Nagymarosi arcok

Az ország valamennyi egyházmegyéjéből, valamint Délvidékről, Vajdaságból, Erdélyből, Felvidékről, és Kárpátaljáról mintegy háromezer-kétszáz fiatal vett részt a május 21-én "Rajta, egyél, mert hosszú út áll még előtted" mottóval megrendezett tavaszi országos Nagymarosi Ifjúsági Találkozón.

Először is arcok jutnak eszembe az idei tavaszi találkozó élménye kapcsán. Az első "nagymarosi arcokat" a Nyugati pályaudvar villamosmegállójában vettem szemügyre. Nehezen leírható az a jellegzetes vonás, amely alapján könnyű felismerni őket a szombat reggeli forgatagban. A jegypénztáraknál beigazolódik, hogy valóban ők azok, akik a találkozóra igyekeznek: messziről integetnek egymásnak, aki előbbre van, megveszi a másik jegyét. Ha szabad így mondani, egyfajta egyházi közösségi tolvajnyelvet használnak és nagyon jó a kedvük. A peronnál, a szomszéd vágányról szintén Nagymarosra induló szerelvényből utánam kiált vidéki barátom, akire éppen tíz perce gondoltam, vajon ott lesz-e? A kocsik telve a tiszta lelkesültség frissességével, sok szép, kerek ragyogó arccal...

Lassan megérkezünk. A templom előtti téren egy régi "nagymarosi" veterán, Brükner Ákos atya felujjong, amikor meglátja a sok kedvesnővért: jaj de jó, hogy itt vagytok! A templomkertben helyet foglalunk, a szervezők serénykednek. Itt egy másik régi találkozós pap: Kemenes Gábor. Eddigi megfigyeléseim alapján ő egész nap észrevétlenül dolgozik itt, csak a háttérben. Egy korábbi találkozó kora reggelén láttam őt egy oszlop tetején, szerelt valamit. Most is éppen, a nemrég felújított emelvény mellett serénykedik egy feszülettel a kezében. "Kereszt a jel, keresztből éled új remény..." hangzik fel a reggeli ima elején az ének, Gábor atya pedig az emelvény jobb oldalára, II. János Pál pápa arcképe mellé magasra helyezi "a Jelet". Majd megpillantom délelőtti előadónkat, Varga László atyát, a "szentségimádás-szakértőt". Zsebre tett kézzel, huszonéves vagánysággal, fiatal mosollyal jön a pódium felől. Egy lebarnult friss arc, egy mély harmóniáról tanúskodó papi szempár. Érdemes lesz meghallgatni...

Gável András az énekkar vezetője kéri, "legyen ez a kert ma az emmauszi fogadó", hiszen idén, az Eucharisztia Évében, az idei tavaszi "Nagymaroson" Jézust legfőképpen a kenyértörésben akarjuk felismerni. Az Ő arcát keressük délelőtt az előadásokat hallgatva, beszélgetve, délután a szentségimádáson és a szentmisében. Erre akar ráhangolni a fiatalok egy fehér ruhás csoportjának előadása, mely Jézus búcsúbeszédének miliőjét jeleníti meg. Néma csend, meghatott figyelem: eléri célját a szent játék.

A reggeli ima után kezd beszélni Varga Laci atya kaposvári plébános, akit 1987-ben, "pörgős" papi élete közepett nyugtalanított a vágy, hogy megismerje az igazán jól működő közösségek titkát. Európa szerte felkereste a legkülönfélébb katolikus közösségeket, végül a franciaországi Bárka Közösségben egy lánytól hallotta azt a mondatot, amit addig még soha, senkitől: "az Oltáriszentségben megtört Krisztus és a megtört ember ugyanaz". Ennek kapcsán jött rá, hogy az a Krisztus, aki naponta megtöretik a kezében, sors- és életközösséget vállal vele. Azóta ő is erre törekszik, napi egy óra szentségimádással is elkötelezve magát Neki, hiszen egészen más telefonon beszélgetni valakivel, akit szeretek,vagy nézni a fényképét, mint jelen lenni vele - mondja.

Mi általában addig imádkozunk, amíg meg nem hallgat a Jóisten. Elszavaljuk neki szebbnél szebb imádságainkat, amelyeket egyébként kívülről tud, mi pedig meg sem hallgatjuk őt - teszi hozzá az atya. - Loyolai Szent Ignác szerint addig kell imádkozni, amíg te meg nem hallgatod az Istent! A szeretet és az idő egyenértékű. Ha szeretjük a Jóistent, időt adunk neki. Legalább húsz perc kell ahhoz, hogy lecsendesedjél. Ha ez sikerül, akkor már röpül az idő. "Ha pedig öt perccel hamarabb eljössz, mint amennyi időt elhatároztál, hogy vele leszel, akkor két hét múlva már nem találkoztok." - idézi egyik ismerősét az előadó. A Jézus előtti csendes jelenlét gyümölcseit - amelyek: az önismeret, a bűnbánat öröme és a közösség - valóban meg lehet tapasztalni - tanúsítja a kaposvári plébános. Felcímkéztek bennünket: avilágot csupán a hasznosságunk, végzettségünk, munkabírásunk érdekli, de a személyünk, úgy tűnik, már csak a Jóistent.

Kerényi Lajos atya nagytemplomi beszéde nemcsak lelkiekben mozgatja meg a fiatalokat. Arra kéri őket félidőben, hogy álljanak fel, nyújtózzanak egy nagyot!

Nem volt nehéz rábírnia lelki kortársait, hogy olyan erős szusszal mondják azt, hogy "Dicsértessék a legméltóságosabb Oltáriszentség", hogy hangjuk a templom falain kívül is hallatsszon.

Beszédében a bűn által megtört harmónia iránti emberi szomj nagyságáról és az eucharisztikus Jézus erre adott válaszáról tanít. Előadása végén így kiállt fel: Jaj de jó, hogy eljöttél! Hosszú taps. Talán máshol nem mondanak ilyet...

Nehéz lenne az egész találkozó gazdag palettáját bemutatni. Nobilis Márió atya a plébániakertben II. János Pál pápa eucharisztikus tanításáról, a Szociális Testvérek Szentes Judit nővér vezetésével a szerzetesi hivatásról, Jelenits István az eucharisztia biblikus vonatkozásairól beszéltek, a Kálvária dombon az atyák a fiatalok kérdéseire válaszoltak. A találkozó teljes idejében lehetőség volt szentségimádásra és szentgyónásra. Utóbbira akkora igény mutatkozott, hogy nem minden atya ért oda az eucharisztikus ünneplésre.

A szentmisén Kiss-Rigó László esztergom-budapesti segédpüspök az utoljára érkezők szerénységével beszél: Jézus nem azért lett emberré, hogy arcunkra fagyassza a mosolyt, hanem azért, hogy bemutassa Istent és a mi testvérünk legyen. Jézus nemcsak a Szentlelket, hanem saját magát is adta nekünk. A püspök egyik kedvelt szentírási részletét idézi: a János evangélium 21. fejezetében, amikor Jézus megjelenik a parton, a feléje közeledő tanítványoknak már előkészítette a kenyeret és a halat, mégsem mondta nekik, hogy amit ők fogtak, azt dobják vissza a vízbe. Ilyen a mi Jézusunk. Ebben a jelenetben az eucharisztia jelképét láthatjuk meg.

A szentmise végén kitört a lelkes tapsvihar, amikor Brückner atya "ez a mi örökségünk" megjegyzéssel felmutatta II. János Pál fényképét az eucharisztikus Jézussal. Az énekhez nem kellett nagy hangosítás. A templomkertben mintha nem egy tömegben, hanem egy jól vezényelt kórusban álltunk volna. Spontán kánon-kezdeményezések, kristálytiszta hangok, szimfónikus hangzás: egy test, egy lélek. Egy Arc.

Szöveg és képek: Bánfi Ákos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu