Homíliavázlat

Hitünk szent titka

Ökumenikus istentiszteletet tartottam pár éve egy református templomban fiataljaimmal. Igéket olvastunk és énekeltünk. Versek is elhangzottak. Magam néhány szót szóltam. Az ünnep utáni agapén hozzám lépett egy rokonszenves férfi. Bemutatkozott: nyugdíjas református lelkész. Beszélgettünk. Hamarosan rátért arra, amit láthatóan nagyon el akart mondani nekem. A református vallást két dologban nem értem - kezdte. - Jézus teljesen világosan mondta Péternek, hogy rá építi egyházát, és rajta nem vesz erőt a gonosz lélek. Érthetetlen előttem, miért vetettük el mi a pápaságot. A másik, ami annyira világos Jézus szavaiban: az utolsó vacsorán félreérthetetlenül ezt mondta: ez az én testem! Nem ebben van, nem a vétel pillanatában van ő ott, nemcsak emlék. Az eucharisztia igenis élő valóság: az élő Jézus a kenyér színében. - Ekkor megöleltem őt.

Úrnapján mély hittel tekintek a kis kenyér színében jelen lévő Jézusra. És imádom, és hiszem, és eszem, és szeretet gyúl a szívemben. Ő a mi hitünk titka. Miért hiszem? Mert Jézus ezt félreérthetetlenül megmondta. Miért hiszek Jézusnak? Mert ő Isten. Honnan tudom? Még meg sem született, már írtak, beszéltek róla a próféták. Hogy Betlehemben születik, hogy sokat fog szenvedni, hogy ecettel itatják, hogy feltámad. És mindez őrajta, az istállóban született gyermeken beteljesedett.

Érdemes önvizsgálatot tartanunk: valóban komolyan hisszük, hogy az átváltoztatott szentostya maga Jézus? Védőszentemtől, IX. Lajostól sokat tanultam. Egy alkalommal küldöttség kereste fel, és közölte vele, hogy az egyik párizsi templomban úrfelmutatáskor Jézus testileg látható a pap kezében. Jöjjön, Fenség, nézze meg. A király nemmel válaszolt. Nem megyek, mert én azt hiszem. Sőt, ha ott lennék - folytatta - becsuknám a szememet, nehogy a hitért járó érdemet elveszítsem.

Az oltáriszentségbe vetett hitünket meg is kell jeleníteni. Egy templomban a plébános hátul már bezárta a kaput. A sekrestyében leoltotta a villanyokat, amikor hangot hallott hátulról. A gyóntatószék ajtaját nyitotta valaki. Nagyon megriadt. Ki az? - kiáltott. Felgyújtotta a villanyokat. Egyszerű férfi lépegetett előre. Ne féljen, tisztelendő úr, nem tolvaj vagyok - mondta nyugodt hangon. Református vagyok. A minap betévedtem ide, a templomba. Ön olyan áhítattal hajtott térdet, hogy meghatott. Most azért rejtőztem el, hogy megfigyeljem: amikor senki sincs a templomban, ugyanúgy hajt-e térdet. Imponáló és példaadó volt. Köszönöm. Tisztelendő úr! Szeretnék katolizálni.

Egyétek az én testemet, több életetek lesz. Mi az a több élet - Jézus? Válasza: a gyakori, jó szentáldozás előbb-utóbb azzal a bizonyossággal tölt el, hogy soha nem kell aggódnunk, mert Isten gondot visel ránk. Teljesen bizonyossá válik, hogy a halál után folytatódik az élet. A gyakori áldozás által Jézus életkedvet ad, lelkesedést, örömet és belső békét.

Jézus, mindig add nekünk ezt a "kenyeret"!

Kerényi Lajos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu