|
|
Csodák nélkül nem lehet élni A történelemórákról valamennyien jól emlékszünk még az ókori világ hét csodájára. Egy görög utazó az akkor ismert világ legnagyszerűbb alkotásaiként hetet nevezett meg: az olympiai Zeusz-szobrot, Mauzolosz perzsa alkirály sírboltját, a gízai piramisokat, a babiloni függőkerteket, a rodoszi kikötő fölé magasodó harminckét méter magas bronzkoloszszust, a százhuszonhat méter hosszú efezusi Artemisz-templomot és az alexandriai világítótornyot. Miközben a hét nagy alkotás mára jórészt elporladt és csak töredékük látható a múzeumok kiállítótermeiben, új csodák születnek. A minap az interneten fiatalokat kérdeztek meg arról, szerintük mi lehet ma a világ hét csodája. A legtöbben az Eiffel-toronyra, a New-York-i Szabadság-szoborra, a Grand Canyonra, a japán függővasútra, a Marsba csapódó űrszondára és hasonló, jól ismert turisztikai, illetve technológiai látványosságokra szavaztak. Volt azonban egyvalaki, akinek a válasza elütött a többiekétől. A világ nagy csodája, hogy látok, hallok, tapintok, lélegzem, szóval, hogy élek - írta. Az ötleten felbuzdulva, idehaza szerzetesnővérek a kérdést magyar hittanos gyerekeknek is feltették: milyen hét csodát tudnának felsorolni a világban? A válaszok nem kis meglepetést okoztak. Ízelítőül néhány a válaszok közül: csoda, hogy a szüleim nagyon szeretik egymást, és nem váltak el; hogy sok testvérem van, és mindnyájan békében élünk. Csoda, hogy élek és egészséges vagyok. Csoda, hogy Isten ilyen szép világot teremtett, hogy Jézus feltámadt, de az is csoda - igaz, negatív értelemben -, hogy míg egyesek palotákban élnek, mások még mindig nyomorognak. Csoda a szeretet, az imádság, a ministrálás, a hit. Olvasom a válaszokat, és arra gondolok, ha engem kérdeznének a világ hét csodájáról, biztosan első helyen a gyermeki lelkületet említeném, amely ilyen végtelenül egyszerűen és lényegre törően látja a világot. Persze az is elképzelhető - mondhatná valaki -, hogy más környezetben élő fiatalok egészen más feleleteket adtak volna, de boldogok azok a gyermekek, akik a felnőttektől már korán megtanulják, hogy a világ értelmét ne azokban a csodákban keressék, amelyek a gyermekruhával együtt elavulnak, hanem olyan mindennapi, alapvető tapasztalatokban, amelyek éppúgy aktuálisak az élet hajnalán, mint annak alkonyán. Ilyen a szeretet, az egymásra való odafigyelés - egyszerű, mint a kenyér. Talán ezért is, a kenyérbe rejtette szeretetének legnagyobb jelét Jézus, máshol meg arra figyelmeztet mindnyájunkat, hogy olyanok legyünk, mint a gyermekek - egyszerűek és csodálatosak. Papp Tamás
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||