Jár-e, ami jár?

Pontos elszámolás, hosszú barátság - tartja a mondás. Kérdés, mennyire pontos és milyen hosszú. No meg persze: mit is jelent a barátság... A közelmúltban két sajátosan hétköznapi eseménynek is részese voltam. A kettő igazából egymás mellé állítva elgondolkodtató. Első helyszín a közért.

- Mennyi lesz? - kérdeztem a pénztárostól.

- Nyolcszázhatvankét forint.

- Egy pillanat... éppen nyolcszázhatvan van nálam apróban. Lehet alkudni? - mosolyogtam a kassza mögé. Vidámságom azonban elillant:

- Szó sem lehet róla - dörrent rám a barátságtalan válasz.

- Ha nem, hát nem - próbáltam megőrizni látszólagos jókedvemet és átnyújtottam egy ezrest, adjon belőle vissza százharmincnyolcat. Még szégyelltem is magam, elvégre két forint az két forint...

Helyszínváltás: benzinkút. Szélvédőmosó folyadékot vettem, s egészen mást tapasztaltam (bár alkudni ott sem lehetett).

- Nyolcszázkilencven lesz - mondta a pénztáros, én pedig ezressel fizettem. Mosolygott, és a számla mellé egy százforintost tett a pultra.

Egy pillanatig megkövülten néztem rá, ő azonban rendületlenül mosolygott, és lezárásként ellentmondást nem tűrően azt mondta:

- Köszönöm!

Van mit - gondoltam magamban némiképp meglepetten, míg ő az utánam következőhöz fordult:

- Csak tankolás volt?

A tankolás szóról valahogy a pumpolás jutott eszembe, de nem szóltam. Úgy látszik, kenyérre és tejre nem lehet alkudni, a szélvédőmosó azonban villámgyorsan - már az ár kimondása után néhány másodperccel - drágul. Még jó, hogy nem két nappal később jöttem... Mindenesetre a két ügy elgondolkodtatott: míg nekem eszembe jutott, hogy az aprócska két forinttal ne törődjem, a benzinkutasnak eszébe sem jutott, hogy a valamivel kevésbé aprócska tíz forinttal törődjön. Nem kétséges: én nem a két forint visszatartásán gazdagodtam volna meg, ő nem a tíz forintommal került ki az adósok börtönéből. Mégis... Nem éreztem jól magam a boltból kilépve - mert miért is ne fizetném ki a teljes vételárat -, és nem éreztem jól magam a benzinkúttól elhajtva sem - mert úgy éreztem, becsaptak, bolondnak néztek, a szemembe nevettek. Lehet, hogy így érzett a bolti eladó is?

A hosszú barátságok nyilván nem a pénztár két oldala között köttetnek. De a pontossággal legalább a barátságosság légköre megteremthető - a csalódottságé helyett. S akkor nem maradok adósa senkinek. Sem a császárnak, sem az Istennek, sem a saját lelkiismeretemnek.

Balázs István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu