|
|
A Feltámadásra várva Csőd szélén a Budapesti Filharmóniai Társaság Erkel Ferenc most biztosan forog a sírjában. Magyarország legnagyobb múltú zenei együttesét, az általa alapított Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát ugyanis a megszűnés veszélye fenyegeti. Melis Béla, a társaság választmányi elnöke kiadott egy nyilatkozatot, mely szerint a szakminisztérium által megígért 50 millió forintos állami támogatásból egy fillért nem kaptak meg eddig, ami egyrészt adósságokba sodorta a társaságot, ugyanis a zenekar tagjainak tiszteletdíját január óta nem tudják kifizetni, másrészt ellehetetleníti az együttes jövő évadi programjának megszervezését. Pénz nélkül ugyanis nem lehet szerződni művészekkel, nem tudják összeállítani a programot, s így nem árulhatják azokat a bérletsorozatokat, melyek az elmúlt tizenöt év alatt lelkes és stabil törzsközönséget toboroztak a zenekarnak és a velük rendszeresen fellépő művészeknek. Elgondolkodtató ezzel kapcsolatban, hogy Budapest vezetése ebben az évben adományozta a zenekarnak a főváros legrangosabb művészeti kitüntetését, a Pro Urbe Díjat. Ha a városvezetés ezt a zenekart találta legméltóbbnak erre a címre, vajon miért csak a Budapesti Fesztiválzenekar részesül állami támogatása mellett kiemelt fővárosi támogatásban is. Nem kétséges, Fischer Iván zenekara is kiváló színvonalú, rendkívül nívós együttes, mégis érthetetlen, hogy míg ők évi hatvan koncertet tudnak tartani több világsztár szólistával, addig a Filharmóniai Társaság a szokásos tizenöt koncertjéhez nem kapja meg az ilyen keretekben számolva nevetségesen kevés 50 millió forintot. A két zenekar között jelenlegi támogatási rendszerükön kívül életkorban is nagy különbség van. A Fesztiválzenekar csupán 22 éves (az egyik legfiatalabb fővárosi zenekar), addig a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara 152 éve szolgálja töretlenül a magyar zenei életet, és ténylegesen a nemzeti kultúra örökösének számít. Mint ilyet, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának kötelessége volna támogatni, amire 2003. november 20-án, a zenekar fennállásának 150. évfordulója alkalmából rendezett hangversenyen felolvasott ünnepi beszédében Hiller István, akkori kultuszminiszter ígéretet is tett. A Filharmóniai Társaság Zenekarának olyan kiváló elnökkarnagyai voltak, mint Erkel Ferenc, Erkel Sándor, Kerner István, Dohnányi Ernő, Ferencsik János, Kóródi András és Erich Bergel, olyan zseniális művészekkel lépett fel, mint Bartók Béla, Gustav Mahler, Wilhelm Furtwängler, Mengelberg, Issay Dobrowen, Edwin Fischer, Alfred Cortot, Fischer Annie, Solti György, Eliahu Inbal, olyan énekes sztárokkal, mint Agnes Baltsa, Edita Gruberova, Montserrat Caballé vagy Luciano Pavarotti, olyan remekművek ősbemutatója fűződik a zenekarhoz, mint Brahms B-dúr zongoraversenye, Mahler I. szimfóniája, Bartók Zenéje és Táncszvitje, Dohnányi Ruralia hungaricája, Kodály Psalmus Hungaricusa. Hosszan lehetne még folytatni e felsorolásokat, de enynyiből is látszik, hogy nem Budapest, hanem az ország legpatinásabb zenekarának fennmaradása került most veszélybe. A társaság vezetése még tárgyal, így halvány remény még van, hogy lesznek jövőre is koncertek az Operában. Eddig azt hittük, csak ezt az évadot zárja le az a két koncert, melyet május 30-án és 31-én, jövő hétfőn és kedden rendeznek a Magyar Állami Operaházban, ám a most kialakult helyzetben még nem tudhatjuk, mi lesz jövőre. E két estén haldokló zenekar még eljátssza Gustav Mahler II. szimfónáját, melynek a szerző a Feltámadás alcímet adta. Mi pedig bízunk benne, hogy előbb-utóbb véget ér az az áldatlan állapot, amely a mai magyar kulturális életben uralkodik, és jut majd pénz azok támogatására is, akik valódi értéket képviselnek. És akkor majd feltámadhatnak azok, akiket a mai világ közönye hallgattat el. Vajai Balázs
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||