|
|
Lapszél "Piros pacsi" Szombat délelőtt Budán, az 59-es villamoson: az egyik ülésen az utóbbi néhány hónapban gyakran látott kínai férfi, vele szemben öt év körüli, bájos, mandulaszemű kisleánya. Meghitt apa-gyermek kapcsolat: térdükre helyezett kezük összeér, s vidáman beszélgetnek. Hogy miről, persze nem értem, de most, íme, élőben is megtapasztalom, hogy valóban mily sok furán csengő cs hang van a kínai nyelvben. Váratlanul ismerős szavakat hallok: "piros pacsi" - kiált fel a kislány, s cinikus mosoly kíséretében hirtelen kirántja karját az apjáé alól, hogy aztán felülről gyorsan ráüssön. A magyar óvodában tanulta, s most apjával játssza el - gondoltam. Kezdetnek nem rossz, de mi mindent fog ő még megtanulni itt nálunk? - tolakodott elő bennem mindjárt a következő gondolat. Mit "szed még fel" az idők folyamán nyelvünkből, kultúránkból, történelmünkből? Milyen egyéb "hungarikumokkal" találkozik majd az utcán, s mikor hallja először és tanulja meg - mindegy, kiktől: a kőművesektől, szakmunkástanulóktól, egyetemistáktól, fiataloktól vagy idősektől, fiúktól vagy lányoktól - a világ talán legocsmányabb, felszólító módban oly gyakran hallható "kötőszavát"? Vagy tanul-e valami mást is, például azt, hogy ki volt az az Apor Vilmos, akinek a szobrát immár nap nap után láthatja, amikor a villamos áthalad a vértanú püspökről elnevezett téren? S később, az iskolában fog-e tanulni valamit Szent Istvánról vagy Szent Erzsébetről? Eljut-e valaha a debreceni nagytemplomba vagy a kőszegi trianoni kereszthez? Megérinti-e őt egyszer majd Mozart halottak napján évente előadott Requiemje? Egyáltalán, Európa e sarkában találkozik-e - s ha igen, mily módon - a kereszténységgel, illetve keresztényekkel? Íme, a legújabb kori népvándorlás által megkívánt, "helyben végzendő" speciális missziós feladat, melyhez globalizálódó-multikulturális világunkban csak egyetlen hatékony eszköz áll rendelkezésünkre: a Jó Hír tudatos, életmódunk vonzóvá tételével való továbbadása. -szá-
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||