Könyvek - kérdések

"A mitológia szerint Orfeusz vadállatokat szelídített meg a muzsika erejével; bárcsak születne korunknak egy új Orfeusza, aki legalább embereket tudna szelídíteni..." Kodály kesergett így, látva kora vadságba forduló évszakát. Ő a zenében látott valamiféle "varázserőt", de visszatekintéseinek lapjait ismerve tudjuk, a nyelvről, a könyvekről is hasonlóan vélekedett. A reformokat még időnként emlegetik (tíz év óta egyre kevesebben!), legalább nosztalgikusan vagy ezzel a megjegyzéssel: már aligha lehet szó, hogy restaurációs éveket érve, ismét eluralkodnék Kölcsey és a többiek szelleme. Nem is egy elmúlt időszak az, amit föl kell támasztani, hiszen képtelenség lenne, de valami, az "ős-sejtek mozdulatában" megmaradt hajlandóság, képesség mégis buzdít, amit Rilke, a modern költő így vetett tollára: Változtasd meg élted!

Maradjunk Kölcseynél - jelen napjaink receptjéhez -, annál a fejezetnél, amit ő ekként indít: A bölcsesség legnagyobb mestere az élet, azonban gyakran felkeresd a rég elhunytakat is, kik tanulások, vizsgálatok, s tapasztalások által gyűjtött kincseiket a maradék számára könyveikbe tették. De jusson eszedbe: a könyvek száma végtelen, a te éveid pedig végesek; s óráidat s napjaidat olly sok foglalatosság kívánja magának. Mint az üresbeszédű társalkodót: úgy kerüld a tartalmatlan könyvet..., a nagy író művét... mély figyelemmel tanuld keresztül.

Több fogalom időszerűsödik az idézetből: az olvasás fontossága, a könyvek megválogatása, az üres beszéd kerülése. Mondhatnók, Gutenberg galaxisa óta kap igazán hangsúlyt mindaz, ami a könyvek számában a válogatást megkívánja, de a modern technikai civilizációban a könyvgyárak veszélye hatványozottan fenyeget... Érdemes átgondolni: a kevesebb nem lenne több, s néhány alapvető írott munka nem vinné-e előbbre a szellem építkezését, mint több millió / milliárd írott lap? Ez így túlságosan egyszerű, s bár mutathat új civilizáció felé a bölcsességben, vagyis annak átgondolásával, amit Kölcsey az olvasás "technikájaként" ajánl: a tartalmas könyvet "mély figyelemmel tanuld keresztül", mégis lehetetlenség, hogy néhány enciklopédikus kiadvány majd eligazít a világ dolgaiban. A szakmák sokféleségében erre gondolni sem szabad, viszont arra az alapvetésre igen, amely segít a bölcsesség elsajátításában. Mert végül is a hangsúly ezen van, a Himnusz szerzője (latinok nyomán) nem véletlenül kapcsolja össze a bölcsességet és az életet, mondván: az élet "a bölcsesség legnagyobb mestere."

Az elembertelenedő kor persze erre már fittyet hány, nincs ideje bármiben is elmélyülni, az érdek kerekedett felül, s már mintha nem lenne visszaút a "lélek tájaihoz". Ezer és ezer fogalom veszti értékét-értelmét, s abban a nyelvi környezetben, amelyben élünk, bármi az ellentétébe csaphat át. Nem véletlen, hogy jó ideig egységes nyelvezetről értekeztek, ami öszszefogja az európai embereket, s akkor majd a világtájakra is lehet "kacsintani", sőt, a XIX. század megtáruló szívébe záródott "átölellek emberiség" idealista eszméje (Beethovent, Schillert is meghódítva) újra villanyos táblákra írható. Gyönyörű gondolat, hogy az emberi szellemtartomány határtalan sóvárgása: a transzcendencia soha el nem pusztítható, csupán az a kérdés: kik veszik komolyan? Az információk milliárdos sokaságában (a manipulációkban) hogyan nyer létjogot a már kétszáz esztendeje elhangzott novalisi figyelmeztetés: ha előbbre akarsz lépni egy lépéssel a technológiában, előbb lépj vissza hármat - befelé az etika világába. Novalis költő volt, szépirodalmi lapokat írt, és misztikus abban az értelemben, ahogyan manapság követelmény-belsőség: a széthulló ember önmagára figyeljen...

Könyvek? Kérdések. Amint korunk kérdései jobbára az információk körül gyülekeznek: élhetünk-e könyvek nélkül, helyettesít-e mindent a képi (vizuális) kultúra? Kosztolányi Dezső nyelvről és lélekről "értekezik", Jelenits István betűről és lélekről.

Bárhogy kerülgetjük a könyvet, nem térhetünk ki előle, s bár bekövetkezhet az informatikai forradalom csúcsideje, a szó, a jel, az egymás közti kapcsolat legerősebb láncszeme nem veszti hatályát. A szó halála lenne, azé a rendeltségé, amely a "végső órában" fellapozza a "betett könyvet". Rendeltség? Igen. Isteni. A bibliai ígéret szerint. Kölcsey meglátása (meggyőződése) a teremtés első és beteljesítő cselekvésével értelmezhető igazán, átgondolt magatartással, amely az életre naponta hivatkozik, ha akarja valaki, ha nem...

Ebben a távlatban sorakoznak elénk a könyvek, az olvasásra szánt percek, órák, s megkérdezik: van-e még bennünk igény a fogadásukra, vagy jöjjön valami más?

Az üzlet nem ismer értékes és értéktelen határokat, csupán a hasznot ismeri - pénz formájában. Az olvasásra szánt idő - lassan már hiányzik a statisztikákból, értelmét veszti (!), - arra jogosít, hogy valóban válogassunk. Nem lehet minden szakmai kérdés, a kultúra: egyetemes, vagyis az az alapvetés, amelyre bármi más épül. A műveltség bizony olvasottságfüggő, és elképesztő hallgatni szakmában jártasokat is, akik a (keresztény) humanista Európa örökségéről alig tudnak valamit, bölcsességük mondvacsinált, üzleti érdekű, s kapcsolataikat ez határozza meg.

Ha Bergson, a filozófus a széthulló XX. századot a művészet által akarta megmenteni, darabjaiból összerakni a teremtés rendje szerint, a XXI. század a könyvek (értékes, nem tartalmatlan művek) kora lehet, ha átéljük végességünket (mindenféle technikai csoda ellenére), s hiszünk abban, hogy Orfeusz helyett - az írás szellemében - értékeinket ismerő, megfontoltabban cselekvő, önalkotásainkat (gépeket, csúcstechnikát) nem felülkerekedni engedő, a teremtést bölcsen folytató emberek maradunk.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu