Credo vagy káromlás

Szeretem a sportot, kosárlabda-válogatott kerettag voltam, a bátyám pedig annak idején válogatott vízipólós, így természetes volt, hogy vezetés közben is bekapcsoltam a rádiót, figyeltem a játékot, amikor lehetetlen helyzetből fordítottak a mieink, s méltán kerültek dobogóra az olimpián.

S bár az egyik lengyel atlétalány rajt előtt, majd győztes befutóként is keresztet vetett, helyénvalónak éreztem, hogy a legtöbb sportoló a kérdésre, kiben, miben bíztak verseny közben, nem Istenre hivatkozott, hanem felkészültségét és erőnlétét említette.

Azonban megdöbbentett és felkavart a vízilabda-mérkőzést közvetítő riporter. Tudom, nehéz egy eseményt, látványt, hangulatot visszaadni a rádión keresztül. Tudom, hogy ez külön mesterség. De éppen ezért felháborított, hogy a riporter a hangulat fokozását a lelkesítő dicséretek és bátorítás helyett úgy próbálta elérni, hogy minden hívőt - nem csak a keresztényeket - sértő módon üvöltött vallási fogalmakat a mikrofonba. "Te vagy az Isten, Kósa! Te vagy a világ királya!", sőt "azt hiába mondanám, hogy a fele királyságomat adom, ha megnyeritek a meccset, mivel nincs királyságom, hát azt mondom: az ördögbe is, az üdvösségemet adom, ha megnyeritek a meccset!"

S hogy nem pusztán egy ateista és figyelmetlen riporter elszólása volt ez a közvetítés hevében, arról meggyőződhetett másnap az újságolvasó. Három olimpikonunk fényképe alatt ez a felirat volt: szentháromság. A monoteista vallásúak számára ezek a megnyilvánulások nem pusztán a szavak, a kultúra romlását jelentik, hanem támadást, hitünk meggyalázását is.

Tudom, hogy hívő zsidó testvéreink milyen érzékenyen felfigyelnek minden szóra, mely vallási hovatartozásukat, hitüket, sorsukat tiszteletlenül vagy valószínűsíthetően támadó éllel érinti.

S nekem, a kereszténynek pedig el kell fogadnom, hogy a média olcsó szlogenjei vallásom szent fogalmaival bombázzák a tömeget?

Eszembe jutottak azok a keresztény vértanúk is, akik életüket menthették volna meg egy-egy szónak a kimondásával, leírásával, mely isteninek vallotta volna a császárt.

S a döbbent felháborodás megrendítő kérdéssé változott bennem: mi, akik tudjuk, hogy Isten igéje szent, és az igaz szó ezért életadó, mit teszünk a szavakkal, hogyan beszélünk? Hány hazug, s ezért Isten szavát, a világot teremtő és megváltó igét támadó szót ejtünk ki. Hányszor használjuk fokozásként: a nagyon jó helyett az istenit, a nagyon szeretlek helyett azt, hogy imádlak?

Igen, a mi szavaink romlása is jelzi, mutatja az újpogányságot, az ősbűnt: én, az ember akarom meghatározni a szavak jelentését, és én, az ember, kimondva-kimondatlanul, magamat vagy a másikat istennek, a világ királyának vallom a siker, a dicsőség és a hatalom órájában.

Persze, akkor már értem, hogy miért így néz ki világunk, hiszen olyan a világ és az ország, amilyen a királya.

Sztrilich Ágnes SSS

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu