Az Úr házai és szolgálói (9.)

Amikor tanár lettem, már kevesebb időm maradt. Könyveket írtam írókról, irodalomról, s visszatértem, most már alighanem végérvényesen, a Tövis utcai kis templomba. Itt volt az esküvőnk, aztán a keresztelők, otthon érezzük magunkat. Ebben óriási része volt Matyi bácsinak és Jusztusz atyának. Jusztusz egy latin szóból származik, magyarul igazságost jelent.

- Tényleg igazságos volt? - kérdezi Andris.

- Inkább egészen egyszerű. Ilyennek képzelem az első ferenceseket.

- Őt is régről ismerted?

- A ferencesek Magyarországon kialakították a Szentföld kicsinyített változatát. Ott tevékenykedett. Aztán, amikor azt megszüntették, visszatért a Margit körúti rendházba, és amikor Tátrai Gyula váratlanul elhunyt, ő lett a Tövis utcai templomigazgató. Én a Margit körútról ismertem. Ott amolyan mindenes volt, ő főzte például a plébános és vendégei számára a kávét. Szépen szervírozta, kínálgatta. Egyszer az egész tálcát kávéstul, csészéstül leejtette... Ha jól emlékszem, Pécsett is működött. Nagyon büszke volt arra, hogy ő szentelte meg a borpincéket. "Öt literre voltam hitelesítve", büszkélkedett.

- Az mit jelent?

- Sok bort tudott meginni, de sosem lett részeg. Amikor a ministráns a szentmise végén bort és vizet töltött a kehelybe, sosem kért a vízből. Egészségtelen, mondogatta, megfájdul tőle a torka. Persze, a betegségek sem verték le a lábáról, misézett, gyóntatott, temetett, vígan hallgatta Matyi bácsi zsörtölődéseit, amelyek nem mindig voltak ok nélkül. Jusztusz atya ugyanis rendetlen volt, odavágta a miseruhát, loholt a lenti rendházba, nehogy lekésse a vacsorát. Ezért aztán az esti miséken elmondott szentbeszédei meglehetősen rövidek voltak. Egyszer ennyit mondott: "Kedves híveim, szeressük a drága Jézust. Ámen."

- Igaza volt, nem?

- Hát hogyne! Ennél többet, fontosabbat tényleg nem lehet mondani. De a hívek szerették volna, ha kicsit részletesebben fejti ki ezt a gondolatot. Megállapodtunk, hogy három évig megírom neki a szentbeszédet vagy legalább a részletes vázlatát. De soha nem azt mondta el. "A fene se fog bajlódni az olvasással!" - kiáltotta, és visszatért saját gondolataihoz, amelyek, mint mondtam, egyszerűek, tömörek voltak. Képtelenség volt haragudni rá, sugárzott belőle valami rendkívüli. Talán szeretetnek mondhatnám. Egyetemista koromban a professzorunk azt magyarázta, hogy Mózes kétféleképpen mondja el a teremtés történetét. Gondoltam, megbeszélem Jusztusz atyával. Végighallgatott, nagyot legyintett, s ezt kiáltotta: "Na és?" Döbbenten álltam, mire még hozzátette: "Nem ez a lényeg! Tanulj meg szeretni, aztán okoskodhatsz!" Hát ez így kicsit egyszerű életelv, de szeretni tényleg meg kell tanulnunk.

- Mi nagyon szeretjük a mamát és a papát. Meg titeket is.

- Másokat is szeretni kell.

- De ha olyan utálatosak!

Hallgatunk. Megszólalnak a harangok, hat óra van.

- Nektek is van harangotok? Mert nálunk van.

- Nekünk van. Nagyon szépen szól. Negyed kilencre kondul, amikor vasárnaponként misére indulok.

- De most nem mész. Fáj a lábad.

- A harangot hallom. És fáj a szívem.

- Miért?

Szeretnék elmenni a Jóisten házába, hogy ott beszélgessek vele.

- Itthon is lehet.

- Igaz. Szoktam is. De olyan jó érzés üldögélni a padban, tudva, hogy rajtunk a szeme.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu