Homíliavázlat

"A hazatérés boldogsága"

A tékozló fiú története: evangélium az evangéliumon belül. Jól ismerjük, épp ezért könnyen átsiklunk fölötte, mintha Isten már nem tudna nekünk újat mondani.

Ha újra és újra, tüzetesen átolvassuk, ráébredhetünk, hogy két elveszett fiúról szól a történet, hiszen szívében mindkettő eltávolodott az atyjától. Egyik sem jobb, mint a másik. Az egyik ráadásul még észre sem vette, hogy elveszett - éppen ezért neki sokkal nehezebb is hazatérnie. A történetben egyedül az Atya nem változik, ő megy ki mindegyik elé. Ő, az Atya a főszereplő. A meghívás mindannyiunknak szól: atyává kell válni. (Ezt megelőzi az, hogy tékozló fiúként, idősebb testvérként letérdeljek Atyám elé, és fülemet a mellkasára téve, szüntelenül hallgassam az ő szíve dobogását. Akkor és csakis akkor mondhatom óvatosan és nagyon gyengéden, amit hallok.)

A történet azzal kezdődik, hogy a fiatalabb kikéri az örökségét. Ez a tette a lehető legdurvább sértés, amit az apja felé tesz. Az örökséget csak az apa halála után kaphatta volna meg, ez a kérése azt sugallja: "Apám, a boldogságom útjában vagy, jó lenne, ha már meghalnál, át kell lépnem rajtad, hogy boldog legyek." Aztán nem is tudja megbecsülni, amit kapott. Bűnben él, ami természetellenes állapot az ember számára, megalázza, rabszolgává teszi. Először a saját életéért aggódva határozza el, hogy hazamegy, mert éhes. Bánata az apa karjaiban válik tökéletessé.

Miben vagyok én tékozló fia az Atyának?

A történet végén kiderül, hogy egyik fiú sem tapasztalta meg, hogy a boldogság házában élhet, hiszen az atyai házban élni önmagában öröm.

Az idősebb fiú szívében az ünnep, melyet apja rendez tékozló fia számára, nem örömet, hanem haragot eredményez, nem tud osztozni az apa örömében. Ő nem tékozló, ő rendes, ő nem ment el. Magával van elfoglalva, irigy. "Én jó vagyok, miért nem tud ez is az lenni?" Ő a kötelességtudó, jó ember, de kiderül, hogy ő sem érzi jól magát az atyai házban, egy élő szemrehányás.

A "jók" - a saját jóságuk tudatában tetszelgők - javíthatatlanok. Isten nem tud rajtuk segíteni, pedig csak egyedül ő a jó, a többiek becsapják magukat. Az idősebb testvér ugyan nem ment el, de ugyanúgy gondolkodik, mint a fiatal, ugyanúgy távol került az atyától. A kötelességteljesítő, templomba járó hívő éppúgy távol lehet az Istentől, mint az, aki nem jár - és ő vádaskodik.

Felismerhetem, hogy én vagyok ez az idősebb fiú, és rajtam áll, hogy bemegyek-e az atyai házba, vagy kint maradok.

Az atya az egyetlen, aki nem változik, feltétel nélkül szereti mind a kettőt. Esélyt sem ad kisebbik fiának, hogy bocsánatot kérjen, megelőzi könyörgését, megbocsát anélkül, hogy kérdéseket tenne fel. Az Atya akkor is örül, amikor egyetlen bűnbánó hazatér. Statisztikailag ez nem túl érdekes. Ám úgy tűnik, Istent sohasem a számok érdeklik.

Mindennap megvan a lehetőségünk, hogy válasszunk a cinizmus és az öröm között. Jézusban teljesen az Atya örömét láthatjuk.

A mai evangélium meghív, hogy tékozlóként, idősebb testvérként visszatérjek az atyai házba, s magam is egyre inkább atyává váljak, miután megtapasztaltam a hazatérés boldogságát.

Gáspár István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu