Liturgia

Nemes szépség

A nagyböjti negyedik, Laetare vasárnap liturgikus szövegei és szimbólumai egyaránt örömre hívnak fel bennünket. A mai misén szembetűnő a virággal felékesített oltár, a díszesebb orgonakíséret és a miséző pap rózsaszín miseruhája.

A viola szigorúságát könynyedségével oldó miseruha szokása a XVI. század óta ismert, eredete minden valószínűség szerint az "aranyrózsa- szentelés" pápai gyakorlatára nyúlik vissza. A X. század Rómájában hagyomány volt, hogy virágdíszes pompával ünnepelték meg a tavasz életújító győzelmét a tél fölött. A pápa eleinte valódi rózsaszálakat szentelt és adományozott tisztségviselőinek, később pedig illatos olajjal készített aranyrózsával ajándékozta meg az ország kiválóságait.

Bár a rózsaszínű miseruha játékosságának üzenete valamiképpen új lendülettel telíthetné negyedik hetébe érkezett nagyböjtünket, sok lelkipásztor mégsem lelkesedik használatáért. Azt hiszem, érthető, hogy a Barbie babák korában e szín némelyekben ellentmondásos érzéseket ébreszt, sőt, talán még ennél is fontosabb az a szomorú tény, hogy a ma Magyarországon hozzáférhető ilyen (és más színű) miseruhák anyagának, megjelenésének és kivitelezésének igényessége általában a közepestől az alig elviselhetőig terjed. Egy rosszul megválasztott rózsaszín árnyalat igénytelen anyaggal és díszítéssel párosítva kifejezetten ízléstelen tünemény. Az egyházi műipar világháború utáni tönkretételével megszűntek hazánkban a méltó liturgikus felszereléseket, ruhákat készítő műhelyek, és egy-két kivételtől eltekintve ma szinte kizárólag olcsó (vagy drága, de) silány minőségű darabokhoz juthatunk hozzá. A méltatlan liturgiát kerülni szándékozóknak nagyjából két lehetősége van: előveszik korábbi századok bámulatos műgonddal és pazar szépséggel készített munkáit, vagy drága pénzért külföldről hozatnak újat.

Pedig az istentiszteleti szolgálattevők megjelenése komoly üzeneteket hordoz. Egy igényes miseruha szépsége megfelelőképpen utal viselőjének különleges szolgálatára, és elfedve annak privát személyét, a liturgiában elsődlegesen cselekvő Krisztusra irányítja a figyelmet.

Érzéki észlelésünk a liturgiában is igényli a látvány, az illatok, a tapintás és az ízlelés nemességét. Nem volna szabad elfelejtenünk, hogy egy olcsóságtól és ízléshiánytól szenvedő liturgikus történés paródiába fordítja az Isten tiszteletéről szóló legmagasabb rendű szónoklatot is.

Káposztássy Béla

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu