Szentírás-magyarázat

"Bűnösöket fogad magához"

(Nagyböjt 4. vasárnapja - Lk 15,1-32)

Három példázatot olvashatunk az evangéliumban egymás után. Mindhárom a bűnösökről szól. Mindhárom esetben Jézus másként viszonyul a bűnösökhöz, mint a farizeusok és a szadduceusok, vagyis a nép hivatalos vezetői. Mindhárom esetben az a legnagyobb vád Jézus ellen, hogy bűnös emberek barátja. A vallási vezetők azért nem akarják elfogadni Jézus tanítását, mert ő nem tartozik a vallási elit köréhez.

A bűnösök és a vámosok, akiket a vallási vezetők "útmutatása szerint" a társadalom kitaszított, egészen másként viszonyulnak ezekhez a példázatokhoz. Nagy érdeklődéssel, igazi jó hírként hallgatják azokat, hiszen ők az elveszett drachmával, az elveszett báránnyal és a tékozló fiúval azonosították magukat. Óriási hatást tettek rájuk ezek a példázatok: azt üzenték nekik, az Isten velük is számol. Hogy Isten nem írta le őket, mint a társadalom és annak vezetői.

A példázatok arra kényszerítik a hallgatóságot, hogy Isten szemszögéből végiggondolja a bűnbeesés egész folyamatát. Azokat az élethelyzeteket használja Jézus magyarázatul, amelyeket a legszegényebb emberek tudnak legjobban átélni. A minden drachmára rászoruló ember tudja, milyen bosszantó és kétségbeesett helyzet adódik, ha egyetlenegy is elvész azokból. Pedig ott csak pénzről és nem emberről van szó. Hasonlóan pontosan tudja, mit érez a pásztor, amikor csak egyetlen juha is elkallódik. Ilyenkor tudja, az a legfőbb kötelessége, hogy felkutassa az elveszettet és visszahozza a többihez. Nem a bosszúságot érzi az elveszett juh miatt, hanem a féltés és az aggodalom érzései kerekednek felül benne.

A leghosszabb példázat, amely ebbe a témakörbe tartozik, a tékozló fiú története. Ez nem csupán az elveszés tényét rögzíti, hanem a történet végigvezet bennünket az emberi lesüllyedés folyamatán is, lehetőséget ad arra, hogy beleéljük magunkat az elveszett ember helyzetébe. A tékozló fiú nem csupán elveszíti mindenét, hanem teljesen magára marad. A bűnösök társadalma nem áll mellé, hogy cinkos könyörülettel felkarolja, hanem miután mindenét elvette, emberileg is teljesen magára hagyja. Életének mélypontján egyetlen reménye marad, az apja, aki a könyörületes Istent szimbolizálja. Az a remény ad neki erőt a visszaúthoz, hogy bár semmit nem hozhat fel mentségére, de az apja, mivel apja, visszafogadja őt. Ezt a bízó reményt ássa alá a "jó" fiú, aki könyörület helyett a könyörtelen igazságossággal szembesítené testvérét.

Az Istent szimbolizáló apa vitába száll hűséges gyermeke szemléletével: nem vitatja érdemeit, de nem azonosul kegyetlen és embertelen igazságfelfogásával. A bűnöst ugyanis csak a könyörület mentheti meg.

A társadalmi méretű képmutatás soha nem tudott mit kezdeni a bűnnel, mert senki sem mutatkozik szívesen bűnösök társaságában, nem akarja, hogy összemosódjanak a határok a tisztességes emberek és a bűnösök között. A társadalmi érvényesülés alapja mindig a tisztesség vélelme. Ezért ezt mindenki látványosan magának akarja vindikálni. Minél élénkebb színekkel ecsetelik a bűn világát, annál ragyogóbb dicsőség jut a "tisztességes" embereknek...

Jézus és a keresztény ember küldetése nem a tisztességmorál megdicsőítése, hanem a bűnösök megmentése. Itt csak a könyörület felejthetetlen példázatait olvashatjuk, az evangélium végén viszont az isteni megváltó szeretetről szól majd a szenvedéstörténet. Jézus meghalt értünk akkor, amikor még bűnösök voltunk, pedig az igaz emberért is alig adja oda valaki életét, mondja Szent Pál. Azt is mondhatnánk, az Ige számunkra azt közvetíti, hogy mindezt megértsük és hasonlóan cselekedjünk.

Benyik György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu