Kárókatonák

Amikor reggelente átmegyek a Szabadság hídon, hogy eleséget vigyek a Gellért-hegyre a rám váró fekete rigónak és a többieknek, a vízen mindig látok legalább néhány kárókatonát. Nyakukat magasra nyújtva úsznak, aztán hirtelen alábuknak, és csak jóval távolabb merülnek fel ismét. Előfordult már, hogy több mint háromszázat számoltam a Szabadság híd és a Petőfi híd közötti szakaszon. A másik oldalon soha nincsenek ennyien, ott legfeljebb tucatnyi fekete madarat látok. Talán azért szeretik ennyire az említett részt, mert ott, a budai oldalon egy befolyó van, ahol valószínűleg sok szerves anyag is ömlik a folyóba. Erre gyülekeznek a halak, és ezt vették észre a kárókatonák, korábbi nevükön kormoránok. Néha csapatostul érkeznek, húszan, harmincan együtt. Óvatos madarak, többnyire nem szállnak le azonnal, először egy biztonsági kört tesznek, és csak azután ereszkednek a vízre. Reptükben jellegzetesen kereszt alakúak, a folyóban mélyen merülve úsznak, csak kampós csőrű fejüket emelik magasra.

Hazánkban régebben, a múlt század derekán csak a Kis-Balaton területén volt egy kis kárókatona-telep a vízben álló alacsony fűzfákon és fűzbokrokon. A madarak meszes ürüléke elpusztította a fákat, a nagy gallyfészkek a kopasz ágakon épültek, és a Zala folyó gátján állva távcsővel nagyszerűen lehetett figyelni őket. A közelben gémtelepek is voltak, és néhány élelmes bakcsó rendszeresen a kárókatona-fészkek alatti ágakra ülve várta és leste a "potyát". Amikor valamelyik öreg madár megérkezett a fészekre, és a fogott halakat a fiókák elé öklendezte, azok olyan mohón kapkodtak utánuk, hogy nagy igyekezetükben egy-egy keszeget vagy sügért néha a vízbe löktek. A szemfüles bakcsó csak erre várt, sőt, néha már röptében elkapta a lefelé hulló zsákmányt.

A kárókatonák egy idő után terjeszkedni kezdtek, és ma már a Duna, a Tisza és a Dráva árterében, a Tisza-tónál és a Hortobágy nagy halastavain is vannak telepeik. A párok számát körülbelül kétezerre becsülik. Kizárólag hallal élnek, a halászok ezért érthető módon nem rokonszenveznek velük. Halfogyasztásukat azonban többnyire eltúlozzák. Vizsgálatok szerint egy kárókatona naponta körülbelül 400 grammnyi halat eszik. Hogy ez sok vagy kevés, az persze nézőpont kérdése. Zsákmányukat a víz alatt üldözik, és amelyik halat kampós csőrükkel egyszer megragadták, az már aligha menekülhet. Gyakran társasan halásznak, szárnyaikkal is verdesve terelik a halakat egy alkalmas öböl felé, ahol alábukva fogják el őket. A párok évente 3-4 fiókát nevelnek, táplálékért akár 20-30 kilométernyire is eljárnak. Ilyenkor, februárban már a telepeken vannak, fészkeiket tatarozzák, és közben röfögő hangon beszélgetnek egymással. Nászruhát viselnek, fekete tollaik zöldesen csillognak, oldalukon fehér folt látszik, és fehér tollak jelennek meg a fejük oldalán és a nyakukon is. Úgy néznek ki, mintha megőszültek volna.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu