Ferencesek, piaristák tanítványa

Kétszáz éve született Bajza József

A kétszáz éve (1804. január 31-én) Szűcsiben született Bajza József - Vörösmarty mellett - a magyar irodalmi élet vezére volt a reformkor derekán. A költő-mindenes most szép tiszteletet kapott falujától: felújított emlékházat, a templomban január 31-én Eger érseke mondott emlékező szentmisét, a budapesti Nemzeti Sírkertben pedig koszorút helyeztek el a sírján.

"Igazság, szabadság, emberi jog és méltóság nem csak koreszmék voltak, hanem Bajza lelkének a hazafiság mellett központi természetű eszméi (...), amit írt, olyan embernek a szava, akinek az igazság és az erény egész életében az Isten igéje volt; olyan férfi szava, aki emberi méltóságát isteni eredetűnek érezte..." - írja róla Négyesy László, aki 1904-ben rendezte sajtó alá a költő, műfordító Bajza munkáit, s ezzel üzent - koreszmék váltásában - a politikának, a szellemi életnek is.

A nagy távlatokban gondolkodó író - "a mátraalji evangélikus birtokos nemesember fia" - először a gyöngyösi ferenceseknél tanult, majd a pesti piaristáknál fejezte be a gimnáziumot. Itt kötött barátságot Toldy Ferenccel, az irodalomtörténet későbbi neves művelőjével. Ezek az iskolák sokat tettek a magyar szellemiség és nyelv védelméért. Bajzánál tíz év elteltével ért be ennek gyümölcse, amikor már csak az irodalomnak élt, s elmerült a történelem tanulmányozásában. Egyik eszménye Kölcsey volt: az erős egyéniség, az ízlésben, etikában megfellebbezhetetlen. Bajza is szeretett tisztán látni - jegyezték fel róla, akit később irodalomalapítónak neveztek. 1825-ben az országgyűlésen a közélet hatott rá szokatlan módon: mint követ írnok volt jelen, majd tanúja lett Széchenyi István "nagyszerű áldozattételének", a tudományos akadémia megalapításának. A szabadságharc bukása után megkeseredett, de hitét az Örökkévalóban fel nem adta. Tudta: az egyenesség, a becsületesség, a nemzet fontosságának erős átérzése, őrzése nélkülözhetetlen, "ettől függ szellemi életünk egészséges fejlődése" mindenkor.

Egyik legmélyebb versének mondhatjuk a Nyugosztalót - 1851-ből, mai időszerűséggel:

Embernek, ki földi pályán

Szépért és nagyért buzog.

Hol tenyészend a babér, mit

Érte érdemelni fog?

Így volt ez mindörökké,

S így lesz-e a földtekén?

S a gazság előtt hajol meg

Erkölcs, jámborság, erény?

Lenni kell egy jobb világnak

Itt vagy más bolygó tekén:

Ébren alva ezt sugallja

Fájó szívnek a remény.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu