Nyelv a családban

Korunk nem tiszteli az embert. Egyik fiatal hangja ez, aki retorikai versenyre készült és megkeresett.

Van ebben sok igazság, s ha csak rétegenként vizsgáljuk a mai nyelvhasználatot, még bizonyságot is szerezhetünk róla. Az emberek egymás közti "nyelvjárása" sokszor inkább hasonlít valamiféle ordenáré jelrendszerre, s nem csupán kocsmai hangulatban vagy éppen az országúton - autóvezetés közben, hanem otthon is. Régen tervezem, összegyűjtöm a mai szókincset a családban. Fölmérést végzek, s megpróbálom levonni azt a tanulságot, amely általános, esetleg öszszehasonlítom korábbi évek (évtizedek) "hagyatékával", amelyből már kikopott a legújabb nemzedék. Szavanként kell(ene) megvizsgálni az otthon nyelvét, kezdve rögtön a szülők megszólításával, főleg a serdülőkorban. Eddigi tapasztalatomból vetek papírra valamit, s ha elkészül egy komolyabb fölmérés, érdemes lesz majd visszatérni újabb nyelvi alakzatokra.

Főleg vidéki (falusi) környezetben, a családban az anya édes volt; Ady és mások (modern) költői kifejezéseiből sem hiányzott, nemegyszer becéző alakban, például: ides. Mit tapasztalunk most? Belépett már korábban a német Mutter - magyarosan: muter. Aztán népszerűsödött az öreglány, s még jó, ha az anyám megnevezés tiszteletteljes hangsúllyal hangzik el. Az édes szégyenletes? Volt (van), aki a jelentését sziruposnak tartja, nem érzi-tudja, más ez az édes, mint bárminemű elkoptatott "költői szólás", utó-barokk modor stb. Egyetlen nyelvben sem található az anyai megbecsülés hasonló jelzője, csak a magyarban, s ha régi himnuszok szép csendületét hallgatjuk, Jézusról sokszor írják a szerzők: dulcis - édes. (Szent Bernát rögtön meggyőz róla híres versében: "Jézus, édes emlékezet...")

S ha már itt tartunk, nemrégiben hallott mondat jut eszembe: könyvei mellől anyjának a konyhába kikiabáló gimnazista mondta: "Muter, hogy áll a kaja, baromi éhes vagyok, kapaszkodj már!" Kellemes fölkérés, igazán megható. Talán még az is enyhíthetett volna a hangnemen, ha a muterkámathallom. De nem. Az már valamilyen tisztelet lenne... Sokszor alighanem a bizalmas közelség jelének fogják fel a hasonló nyelvi formát, s már nem tűnik fel senkinek. Ez már roszszabb. Igaz, annak a pszichológusnak a véleménye, aki a nyelvhasználatban magát az embert értékeli; nyelv és lélek kapcsolatában azt a bensőséget vagy éppen torzulást, amely a jellemről vall. Lehet-e valamit tenni? Mindenképpen a család a nyelv bölcsője, így nehéz receptet ajánlani kóros esetekre, mivel a család (ha család!) gyűjtőfogalomként használatos ugyan, de benső rendjében nagyon különbözik. Gondoljunk arra: fiatal szülők, akik már a torzulásokat örökölték, hogyan tiltakoznának a tiszteletlennek, többször szinte trágárnak minősíthető kifejezések ellen?

Újra csak itt van adottságunk, a vallás, amely ha élő a családban, a "nyelvi tisztességben" is meghatározó.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu