Állam az államban

Hetvenöt éve írták alá a Lateráni szerződést

A pápaság kétezer éves története nem szűkölködik nehéz időszakokban. Köztük az egyik, időben legközelebbi, az 1870-nel kezdődő hat évtized volt, amikor a pápák a Vatikán foglyának tekintették magukat. A XIX. század második felében fokozatosan kialakuló egységes olasz állam ugyanis egyház- és pápaellenes alapon szerveződött, és nem pusztán az Itália középső területein sok évszázados múltra visszatekintő pápai államot, vagyis a pápák világi hatalmát számolta fel egyoldalúan, de súlyosan csorbította az egyház mozgásszabadságát, illetve a pápai hatalom szuverenitását is. Az úgynevezett "római kérdés"-t az 1929. február 11-én Pietro Gasparri bíboros államtitkár és BenitoMussolini olasz miniszterelnök által aláírt Lateráni szerződés rendezte, mégpedig mindkét fél számára megnyugtatóan.

Ez a szerződés az alapja ma is a Vatikán és az olasz állam kapcsolatrendszerének, ha némely kérdésben a nyolcvanas években módosították is azt valamelyest. Ezek az egyébként jelentős változások azonban nem az 1929-ben, a Lateráni szerződéssel létrejött miniállamal, a Vatikánváros Állammal voltak kapcsolatosak, hanem az olasz egyház közjogi helyzetét módosították - megszűnt államvallás lenni a katolicizmus, és fakultatívvá vált a hitoktatás.

Amit mi Lateráni szerződésnek mondunk, az tulajdonképpen több szerződés együttese, ezért az olaszok eleve többes számban, Lateráni szerződésekről beszélnek. Az első ilyen okmány az úgynevezett alapszerződés, amely kimondja, hogy a pápa személye szent és sérthetetlen; elismeri a Vatikánváros Állam megalakulását és teljes szuverenitását, beleértve a Szentszék követküldési és -fogadási jogát, amely a minden más hatalomtól független pápai diplomáciai tevékenység egyik fontos biztosítéka. Az okmány garantálja a Szentszék tulajdonjogát a Vatikánra, a három Vatikánon kívüli római pápai bazilikára és melléképületeire, a castelgandolfói pápai nyári rezidenciára és más római ingatlanokra, ahol szentszéki hivatalok, oktatási intézmények működnek. Szabályozták a vatikáni állampolgárok jogviszonyát, rendezték az igazságszolgáltatást, és biztosították a pápaválasztás feltétlen szabadságát.

A másik lateráni okmány a pénzügyi kérdéseket rendezte, mégpedig oly módon, hogy a Vatikán az olasz állam megalakulásával és az államosítás következtében elszenvedett károkért egyszeri pénzbeli kárpótlást és hosszú lejáratú, alacsony kamatozású államkölcsönt kapott.

A harmadik szerződés az olasz állam és a Szentszék közötti konkordátum. Ennek módosítására éppen húsz éve, 1984 februárjában került sor.

Összességében tehát elmondható, hogy a hetvenöt évvel ezelőtt megszületett Lateráni szerződés a szentszéki diplomácia talán legnagyobb XX. századi eredménye. Kiállta az idő próbáját, és jelentős mértékben hozzájárult a világegyház központjának megújulásához, egyetemes lelkipásztori hivatása elsődlegességének érvényesüléséhez. Bebizonyosodott, hogy az egyház számára biztosított szinte szimbolikus méretű államiság nélkülözhetetlen, ugyanakkor elegendő is a pápa teljes mozgás- és cselekvési szabadságának garantálásához, és nem von el felesleges energiákat az egyház legfőbb küldetésétől.

Szerdahelyi Csongor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu