A farsangból a böjtbe

A pogány népszokások és a katolikus vallásgyakorlat

Farsang vége a báloktól hangos: a szigorú nagyböjt előtt az önfeledt szórakozás ideje ez a pár nap. Az elmúlt években egyre több egyházi szervezésű mulatságon is elbúcsúztathatjuk a telet, és várhatjuk a tavaszi kikeletet. Az eredetileg pogány népszokás és a katolikus vallásgyakorlat kapcsolatáról Barna Gábor néprajzkutatót, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető docensét kérdeztük.

A vízkereszttől hamvazószerdáig (idén február 25-éig) terjedő kötött időszakot, tulajdonképpen a rövidebb egyházi évközi időt nevezzük farsangnak, amely igen ősi szokásrendből táplálkozik. Már a kereszténységet megelőzően a mérsékelt égöv országaiban mindenütt együtt járt ez a terminus a telet lezáró, tavaszt kezdő rítusokkal, zajos mulatságokkal, bőséges evés-ivással.

- Az egyház hosszú évszázadokon át üldözte a pogány szokásokat, így a farsangolást is. Később azonban - megtisztítva e hagyományokat - megpróbálta kereszténnyé tenni. Az egyház tehát elfogadta, hogy böjtelő idején a vidámság, az egészséges életöröm uralja a lelkeket. A vallási tradíció, az egyházi előírások és a liturgia azután valójában egymás mellett, szoros kölcsönhatásban élt a néphagyománnyal: ebben az időszakban olvassuk az evangéliumban a kánai menyegző történetét Jézus első csodatételéről, amikor borrá változtatja a vizet. De ekkor van Mária eljegyzésének ünnepe is, amelyet a népi vallásgyakorlatban felújítva még ma is több helyütt megtalálunk: a Nógrád megyei Magyarnándorban sokak által kedvelt ünnepi alkalom.Erre a két evangéliumi történetre emlékezvén faluhelyen a lakodalmak többségét farsang idején tartották- meséli Barna Gábor.

Az újjáéledő természet mintájára a farsangolás fő motívuma a párválasztás és a házasság volt, így azok a leányok, akik farsang végén pártában maradtak, bizony nem kerülhették el a kicsúfolást. A városi embernek a farsang leginkább az álarcos bálokat jelenti. Már Mátyás király idejéből ismerünk feljegyzéseket a farsangi álarcviselésről és állatalakoskodásról, egy XVII. századbeli ismeretlen krónikás pedig így ír: "Az ördögnek szánt ünnep ez, az esztendőnek olyan időszaka, amikor az emberi bolondságok elemi erővel törnek elő. S úgy tetszik, mintha az emberek szégyellnék kicsapongásaikat, ezért rejtik el ábrázatukat álorca alá..." A maskarák hajdanán megszemélyesítették a telet, a tavaszt és az úgynevezett vegetációs démonokat, visszautalva a kereszténységet megelőző időszakra - gondoljunk csak a máig élő busójárás hagyományának ijesztő maskaráira. Az álarcok a gonosz, rontó szellemek megtévesztésére és elriasztására szolgáltak, némelyiknek viszont a termékenység előidézésére varázshatalmat tulajdonítottak. Ugyanakkor maszk nélkül is megjelenik a tél és a tavasz küzdelme, a farsang és a nagyböjt elkülönülése, a néphagyomány szavaival: "Konc vajda és Cibere vajda harca". Már maga a farsang szó is jól tükrözi az ünnep értelmét: a német ťfaschingŤ magyarosítása, amely a ťfastenŤ-ből (böjtöl, koplal) eredeztethető. Farsang tehát a szigorú nagyböjt előtti lakmározások ideje is: a kiadós, sokféle étel- és italfogyasztással jelképesen a természetet kívánták hasonlóan bőséges termésre késztetni. A farsangi napoknak vannak jellegzetes tájnyelvi elnevezései, például a farsangvasárnapot megelőző kövér- vagy zabálócsütörtök, utalva a farsangi ételek elkészítésének kezdetére. Húshagyókedd, farsang utolsó napja pedig a hosszú böjt kezdetét jelzi. A hamvazó- vagy böjtfogadószerda a böjt megkezdésének első napja. A csonkacsütörtök elnevezés arra utal, hogy ezen a napon még elfogyaszthatták a farsangi ételmaradékot. A böjtös negyven napban az egyház tiltotta a vigadozást, még a lakodalmat is, hogy megtisztult testtel és lélekkel várják az emberek a húsvétot, a megváltó Krisztus feltámadását. Gazdagság és szegénység, dúskálás és koplalás, mulatozás és lelki elcsendesülés jellemzi tehát farsang és nagyböjt találkozását.

- Farsang utolsó három napjában - vagy ahogy a nép mondja: farsang farkában - rendezték országszerte a legnagyobb táncmulatságokat. A tobzódás ellensúlyozására azonban mind a mai napig a legtöbb templomban lelkigyakorlatokat és szentségimádást tartanak, jóllehet ezek a "szentséges" ájtatosságok a II. vatikáni zsinat után erősen háttérbe szorultak. Amerre a farsangi szokásokról kérdezősködtem, többnyire ezt a választ kaptam: "Aki legény éjjel, legyen legény nappal is!" - vagyis aki hajnalig jót mulat a bálon, annak bizony másnap illik elmennie a délutáni szentségimádásra - mondja a néprajzkutató.

G.A.A.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu