A hét szentjei

A szervita rend hét szent alapítója

A Firenzében született hét férfi előbb remeteéletet élt Senario hegyén, főként a Boldogságos Szűz Máriát tisztelték. Toscanában prédikáltak ezután, megalapították Mária szolgáinak rendjét, amelyet az Apostoli Szentszék 1304-ben hagyott jóvá. A hagyomány szerint a hét rendalapító közül az utolsó, Falconieri Szent Elek 1310. február 17-én halt meg.

E hét férfi között voltak, akik már közös életük megkezdése előtt örökös szüzességet fogadtak, mások pedig feleségük halála következtében lettek szabad állapotúak, voltak azonban, akik házassági kötelékben éltek. Kereskedőként szerzett javaikat - a családjuknak megfelelő részt meghagyva - szétosztották a szegények között.

"Miután pedig az isteni sugallat és Úrnőnk különleges vezetése világos lett előttük, komoly fogadalommal kötelezték el magukat a közös életre. Intézkedtek vagyonukról és családjukról: családtagjaiknak meghagyták a szükségeset, a többit pedig kiosztották a szegényeknek. Ezután pedig felkerestek több bölcs, példás és erkölcsös életű férfit, és feltárták előttük tervüket.

Ezután Senario hegyére vonultak, a hegy tetején megfelelő kis házat emeltek, és odaköltöztek, hogy közös életet éljenek. Ott született meg bennük az elhatározás, hogy nemcsak a saját életszentségüket akarják biztosítani, hanem ezt az Úrnőnk által megkezdett új szerzetesrendet is gyarapítani akarják mások felvételével. Ezért testvérek toborzásához fogtak, közülük jó néhányat maguk közé fogadtak, és így alapították meg rendünket."

Damiáni Szent Péter püspök és egyháztanító

Ravennában született 1007-ben. Tanulmányai befejeztével tanítani kezdett, de hamarosan abbahagyta, és belépett a Fonte Avellana-i remeteségbe, ahol elöljáróvá választották. Szigorú szerzetesi életet honosított meg, ezt a tevékenységét Itália más vidékein is folytatta. A viharos időkben a pápákat segítette működésével, írásaival, és mint pápai követ, sokat tett az egyház megújulásáért. IX. István pápa bíborossá és Ostia püspökévé tette. 1072. február 22-én halt meg, és azonnal szentként kezdték tisztelni.

Az aranyműves kalapácsa azért sújt le az aranyra, hogy minden salakot kiverjen belőle; a reszelő is azért csiszolja az ércet, hogy annak erezete annál ragyogóbban előtűnjék. A kemence teszi próbára a fazekas edényeit, az igaz embereket pedig a megpróbáltatások kísértése (vö. Sir 27,5). Ezért beszél így Szent Jakab: "Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket" (Jak 1, 2).

Valóban, jogos örömmel örvendezhetnek azok, akik vétkeikért ideig tartó szenvedést kapnak itt a földön, mert jó cselekedeteikért örök jutalmat kapnak a mennyben.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu