Színházi mustra

A János vitéz az Erkelben

Még el sem ültek a viták, alig jelentek meg értékelő kritikák Mozart Don Giovanni című remekének, az "operák operájának" új színrevitelével kapcsolatban, máris új bemutatót tartottak a Magyar Állami Operaház ikerszínházában, az Erkelben: a János vitéz felújított változatát tekinthette meg a nagyérdemű.

Az időzítés szerencsés: a december kiemelten a családi együttlétek hónapja, s a szülők ilyenkor gyermekeikkel szabályos ostrom alá veszik a színházakat, köztük is elsősorban az operát, ahol közelharc dúl minden évben a Diótörő és a Varázsfuvola jegyeiért. A János vitéz, a magyar klasszikus repertoár darabja, szintén egyike az ifjúság számára ajánlott előadásoknak, s mint ilyen, nem hiányozhat egyetlen évad műsortervéből sem. A Palcsó Sándor rendezésében "leporolt" János vitéz premierjén, néhány nappal karácsony előtt, igazi teltházas, gyermeki elragadtatástól zajos hangulat fogadta az alkotógárdát, mely február, március és április hónapban még több alkalommal elregéli, dalolja Kukorica Jancsi és Iluskája szívmelengető történetét.

A felújítást az is időszerűvé tette, hogy éppen száz esztendeje, 1904-ben tartották a Petőfi Sándor elbeszélő költeménye nyomán született háromfelvonásos zenés színházi mű, Kacsoh Pongrác-Heltai Jenő-Bakonyi Károly daljátéka ősbemutatóját a budapesti Király Színházban. Az azóta eltelt évszázad alatt ki tudja hány színpadra állítást ért meg, fővárosban és vidéken, kisebb és nagyobb játszóhelyeken.

Hogy miként fogadják az ifjabb korosztályok e legfrissebb produkciót, közvetlen közelről meggyőződhettem róla. Körülöttem apróságok nagyszüleikkel, kamaszok családjuk körében szurkoltak Iluska és János vitéz boldogságáért, s az óvodás korúak is győzték figyelemmel a több mint három órát. Lelkes kitartásuk, kíváncsiságuk mindazonáltal nem feledteti, hogy az attrakcióként beharangozott címszereplő, az egyébként sármos és kíváló prózai színész nem tud énektudásával az operaénekes kollégákhoz "felnőni", az énekművészek egyike-másika viszont nem tud prózai szöveget mondani. A francia király a bemutató estéjén inkább szánalmasnak és unalmasnak tetszett, holott szerepe szerint komikus figura, aki "viszi" szinte az egész második felvonást. Egy másik nézőcsalogató látványosságként az élő birkák szerepeltetését hirdeti a a dalszínház, nos, úgy tűnik, Közép-Európa legnagyobb nézőterétől tán megrettenve, nyílt színen nem igazodnak ki kellőképpen a nyájba tömörülő állatok, melyeknek az előadás záróképében csak nem sikerült a patak partját meglelni, hogy az idill és illúzió teljes legyen.

Nem tudom, mennyire érte váratlanul az ifjú nézőket János vitéz és Iluskája döntése, s hogy meggyőző volt-e számukra a befejezés. A csillogó, gondtalan, szépruhás-játékos Tündérország mellett hihető alternatíva-e a tisztes, dolgos élet, szeretettel és nemzeti hevülettel tetézve?

Bízzunk abban, hogy a háromszínű lobogó alá toborzó dal sorai, a huszárok fogadalma - "Mindenünk a zászló, sose hagyjuk el" - s a rá felelő, hazahívó furulyaszó a mai csillogó, "valóvilágos" közegben is fel tudja mutatni az ifjú nézők számára az egyedül lehetséges választást, s nem csupán egy andalító tündérmese élményével gazdagodva térnek haza az előadás után.

Kálmán Gyöngyi

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu