"Börtönvilág Magyarországon" (3.)

Korábbi cikkeinkben sok letartóztatott papról, világiról olvashattuk, hogy bezárásuk után egy-két éven belül meghaltak a börtönben. A nemzetközi normáknak megfelelő börtönviszonyok között nem hal meg, rövid időn belül, a rabok jelentős része.

A kommunista börtönviszonyok és az ottani kínzások - a náci lágereket megjárt rabok tanúsága szerint - embertelenségükben túltettek Auschwitzen vagy Dachauon. "Az SS-ek úriemberek voltak az itteni ÁVH-s őrséghez képest" - vágja a recski ávósok szemébe egy Dachauból kiszabadult, munkásmozgalmi múlttal rendelkező zsidó rab. (Erdey S.: A recski tábor rabjai) Bizonyos, hogy a Gulágon szadistább kínzásokat alkalmaztak, mint az SS németek. A börtönviszonyok pedig Recsken, az internálótáborokban, az Andrássy út 60.-ban, az erdélyi román vagy az egyéb kommunista börtönökben hasonlóak voltak. Erről ír a cikkünk címében idézett szerző is Börtönvilág Magyarországon című könyvében: "Amikor az Államvédelmi Hatóság átvette a börtönöket, már nemcsak nem volt megtiltva a testi fegyelmezés, hanem ez jó pontnak számított. Az őrség szálláshelyein táblák figyelmeztették az őröket kötelességükre: ťA nép ellenségeivel szemben tanúsított kíméletlen magatartás erősíti az osztálytudatot!Ť A politikai fogollyal szemben a verés, pofozás s egyéb kínzás is kötelességszámba ment. Ezek közül a leghírhedtebb a vasalás vagy kurtavas volt. Szitkok kíséretében a rabot a földre ültették, lábát keresztbe tették és bokában összekulcsolták. Utána két őr a szerencsétlen hátára térdelt, hogy a kezet az ellenkező lábfejhez kényszerítsék, a harmadik pedig, hogy a kézfejet és a bokát összefogó láncot alaposan meghúzhassa. A rab feje a térde közé szorult, hátán az in pattanásig feszült és csak kapkodva tudott lélegzeni. Négyórás büntetés után nem volt senki, aki képes lett volna lábra állni. 1953 őszétől megszüntették a vasalást."

A zárkaverés főleg vasárnap, a pihenőnapon szinte unaloműző szórakozásnak számított. Időnként kinyitottak egy zárkát, főleg ha olyan valaki tartózkodott benne, aki régi időkben tábornok, arisztokrata vagy pap volt. Ezeknek különböző trágár megjegyzések közepette az őrök lekevertek egy-két pofont, vagy szembe állítottak két elítéltet egymással, és megparancsolták, hogy verjék egymást. Ha ezt megtagadták, akkor nekik estek, és ők verték félholtra a rabokat. Gyakoriak voltak a folyosón történő tömegverések. A börtönőrök és tisztjeik a folyosó teljes hosszában úgy álltak fel, hogy a közöttük elrohanó rabokat mindkét oldalról ütni tudják, gumibottal, szíjjal, széklábbal.

A volt uralkodó osztályok tagjait megölni erény volt. Ilyen szemlélet alapján irtották ki a Szovjetunióban a vezető rétegeket, a csecsemőtől az aggastyánig. Magyarországon is történtek hasonló cselekmények, egy beszámoló leírja, hogy egy horthysta tiszt várandós feleségének a hasára ugráltak, s így "taposták ki belőle fasiszta magzatát". A férfiak és a papok kínzásakor előszeretettel alkalmazták a nemi szervek árammal való ütését vagy átszúrását.

Jó tudnunk, hogy a legembertelenebb körülmények között is sok rabnak, sőt néhányaknak a rabtartók közül is sikerült embernek maradniuk. Fájdalmas, és az ország állapotát a későbbiekre meghatározó tény azonban az is, hogy egyes esetekben a rabokból váltak a legdurvább kínzók, később esetleg ávósok, vagy III/III-as besúgók, ha vállalták, hogy már a táborokban munkafelügyelővé, "kápóvá" léptessék elő őket.

Endrédy Vendel megkínzása

A volt uralkodó osztályok tagjaihoz hasonló elbírálás alá estek a főpapság lefogott tagjai is. Többen leírták, hogy az ávósok különösen örültek, ha egy főpapot kínozhattak. Általában igaz, hogy a Mindszenty bíboros naplójából megismert brutalitáshoz hasonlókat éltek át általában a rabok, ha nem voltak hajlandók néhány nap kínzása után mindenben megfelelni a terrorszervezet kívánságainak. A korabeli rabok helyzetét ismerhetjük meg Endrédy Vendel zirci ciszter főapát beszámolójából. Ő azon kevesek közé tartozik, akik szabadulásuk után leírták a velük történteket. Endrédy apátot Grősz érsek koncepciós "amalgám-perében" fogták le, 1950 októberében. Ő jelképezte, a koncepció szerint, az államrend ellen összeesküvő szerzetességet. Megkínzása brutális, embertelen, s egyben a szokásos "menetrendet" tükrözi.

Így mondja el börtönélményeit: "Első vallatáskor meztelenre vetkőztettek, s ťtornáztattakŤ föl-le egy fiatal ávós tiszt lábai előtt, amelyeket minden lehajláskor meg kellett csókolnom, mindaddig, amíg össze nem estem." (Az apát ötvenhat éves volt.) Minden vallatás alkalmával hamis vádak bevallására akarták kényszeríteni, hogy rábizonyíthassák a koncepcióban megfogalmazott vádat: hazaárulás, kémkedés, szervezkedés, valuta be nem szolgáltatás. A vallatók minden találkozáskor válogatott ocsmány szavakat használtak, s azt állították, hogy ismerik a püspökök és a vádlott erkölcstelen szexuális életére vonatkozó adatokat, s követelték, hogy a főapát vallja be azokat. A második vallatáskor, a vallomás ismételt megtagadásakor, "a detektívek arcomba és szemembe köptek.... Majd újból meztelenre vetkőztettek, és az összeesésig tornáztattak. Hátulról hatalmas ütésekkel vertek, legtöbbet a nyakam alatt, a tarkó alatt, a két vállam között, és rugdostak. Két-három hétig a fejemet nem tudtam megmozdítani a fájdalomtól. A következő napokban többféle módon kínoztak: arccal szorosan a falhoz állítottak, kifeszített lábujjakon. Sarkam alatt hegyével kifelé nagy szögek és éles tűk, hogy meg ne mozduljak. Közben izzóra hevített rezsólappal égették alsótestemet. Mikor a gyötrődéstől összeestem, néhány rúgással talpra állítottak. Egy másik mód volt a villanyárammal való kínoztatás. Pár ezer voltos, két-három milliméteres szikrázásokkal villanyoztak egész testemen: ajkak, szem, orrnál, fülnél, sőt ördögi módon, a szeméremtesten és ülepen is. Pokoli módszerük egy másik megnyilvánulása volt a villanyárammal telített Feszület és Evangélium feliratú könyvük csókoltatása. Fillér nagyságú égetett sebek maradtak utána.

Egyik alkalom után a térdemen gennyes sebek támadtak. Az ávós orvos megkérdezte: mi történt magával? Halkan feleltem: tegnap a vallatásnál... A spanyolfal mögül nyomban előlépett egy ávós és erős hangon szólt: a lépcsőn elesett.

Egyik éjszaka két injekciót kaptam. Alig tíz percre rá éreztem, hogy valami furcsa történik velem. Ebben a megnevezhetetlen állapotban vittek nyomban kihallgatásra, amely egész éjszaka tartott. Ez volt életem legkínosabb órája. Minden erőmet megfeszítettem, hogy az önkontroll kitartson. De utána, és később sem mind máig, nem tudok visszaemlékezni arra a szörnyű éjszakára. Nem tudom, miket kérdeztek és mit vallottam.

Az ítélet után kerültem börtönbe, amely aztán hat évig tartott. Sokat szenvedtem azoktól az őröktől, akik nem engedtek ki a WC-re; néha a legnagyobb kínlódások közt tűrni kellett három-négy óra hosszat. A börtönben kaptam mindenfajta tisztátalanságtól háromszor is orbáncot, az arcomon, és egyszer bőrbajt. Ekkor a ragályos betegek WC-jére kellett járnom, amely leírhatatlanul mocskos volt. Kértem, hogy kitakaríthassam. Nem engedték. Az Andrássy úti pincebörtönben nem volt nagyon hideg, csak mondhatatlan piszok és bűz. Vácott, ahol majdnem két esztendőt töltöttem, egyáltalán nem volt fűtés. Ott fagytak el kézujjaim, jobb lábamon három, bal lábamon két ujj és a bal fülem. A gyűjtőben nem fáztam. Vitaminhiánnyal persze küszködtem. Fogaim meglazultak s részben kitörtek. Egyensúlyhiány állt be, ingó járás, szívgyöngeség, álmatlanság. A Kontiban (a Konti utcai börtönben) az alvási időn kívül még az ágyon sem volt szabad ülni, csak egy támlanélküli székfélén, támaszkodás nélkül. Ugyancsak megsínylettem a daróc felsőruhát, amely lópokrócszerű szúrós, nehéz anyagból készült. Közel öt esztendeig viseltem. Testemet állandóan fölvérezte. Vácott rengeteg poloska tanyázott. Más börtöneimben nem volt féreg."

Ilyen körülmények között a hit és a kegyelem műve, hogy sok-sok hívő ember lelke mégis ép maradt. Endrédy Vendel ezt írja: "Idegállapotom azonban jó maradt, és humorérzékem sem mondta föl a szolgálatot. Nagypénteken kerültem a gyűjtőbe. Örültem, hogy végre tisztább helyen lehetek, hogy ugyanabba a zárkába tettek, melyben Mindszenty is jó ideig raboskodott. Erőforrásom és mindenem a darócban bemutatott szentmise volt. Jézus lett Titokzatos Rabtársam a börtönélet sivatagában. (Hét hónap fogság után engedélyt kapott, hogy egy kicsi börtönasztalon misézzen. Eleinte az őrök igyekeztek zavarni őt a misézésben, de aztán felhagytak ezzel.) Mióta újra szabad vagyok - fejezi be visszaemlékezését - fokozott lángolással imádkozom a zsolozsma egyik legszebb könyörgését: ťAdd Uram, hogy méltók lehessünk a szabadságra! Ámen.Ť (Endrédy Vendel fogságának hiteles története. Sopron 2002)

Kommunista gyilkolta a kommunistát is

A diktatúra képéhez tartozik, hogy az nemcsak a volt uralkodó osztályok tagjaival vagy a papsággal bánt a fentiekben leírtakhoz hasonló brutalitással, hanem az éppen vád alá kerülő kommunistákkal is.

Amint a francia forradalom idején történt, ugyanúgy a kommunizmus vezetői is egymást gyilkolták, és egymástól is rettegtek. Sokan írtak a Rajk-perről (1949), amelyben a párt egyik legelső és hírhedt vezetőjét (belügy- majd külügyminisztert) végezték ki több társával együtt, korábbi barátainak, köztük Kádár Jánosnak a közreműködésével. 1950-ben Kádárt, a Rajkot követő belügyminisztert is perbe fogták, megkínozták, az imént ismertetett brutalitással, s hazaárulás vádjával életfogytiglani börtönre ítélték. Utóda Zöld Sándor lett a belügyminisztériumban. 1951-ben figyelmeztették, hogy ellene is vád készül, mire ő kiirtotta családját, majd magával is végzett. Péter Gábor - 1945 óta a Politikai Rendészeti Osztály (PRO), majd az ÁVO mindenható vezetője - ugyancsak irtotta riválisait. Lefogatta a Szovjetunióból épp hazatérő helyettesét és barátját, majd hosszas kínzás után agyonverette. Később ugyanígy járt el ennek öccsével is. 1953-ban aztán őt és több munkatársát is lefogták. Bezárták az ÁVH vezetőségének számos tagját is, valamint Décsy Gyulát, az ötvenes évek leggyilkosabb vészbíráját, Mindszenty bíboros perének és számos egyházi koncepciós pernek a munkatársát, s a vádlottak elítélőjét.

Ez a vázlatos körkép utalni szeretne a kommunisták által célul tűzött megrettentés módszerének sikerére: az embertelenségre, és ezek következményére, az országban minden szinten uralkodó félelemre. A megfélemlítés légköre körülvette az állampolgárokat, s az egyházi vezetőket is. Ebben a háttérben mindenképpen jobban érthetőek a kor egyes egyházi vezetőinek megnyilvánulásai is.

Tomka Ferenc

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu