Uj Ember

2004.01.11
LX. évf. 2. (2892.)

Január 11.,
Urunk megkeresztelkedésének ünnepe

Főoldal
Címlap
Hálával kell visszagondolnunk
Tízéves a katonai ordinariátus
Az iráni földrengésről
A karitász segítsége
"Ott az egyháziak az életüket kockáztatják"
Meggyilkolták Burundi apostoli nunciusát
Ökumenikus Imahét 2004
Január 18-ától 25-éig kerül sor az Ökumenikus Imahétre Mottója: "Az én békességemet adom nektek"
Öt pápai utazás terve
Bíborban
Lelkiség
Új Teremtés
Szentírás-magyarázat
Jézus a bűnbánó bűnösök barátja
Homíliavázlat
A mi keresztségünk
Liturgia
A hét szentjei
Remete Szent Pál és Remete Szent Antal
A hét liturgiája
(A év)
Katolikus szemmel
Új év, régi reménység
Tanuljunk a fáktól!
Itália fél
Néma kispadok
Lapszél
Bohóc- karácsony
Élő egyház
Konferencia az egyházzenéről
Szent X. Piusz pápa motu propriójának évfordulóján
"A szabadosság életellenes"
A XI. Életvédő Zarándoklatról
A szív megváltozásával...
Pietro Zorza a Mária-jelenésekről
Az egyházmegyék ez évi eseményeiből
Egri Főegyházmegye
Orgonaszentelés és emlékmise Pápán
Éjféli mise a Hortobágyon
Élő egyház
A Közép-európai Katolikus Találkozó 2004-es programja
Európa vallási örökségéről
Néhány gondolat 2003-ból
A nyomor ellen
Fórum
A könyvek vigasza
Könyvespolcra
Giesswein-monográfia
Az Olvasó írja
Karácsony a kórházban
Fórum
Nem intézmény, hanem élő közösség
Szent Norbert utódai Gödöllőn
Fórum
Ősvallás és kereszténység 6.
"Börtönvilág Magyarországon" (3.)
Endrédy Vendel megkínzása
Fórum
Az unió küszöbén
Surján László uniós tapasztalatai
Római pápa a Szentföldön
NEGYVEN ÉVE TÖRTÉNT
Ifjúság
Élmények, gondolatok a hamburgi találkozóról
Isten átölel minket a valóság által
Programajánló
Lelkigyakorlatok az Életrendezés Házában
A galíciai lábcsók
Rejtvény
Kultúra
Egyenesen nekünk
Egyéves a Hír Televízió
Idő-zarándokok
Gondolatok egy Máriacell-könyv olvasásakor
A János vitéz az Erkelben
Színházi mustra
A boróka fohásza
Paletta
Mozaik
Krétajelek
Internetes játék gyerekeknek
Római szilveszter
Régi-új narancska

 

Néma kispadok

A múltkor megkérdezte beszélgetés közben az egyik látogatóm, hogy szoktam-e néha kirándulni? Alighogy feltette a kínos kérdést, máris bocsánatot kért. "Ne haragudj, el is feledkeztem róla, hogy beteg vagy..." - dadogta. Jókedvet színleltem. "Semmi baj... Egyébként gyakran barangolok az országban." Ezen jó nevettünk. Aztán gyorsan elment, én meg "barangolásaimra" gondoltam.

Valóban sokat barangolok mostanában, persze csak képzeletben. Ülök valahol hunyt szemmel egy kispadon és visszaidézem az emlékeket. Talán ezért is van szerte a világon olyan sok egyszerű, szürke kispad. Mindegyik az emlékezés parányi szigete.

Tegnap Újvidéken jártam, a Duna partján, nyár volt, sütött a nap, és csak ültem azon a kispadon, ahonnan belátni a szemközti Pétervárad szűk utcáiba. Jó volt ott ülni, s azon tűnődni, hogy szombaton majd hazamegyek a mamához.

Ülök így a végtelen időben, egyszer Belgrádban azon tűnődve, miért nincs a Kalimegdánon Hunyadi győzelméről akár egy parányi jel? Máskor hallgatom a szarajevói csarsija zsivajgását. Olyanok az emlékezetünkben felbukkanó régi kispadok, akár a lélekvesztőnek nevezett csónakok az élet nagy-nagy tengerében. Egyik-másik léket kap az idő múlásával, és elmerül a viharos hullámokban. Az emlékezés lomtárba kerül, szépsége megkopik, keresni kell ilyenkor egy újabb kispadot, alkonyati fénnyel, májusi illatokkal és egy másik kedves kezével, amelyet olyan nagyszerű érzés volt simogatni.

Nem tudom, hogyan őrizhetnénk meg magunkban a sok szépséget és emléket, ha nem volnának kispadok? Emlékszem, egyik diáktársam lányneveket adott a fasor alatt sorakozó padoknak. Egyiken Edittel ült valaha, és azt ígérte neki, hogy elviszi a világ végére is, a másikat Erzsinek nevezte, álmodozott róla éjszakánként. Hogy mindez nem valósult meg? Nem tehet róla, ki tudja már merre jár Edit és kinek a kezét szorongatja Erzsébet? Vannak az életben olyan fények, amelyek idővel kihunynak. Megkopnak, mint ahogy a szürke kispadok is. Nincs szomorúbb látvány egy elhagyott kispadnál, amely utasra vár, akár egy kifutásra készülő hajó a kikötőben.

Van a Városligetben, a Hősök teréhez közel egy kopott pad, a jégpálya bejárata előtt, azon mindig láttam valakit üldögélni, amikor arra jártam. Ha üres volt, akkor magam is leültem egy-egy percre, várva, hogy felkavarodjék bennem az emlékezet.

Miroszlav Krlezsa, a nagy horvát író valamikor gyakran járt Budapesten, magyarra fordított drámáinak bemutatójára, vagy egy-egy könyve megjelenése alkalmával. Ilyenkor én kísérgettem a kultusztárcától küldött gépkocsin. Szeretett nagyon Magyarországon, jártuk vele az országot, amelyet eléggé ismert. A világháború előtt Pécsett járt kadétiskolába.

Egy látogatás alkalmával megbeszéltük, hogy másnap Pécsre látogatunk. Emlékezni. De éjszaka felhívott a szállóból, s lemondta az utat. "Nem akarok a halottakkal találkozni!" - mondta.

Akkor itt adott nekem találkát a jégpálya előtti padon, a Hősök terénél. Ültünk csak egymás mellett szótlanul. Tudtam, hogy gondolatban a pécsi utcákon kószál katonaiskolásként. Mert hiába nem akarja, igenis szembe kell nézni a halottakkal. Ez az élők egyik legfontosabb feladata. Az emlékezés.

Egyébként az a pad ott a tér torkolatánál helyzeténél fogva a legalkalmasabb a múlt felidézésére, mert itt zajlottak a történelmi események. Valódi kulisszák között: jobbra a bevonuló vezérek szobra, mögötte királyok kör alakú néma csarnoka, lobogó örökmécses, a leszerepelt múlt század elitje, már csak megkopott atillákban, rozsdás sarkantyúkban vonul el a színpadon, utána meg a teret elözönlő tömeg a vörös csillagos zászlókkal; a bajszos grúz hatalmas szobra, amelyet a nép haragja ledöntött talapzatáról, hogy feldarabolja. A tribünt is szétszedték, ahonnan egy kopasz emberke integetett valaha a félrevezetett tömegnek.

Igen: találkoznunk kell néha a halottakkal, a múltunkkal. Itt gubbasztanak egy kispadon, csak le kell ülnünk melléjük.

Illés Sándor

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu