A halálmadár

Gyermekkorom egyik kedvenc szórakozása volt, hogy a tél végén és kora tavasszal alkonyat idején a szerelmesen kiáltozó kuvik hangját utánoztam. A bagolypár egy épület kikorhadt gerendájában keletkezett üregben tanyázott, és a féltékeny hím a vélt riválist keresve nyomban közeledett. Egy sűrű bokor védelmébe húzódva lestem, amint gömbölyű fejét forgatta. Az egyik kerítésoszlopon ült, és kereste a madarat, amely megszólította. Amikor ilyen közel volt, nem mertem kuvikolni, nehogy rájöjjön a turpisságra, de amikor egy idő után megunta a nézelődést és elrepült, utána kiáltottam. Rendszerint nyomban viszszafordult, dühösen kereste a területére betolakodó idegent, de harmadszorra már nem hagyta becsapni magát.

Szegény kis kuvikot sokfelé még ma is halálmadárként emlegetik, pedig igazán semmi köze az elmúláshoz. Németországban például kiáltását a babonás emberek "Komm mit!"- nek (Gyere velem!) hallják, és a halálra gondolnak. Ennek a korábban nálunk is elterjedt és itt-ott még ma is felbukkanó babonának egyszerű magyarázata van. A kuvik a téli időszakot leszámítva főleg rovarokkal, éjszaka repülő lepkékkel, bogarakkal táplálkozik. Ezek pedig tudvalevőleg előszeretettel repülnek a fény felé. Amikor még nem volt villany, falun és a tanyákon petróleumlámpákkal vagy gyertyával világítottak. Ezekkel azonban spórolni kellett, ezért éjszaka csak abban az ablakban látszott fény, ahol nagybeteg feküdt a szobában. A lepkék ott röpködtek a világos ablak előtt, a kuvik pedig a kéményről vagy az ereszről lesett rájuk. Ha aztán közben néhányszor elkiáltotta magát, a beteg pedig éppen azon az éjszakán hunyta le a szemét örökre, senki nem moshatta le a kis bagolyról, hogy ő volt a közelgő halál előhírnöke.

A kuvikállomány különböző okok folytán egész Európában megfogyott. A szomorú folyamattól sajnos hazánk sem mentes, de azért még sokfelé találkozhatunk a kis bagollyal. Az alföldi tanyáknak, hodályoknak ma is megvan a maguk kuvik párja. Nem idegenkednek a fénytől, már szürkületkor vadászni kezdenek, és a reggeli napfényben előszeretettel sütkéreznek. A baglyok kitűnően látnak nappal is. Próbáljon csak valaki megközelíteni egy napozó kuvikot, ezt maga is megtapasztalhatja. A madár messziről észreveszi a felé tartó embert, és még idejében eltűnik a hodály másik oldalán, vagy alacsonyan és nesztelenül repülve egy másik rejtekhelyre száll át.

A kuvik tudományos neve Athene noctua. A görög istennő nevét viseli, aki apja, Zeusz fejéből pattant ki, és a bölcsesség és tudomány istennőjeként tisztelték. Pedig a kuvik, de általában a baglyok nem tartoznak a legértelmesebb madarak közé, képességeik e téren legfeljebb közepesek. Ettől függetlenül szeretem őket, a kis kuvikot különösen. Már csak nosztalgiából is. Ha a Kiskunságban vagy másutt néha már decemberben, de inkább a tél második felében kiáltozni hallom, a gyermekkori kuviklesek jutnak eszembe.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu