Varga Károly

Életminőség és boldogság

Vajon aki életével elégedett, egyben boldognak is érzi-e magát? Válaszolhatnánk, hogy "hát persze", ám ha belegondolunk, látnunk kell, hogy lehet a kettő között különbség. A mindennapi életben talán kevésbé, de a szociológiai, pszichológiai kutatásokban nagy szükség lehet pontos meghatározásukra. Így azokban az életminőség-vizsgálatokban is, melyeknek egy-egy markáns eredményadatát az előző hetekben épp ezeken a hasábokon villantottuk fel. Például, hogy a vallásos neveltetés elősegíti az életminőségnek azokat az elemeit, amelyek a vállalkozói magatartás részét képezik, vagy azokat, amelyek a szolidaritás kultúráját alkotják. Itt már igenis szükség van arra, hogy pontosan lássuk: ezek és hasonló attitűdelemek az életminőség mely mérhető összetevőjére hatnak inkább: a kalkuláló elégedettségre vagy az érzelmi boldogságra. Ennek a hatásmechanizmusnak a háttereként (hogy valóban azt mérjük, amit mérni akarunk, nem pedig valamelyik ellenőrizetlen tényező, például az életkor hatását, amiről már a középkori diákdal, a Gaudeamus igitur is tud, amikor szembeállítja a jucundam juventutem, a boldogító ifjúságot a molesta senectusszal, a terhes öregséggel) fel kellett térképeznünk, hogy általában kik az elégedettebbek, illetve boldogabbak: a férfiak-e vagy a nők, a magasabban vagy alacsonyabban iskolázottak, a falun vagy városon lakók. Csak pontos feltérképezés után vizsgálhattuk hitelesen a minket közelebbről érdeklő kérdést: hogyan hatnak az emberek által vallott értékek, például a gyermekkori neveltetésben kapott vallásosság az életminőségnek erre a két mutatójára. (Még egy pontosítás: míg a boldogságot egy és osztatlan elemnek vettük, a kalkuláló elégedettséget természetesen fel is bontottuk számos összetevőjére: mivel mennyire elégedett: az anyagiakkal, képzettségi szintjével, lakásával, lakókörnyezetével, egészségével, családi életével, jövő kilátásaival stb.)

E kis cikkben az elégedettségnek és a boldogságnak csak a népességben megfigyelt előfordulási arányait villantjuk fel, ahogy egy országos Gallup-felmérés adataiból kiderültek. Majd pedig e "boldogságtérkép" rajzolataira felhordjuk a vallásosság és egyéb értékvonatkozások, például a segítőkészség, kötelességtudat, illetve a másik oldalról a fogyasztói hedonizmus (a kellemes élet óhaja) és hasonlók boldogító vagy elégedetlenséget okozó hatását.

Nos, az iskolai osztályzatok szerinti 5-ös skálán az országos elégedettség 2001 augusztusában jó közepes (3,37) átlagot, a boldogság ennél egy hajszállal jobb szintet (3,46) mutatott. Ez amellett, hogy még nem sokat mondó adat, akár igazolhatná, hogy az elégedettség és a boldogság nem is két külön dimenzió, hanem egy és ugyanaz. De lássuk tovább! A nemek között még egyik dimenzióban sincs különbség: férfiak és nők országosan hajszálra egyforma átlagszinten elégedettek és boldogok. Az életkor tekintetében azonban már megjelenik a különbség a két életminőség-mutató között. Természetesen mindkettőben a fiatalok vezetnek: a harminc év alattiak elégedettebbek és egyben a legboldogabbak is. De míg az elégedettség tekintetében a különbség a fiatalok és a másik két korosztály, a felnőttek és öregek között nem túl nagy, addig a boldogság tekintetében már jóval jelentősebb. Az iskolázottság szerinti bontás is hasonló képletet mutat. Azon belül, hogy mindkét mutató tekintetében javul a közérzet mérlege, ahogy megyünk felfelé a képzettségi szinteken, ez a javulás mégis érezhetően nagyobb az érzelmi boldogság vonalán, mint a kalkuláló elégedettségén. Ez meglephet bennünket, hiszen az általános iskola, a szakmunkásképzés, a gimnázium és a felsőfokú képzettség lépcsőin felfelé haladva azt várhatnánk, hogy inkább az elégedettségre okot adó életlehetőségek bővülnek. De az országos eredményadat mégis arra utal, hogy a magasabb iskolázottsági szinttel adódó tágabb látókör a problémás élethelyzetekre adható érzelmi reagálást pallérozza jobban bennünk. Végül a lakóhelytípus szerinti bontás is tartogat meglepetést. Azt ugyanis, hogy városon magasabb az átlagos iskolázottsági szint, mint falun vagy tanyán, mégis mind elégedett, mind boldog embert többet találunk a kisebb településeken, mint a nagyobbakon s a fővárosban. Sőt, a boldogság mutatója jobban széthúzza a településnagyság szerint bontott mezőnyt a kistelepülések javára, mint az elégedettségé.

Meg kell azonban emlékeznünk még egy további társadalomstatisztikai adatról, a jövedelmi szintről. Ez a boldogság tekintetében nem mutatott valós hatást, ugyanakkor kalkuláló elégedettség vonatkozásában húzta szét anynyira a mezőnyt, hogy biztonsággal kimondhattuk: jelentősen magasabb azok elégedettségi szintje, akiknél magasabb a család egy főre eső jövedelme, mint akiknél alacsonyabb. Ennél az első pillantásra triviálisnak tűnő adatnál éppen az az érdekes, hogy az életminőségnek csak az egyik mutatójánál, a kalkuláló elégedettségnél jelzett jelentékeny hatást, míg a boldogságnál néma maradt. Sokatmondó lehet ez annak ismeretében, hogy az egyéb demográfiai bontásokra, mint láttuk, a boldogság alakulása volt érzékenyebb. Ezzel újólag beigazolódott ősi bölcsesség, hogy "a pénz nem boldogít", szemben az olyan körülményes és amúgy is hamisan csengő okoskodással, hogy "a pénz nem tesz elégedetté".

Az itt felvázolt "alaptérképre" még felhordandó további, értékrendszeri, illetve vallásossági eredményadatok is megerősítik észrevételeinket. Ezekről a folytatásban számolunk be.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu