Az Olvasó írja

Bányászima

1938-tól 1978-ig dolgoztam Ormosbányán: előbb a szénfejtésen, mint vájár, aztán mint föld alatti villanyszerelő. 1945-ig a felolvasóteremben, ahol beírták a műszakot, volt egy nagy kereszt, s a leszállás előtt az aknász vagy a lőmester a kereszt felé fordulva elimádkozta hangos szóval a "bányászimát". Ezt az imát szeretném közreadni, mert nagyon komoly és mélyreható. (December 4-e Szent Borbálának, a bányászok védőszentjének ünnepe. A Szerk.)

Fölséges Isten! Mennynek és Földnek Ura, ki a világot bölcs szíved szerint igazgatod, nagyságod dicsőítésére és szent neved segítségül hívására gyűltünk össze ez órában. Hozzád emeljük fel könyörgésünk szavát, midőn nehéz munkánk végzésére szép napod világából a föld mélyébe, a sötétség birodalmába szállunk alá. Ó, hallgasd meg a mi buzgó imáinkat, jó Istenünk, Atyánk! Végy körül bennünket gondviselő jóságoddal. Adj erőt és épséget karjainkba, nyújts bátorságot, ha csüggedünk s hitet, ha félelem rettent bennünket. Oltalmazz meg minket minden bajtól és veszélytől, viselj gondot otthon családunkra és gyermekeinkre, kiknek jólétéért fáradozunk, hogy munkánk végeztével újra láthassuk őket. Minket pedig, kik oltalmadba és kegyelmedbe ajánljuk magunkat, vezérelj ó áldások Istene, és hallgasd meg buzgó könyörgésünket. Ámen

Papp Gyula, Bánréve

Kápolna Bükfürdőn

Ökumenikus Kápolna Alapítványunk a Büki Önkormányzat segítségével és magánadományokból Bükfürdő területén kápolnát épített. A kápolnát ünnepélyes, ökumenikus szertartás keretében áldottuk meg, 2003 októberében. A kápolnát Bükfürdő vendégei, gyógyulni jövő betegei számára építettük magánadakozással. Egy év áldozatos munkája fejeződött most be. Gáspár Péter tervezőmérnök a tájba illő, modern, de szépséget, áhítatot, lelki nyugalmat sugalló és egészen különleges kivitelezésű Isten házát alkotott. A némán is sokat mondó művészi színes ablakok, az építésvezető különös gonddal megvalósított épülete, a környezet természeti szépsége, a szakiparosok dicséretet és köszönetet érdemlő munkája együttesen egyedülállót hozott létre. Érdemes bármilyen vallási és lelki beállítottságú embernek ide eljönnie.

Jezierski Lászlóné

Búcsúzik a kisinas...

Prokop Péter, egy néhány évvel ezelőtti beszélgetésünkön - a "hogyan alakult ki Péter bácsi a szendi freskók készítésének programja" kérdésemre - ezt mondta:

"Együtt voltunk páran jó barátok, mikor a Tamás (Tűz Tamás költő, de Szenden Makkó Lajosként jobban ismerik) azzal hozakodik elő, hogy ťgyere el hozzám, fesd ki a templomomatŤ. Először nem igazán vettem komolyra, aztán mégsem hagyott nyugodni a dolog. Óriási kihívás volt ez egy harmincnégy éves fiatalembernek: mög tudom-e csinálni? Megkaptam a hajó és a kupolák méreteit, és gondolatban kezdtem összerakni, mit tennék ide vagy oda, mi hogyan férne ki. Aztán elkezdtem a kis káplán-szobámban a padlón csomagolópapírokon az alakokat formázni, kicsinyített színkompozíciókat összeállítani."

Majd egyéves előkészítés után kezdődtek a helyszíni munkák 1955 nyarán.

Itt kapcsolódhattam be ebbe a csodálatos alkotási folyamatba, mint nyári szünetes gimnazista, hivatalos napszámos-culágerként, vagyis mindenes kisinasként. Levertük a régi vakolatot a kupolákból, újat kevertünk, feladtuk a kőműveseknek, aztán odatartottuk a szénrajzos csomagolópapírt az új vakolatra. A mester az ecsetnyél végével belenyomta a friss malterba az alakok körvonalait. Csodálkozva bámultuk, s mindenhol ott lábatlankodtunk Pétör bácsi körül. "No ülj ide" - szól, majd igazítja a fejemet, az ecsetnyél végével mutatja: "Erre a pontra nézz!" A Gellért püspök cikkelyénél aztán azt mondja: "Nesze, csináld mög!" - és kezembe adja az ecsetet, hogy fessem ki a sziklákat...

E rendhagyó alkotási folyamat mellett megismerhettem egy nagyszerű, csupa szív, őszinte embert, akit egész életemben csak tisztelni tudok. A ceruza, az ecset egész életén végigkísérte, s az emberség, tisztesség és becsület is végig vele maradt. Alkotott, míg elbírta az ecsetet, később a tollat is, helyesebben le tudta ütni - "egy ujjal", mint mondogatta - írógépe billentyűjét.

Míg e sorokat írom, a Cseppkőbarlang című kötetének borítójáról szigorú szemekkel figyel rám. "Csak semmi érzelgősség!" - mondják azok a szemek. - Hát megpróbálom, de nagyon fog hiányozni a Mester, hiszen ezentúl csak a freskóegyüttesre tekintve vagy könyveibe lapozva találkozhatunk. Isten vele! Búcsúzik a kisinas:

Dobrova Tibor Antal

Köszönet az Új Emberért

Immár harmadik alkalommal fedeztük fel nagy örömmel postaládánkban az Új Embert, az értesítővel együtt, hogy 2004. augusztus 31-ig elő van fizetve számunkra. Továbbra is egyre őszintébb önátadással szeretnénk hordozni az Új Ember munkatársait is imáinkban, s kérjük az Urat, hogy egyre mélyebben és egyre felelősségteljesebben tudjunk élni - a kapott információk segítségével is. Krisztus imáját, ami monostorunk "jelmondata", küldjük szeretettel: UT SINT UNUM, SICUT ET NOS UNUM SUMUS.

A csíksomlyói

klarissza nővérek

***

(A határon túlra, kedves adakozóink nagylelkű hozzájárulása révén, az Új Ember Alapítvány támogatásával tudjuk eljuttatni a lapot. Az alapítvány számlaszáma: Kereskedelmi és Hitelbank 10200854-32511138)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu