Egy jegyzetíró füzetéből

"Istent figyelembe kell venni"

André Gide, a francia író munkáját olvasom, az Ingoványokat. Önvallomásos mű, amelyről a szerző így beszél: "Az Ingoványok a senki földjének története, ugyanakkor mindenkié... Vagy inkább a hétköznapi emberé, amilyenek egy kicsit mindannyian vagyunk; a harmadik személy története, azé, akiről beszélnek, aki benne él mindannyiunkban, és aki túlél minket. Vergilius Tityrusnak nevezi, és világosan megmondja, hogy heverészik (...) Az ingoványok tehát a heverésző ember története." Már-már ennek az egyáltalán nem fiktív megállapításnak bővebb kifejtésére gondolok, amikor színházi plakáton meglátom két dráma címét, s a szerző nevét. A román származású Eugéne Ionescórólvan szó, az abszurd dráma legelső képviselőjéről - Samuel Beckett mellett. A drámákat a Madách Kamara Színház tűzte műsorára: A kopasz énekesnőt és a Különórát. Valamiként összeillőnek érzem Gide és Ionesco szakadatlan harcát-keresését, a modern ember lelki gyötrelmét; Gide "otthon volt" az újkatolikus irodalom szerzői társaságában, Paul Claudellel a "vitái" ismertek hitről és megtérésről. Claudel a teremtés gyönyörűségét zengte, és így határozta meg a költészet tárgyát, célját: "... nem az álmok, az illúziók és az eszmék alkotják, hanem a szent valóság, amely egyszer s mindenkorra adva van.(...) Ez a látható dolgok univerzuma, amelyhez a Hit hozzáadja a láthatatlan dolgokét." Íme a keresztény irodalom lényege, ha kérdezik, milyen legyen az.

Gide élete végéig kutatta-kereste az isteni nyomokat, vergődő művészlelke bizonyára ebben az értéktényben lelte meg üdvösségét -: Isten határtalan irgalmát. Ionesco a tizenöt esztendeje Riminiben megrendezett Meetingen (Népek Baráti Találkozóján) szokatlan módon "debütált": a (kevésbé ismert) fiatal Dominique Probst által megzenésített operalibrettójával, melyet Kolbe atyáról írt, a domonkos P. Carné fölkérésére. A drámaíró ekkor újságíróknak elmondta, hogy ortodox keresztény nevelést kapott, egyházatyákat és misztikusokat olvasott. A szent művészet különösen érdekli, sőt, ezt tartja igazán érdekesnek. Hite szerint az agnosztikus íróval, politikussal, André Malraux-val ért egyet: "A XXI. század vagy vallásos lesz, vagy egyáltalán nem lesz."

Említette, hogy naplójegyzeteket írt, bennük Isten-keresését is megfogalmazta. Ő, aki jó ideig az abszurd drámák világában élt, s mint jelenséget "tárta fel" korunk emberének elidegenedését önmagától, a világtól, bemutatta a szó válságát. Ennek erős példája A kopasz énekesnő. Az író sohasem azonosult a szekularizált emberrel, tényfeltáró munkásságával csupán afféle dokumentumot adott.

Szabó Ferenc jezsuita esszéista tömör írásában (Ionesco Isten-keresése) elemzi az író naplójegyzeteit, idézi a sokak által ismert időszakot, amikor a nyugati baloldaliak kiálltak a kommunizmus mellett, köztük Sartre, a Nobel-díjas író, filozófus. Egy ideig Ionesco is ide tartozott, aztán kiábrándult. ...Ők hiú módon elsők akartak lenni, éleslátóbbak - írta. Sartre néhány évvel ezelőtt azt mondta (a negyvenes években vagyunk), hogy a marxizmus az utolsó, a tökéletes filozófia. De mihelyt megjelentek az úgynevezett új filozófusok könyvei, az egyik összejövetelen kijelentette, hogy két év óta Simone (Bovoire, a felesége, írónő) és én már nem vagyunk marxisták. Ionesco még hozzáfűzi: ... a ravasz Sartre (...) már nem volt elmaradott, hanem éppen ellenkezőleg...

Az abszurd drámák szerzője nem kívánt "megrekedni a zsákutcában, a légüres térben, hanem kereste a kiutat, rá akarta ébreszteni a modern embert abszurditásaira" - jegyzi meg Szabó Ferenc. S valóban: naplójegyzetei tanúsítják, hogy szorongva kereste "az öröklétet igazoló érveket", a szeretet mélységét: A halál tűnik számomra az egyetlen igazságnak (...) Ez az a fal, amelyen túlra nem hatolhatunk... Istent figyelembe kell venni.

Imádságnak is mondható, amikor őszinte szívvel feltárja benső világát: Sok bennem a bűn, a hiba, a hiúság, sok az önszeretet, nagyon önző vagyok, csak magammal foglalkozom (...) Uram, add, hogy megszabaduljak annyi hibámtól, tévedésemtől, gyávaságomtól (...), ostobaságomtól. Régóta élek, elvesztettem igen sok időt... Ha Jézus létezik, van Isten. Mivel Jézus létezik, Atyja jelen van. Miként fejezzem ki? Anélkül, hogy én mennék Jézushoz, azt akarom, hogy Jézus jöjjön hozzám... Nem mágikus kényszerítő szándék ez, hanem a szentírási gondolat észben tartása: Erőszakosoké a mennyek országa. Nem akart metafizikusan élni, sem misztikusan, csak vallásosan: Megpihenni a vallásban, a vallásiban - így érezte. Legyünk előbb a vallásban... A látszat világában, a kiüresedésben - amit átélt, megkérdezte: Vajon a látszat üressége nem a látszaton túli teljessége?

A nyugtalan szív Szent Ágoston-i gyötrelme Ionescoból sem hiányzott, s végül meglelte a célját: Remélek: Jézus Krisztus.

Ezekre is érdemes gondolni, amikor a világhírű író drámáit olvassuk, nézzük.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu