"Elvezetni a fiatalokat az egyház kapujáig"

A Keresztény Munkásifjú Mozgalom nemzetközi találkozójáról

A fenti mottóval fogalmazzák meg röviden küldetésük lényegét a Keresztény Munkásifjú Mozgalom tagjai. Aztán az, hogy a "kintről" érkező fiatalok belépnek-e a kapun, már az ő személyes döntésüktől függ. Persze, e döntést befolyásolja, segítheti, s épp ezért korántsem mindegy, hogy azok, akik a fiatalokat életük egy szakaszán elkísérik, vajon miféle képet, milyen élményt közvetítenek számukra az egyházról. S a "megszólítás" megfelelő eszközeit megtalálni mindig új és nehéz feladat azok számára, akik a munkásfiataloknak nemcsak a testi egészségéért, anyagi boldogulásáért, hanem lelki-szellemi fejlődéséért is felelősséget éreznek.

A Keresztény Munkásifjú Mozgalom (Jeunesses Ouvriéres Chrétiennes - JOC) európai koordinációjának hatodik nemzetközi találkozóját tartották október 18-ától 26-áig a Szeged melletti domaszék-zöldfási ifjúsági központban, a szegedi és a fővárosi JOC szervezésében. A találkozón bemutatkoztak az egyes nemzetek képviselői (angolok, franciák, erdélyi és anyaországi magyarok, olaszok, portugálok, spanyolok, szlovákok), beszámoltak munkájukról, tapasztalataikról, valamint az együttműködés és az új tagok támogatásának lehetőségeiről gondolkodtak.

Gyuris Csaba, a szegedi JOC vezetője szerint a konferencia résztvevőinek általános tapasztalata volt, hogy a mozgalom ma szerte a világon az építkezés időszakát éli. A külföldi tagszervezetek is hasonló problémákkal küszködnek, mint a magyar csoport, talán csak anyagi helyzetük jobb. Az egyik fő gondot az jelenti, hogyan keltsék fel azoknak a munkásfiataloknak az érdeklődését, akik nem tartanak kapcsolatot az egyházzal.

A katolikus egyház a kereszténység századai során rengeteg tapasztalatot szerzett azzal kapcsolatban, miképpen szólíthatja meg a különböző "rendű és rangú" embereket. E tudását természetesen fejlesztenie is kell, ha hű akar maradni a "katolikus", azaz "egyetemes" jelzőhöz, hiszen a társadalom folyamatosan változó, különböző mértékben és intenzitással alakuló csoportjait nem lehet automatikusan máshol már bevált módszerekkel megközelíteni. Ami egy hagyományos vallásosságban nevelkedett falusi ember számára természetes, az adott esetben semmit sem mond egy nemzedékek során át az egyháztól eltávolodott családban nevelkedett munkásfiatal számára.

E helyzetnek hazánkban is súlyos és nehezen mozdítható történelmi többletterhe, hogy "mi, az egyház" bizonyos szempontból a mai napig zavarban vagyunk a munkásokkal kapcsolatban, hiszen e réteget évtizedeken át kisajátította magának az egyeduralomra törő ateista munkásmozgalom. A diktatúra emberei szívós rombolómunkával kialakították, majd fenntartották azt a hamis képet, amely szerint az egyház nem törődik a munkásokkal, hiszen pusztán az uralkodó osztály és a saját érdekeit képviseli. Emögött a tények erőszakos elhallgatása húzódott. Például az, hogy a nemesi származású XIII. Leó pápa már 1891-ben közzétette a munkások helyzetéről szóló, nemcsak anyagi, hanem lelki szükségeikre is figyelmes Rerum novarum kezdetű enciklikáját (amelyet egyébként a szociálisan szintén érzékeny Prohászka Ottokár fordított először magyar nyelvre). A katolikus egyház gyakorlatra váltandó szociális tanításának ezt az alapdokumentumát a későbbi pápák is fontosnak tartották, ennek bizonyítéka, hogy tízévenként újabb pápai megnyilatkozásokkal "frissítették" az egyház álláspontját a munkások helyzetével kapcsolatban.

Szintén történelmi tény, hogy a JOC alapítója, Joseph Cardijn belga pap, később bíboros példája nyomán 1921-től 1948-ig működött Magyarországon a Katolikus Ifjúmunkások Országos Egyesülete, amely sok más kezdeményezéshez hasonlóan a kommunista terror áldozata lett.

Van tehát múltja a keresztény szellemiségű "munkásmozgalomnak", amelyet természetesen nem lehet ott folytatni, ahol annak idején derékba törték. A kényszerűen kimaradt évtizedek után a rendszerváltozásnak nevezett folyamat eddig eltelt csaknem tizenöt éve, a társadalmi-gazdasági változások sodra sem kedvezett a zökkenőmentes újraindulásnak.

Gyuris Csaba azt mondja, sokan a mai napig nem tudnak mit kezdeni a "keresztény és munkás" fogalmak összekapcsolásával, bizonyos gyanakvással szemlélik együttes szerepeltetésüket. A nem hívők gyakran az "egyháziasságtól" riadnak vissza, nem egy keresztény pedig bármiféle munkásszerveződés hátterében a kommunizmus lopakodó kísértetét sejti. Hiába, mindenkire hatott a hajdani propaganda...

Ilyen enyhén szólva is olajozatlan körülmények között nem lehet eléggé dicsérni azoknak az önkénteseknek a munkáját, akik belső késztetésük nyomán nekifogtak a munkáspasztoráció újraindításának. S itt máris érdemes megemlítenünk egy nyugat-európai gyakorlatot: az ottani JOC-közösségek életének az egyházmegyékben nem néhány önkéntes, hanem egy-egy főállású munkatárs viseli gondját. Idehaza a már meglévő néhány csoport (Szegeden, a fővárosban, illetve Pécsett) tagjai a munka és a család melletti szabadidejük egy részét szentelik a lelkipásztori munka e peremre szorult területének. A szegedi JOC önkénteseinek tapasztalata szerint vegyes a megítélésük az egyházon belül: lelkes és elutasító plébánosokkal egyaránt találkoznak. A figyelmes külső szemlélőnek az lehet a benyomása, hogy a közösségek szervezői és életben tartói minden tőlük telhetőt megtesznek, további fejlődés központi akarat és támogatás nélkül nemigen várható.

A most lezajlott nemzetközi koordinációs megbeszélésen a JOC különböző európai országokból érkezett képviselői többek között beszámoltak egy-két éves "kampányaikról". Ezek újabb és újabb kísérletek, amelyeknek célja többek között "kipuhatolni", vajon mi érdekli a fiatalokat. Ehhez például kérdőíveket állítanak össze, segítségükkel azt igyekeznek megtudni, hol tartanak, mit gondolnak a világról azok a fiatalok, akikhez - ha meg akarjuk szólítani őket - oda kell menni. Az ő mindennapi életük komolyan vétele, meghallgatásuk, támogatásuk lehet a közösségvállalás útja. Erre is példát mutatnak a szegediek: együtt járó fiatalok számára önismereti és párkapcsolati kérdésekről szóló "Társsuli"-t szerveznek, vagy például a családgondozás területén, a munkavállalás kérdéseiben, gondjaiban is igyekeznek segíteni.

A JOC fontosságát felismerő és velük együttműködő lelkészek egyik legfontosabb tulajdonsága is az - mondja Gyuris Csaba -, hogy minél több időt igyekeznek együtt tölteni a fiatalokkal, és csakugyan mindenben mellettük állnak. A feltétlen elfogadás e gesztusa lehet az alapja a fiatalok megnyílásának a transzcendens valóságra és az egyházra is. A munkáspasztoráció sajátos feladatára természetesen jó volna külön továbbképzésen felkészíteni az erre elhivatottságot érző papokat.

A mozgalom elsődleges céljai közé tartozik a II. vatikáni zsinat nyomán elindult folyamatok elősegítése. A zsinat tanítása és szelleme számos területen kifejezetten iránymutató a munkáspasztoráció számára, elég csak a világiak apostolkodására, vagy a papnevelésre gondolnunk. Az is fontos célkitűzésük, hogy a JOC széles körben megismertesse magát Európában. Hallatni akar magáról, megfogalmazva, mit gondol a fiatalokról, s mit tesz a fiatalok érdekeinek képviseletében.

2004 nyarán Rómában lesz a JOC világtalálkozója, amelyen az eddig megfigyelői státusú magyar csoport a teljes jogú tagok közé kerülhet. Ehhez hozzátehetjük: reméljük, idehaza is megbecsültebb és támogatottabb helyet kaphat az egyház életében a lelkipásztorkodásnak ez a rendkívül fontos területe.

Pallós Tamás - Szigeti László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu