|
|
Az egyház a diktatúra éveiben (4.) Három per három Cikksorozatunkban a nagy egyházak és a katolikus egyház elmúlt ötven évének történetét próbáljuk áttekinteni. Sajátos indítást adott e cikkek megírására a sajtóban újra és újra megjelenő vád, amely szerint egyházi vezetők a kommunista diktatúra rendszerének "ügynökei" voltak. S ráadásul - folytatja a vád - nem hajlandók szembenézni ezzel a kérdéssel. Nemrégiben magukat hívőnek megjelölő értelmiségiek is felvillantották ezt a vádat, noha árnyaltan, s írásukban sok reális kérdést is érintve (vö. MTI 2003. márc. 11., Népszava márc. 17.).
Az igazi vétkesek "érinthetetlenek" Bizonyára szükségszerű, hogy az egyház szembenézzen a múltjával, hogy számos hibáját, tévedését átgondolja, azokért alkalmasint bocsánatot kérjen. Komoly önvizsgálatra adhat okot, hogy az egyház egyes tagjai naivságból vagy emberi gyengeségből együttműködtek az elnyomó rendszerrel (bár sok esetben csupán a közreműködés látszatát keltették, abban bízva, hogy ezzel az egyház helyzetét menthetik). De vajon érett-e a helyzet a nyilvános önvizsgálatra akkor, amikor a korszak igazi vétkesei érinthetetlenek? Alkalmas-e ma az időpont erre, amikor a társadalom tudatának célzott manipulálása folyik sok-sok területen - többek között az egyházat, s általában a múltat érintő kérdésekben is? Amikor napjainkban számos nyilvánvaló csalás, hazugság derül ki például a legtöbbet emlegetett III/3-as témában. Amikor az elmúlt évek igazi bűnöseinek (olykor emberiség elleni bűntettnek számító bűnök elkövetőinek) dokumentumait eltüntették, s ők esetleg vezető állásokban élnek. S ha néha-néha ki is derül valami múltjukról, ennek többnyire semmilyen következménye nincs. - Vajon nem ők-e azok, akik leginkább mozgatják ezt az egyház elleni vádaskodást - hogy legyen a népnek miről gondolkoznia - , miközben az egész országgal elfeledtetik, hogy a diktatúra vezetői, kitervelői, működtetői itt élnek közöttünk, s az ő bűntetteikről nem is esik szó? Sokan talán azt mondanák: felejtsük el végre a múltat. Nekünk, keresztényeknek pedig késznek kell lennünk a megbocsátásra minden ember, minden bűnös iránt. De amikor a régi, sok esetben embertelen rendszer funkcionáriusai (máskor e történelmi összefüggéseket figyelembe nem vevő vagy a vádolt személyeket nem ismerő emberek) az egyházat kezdik el legfőbb vádlottként beállítani, akkor kötelességünk tiltakozni! Ezt a fajta hamisságot és a társadalom ilyen félrevezetését látva - mint a kor tanúja - e sorok írója kötelességének érzi a tiltakozást, és azt is, hogy elmondja, amit megélt vagy tud ezekről a kérdésekről. Egyúttal felelősségének érzi azt is, hogy próbáljon igazságot szolgáltatni e kor egyházának, valamint paptársainak és püspökeinek, a széles körű hamis beállításokkal szemben. Ez a helyzet egyben arra is készteti, hogy (egyik következő írásában) nyilvánosan elgondolkozzék arról, mi mindenben kell a katolikus egyháznak valóban megvizsgálnia önmagát, s bocsánatot kérnie. - Ilyen öszszefüggésben szóljunk most mindenekelőtt a III/3-as témáról. A III/3-as kérdés álnoksága Mit jelent, amikor emberekre azt mondják, hogy a régi rendszer "ügynöke" volt? - Először is úgy tűnik, hogy a hazánkban ma használt fogalom maga is alkalmas arra, hogy a társadalmat tudatosan félrevezesse. Az ügynök egy bizonyos rendszer titkos munkatársa vagy legalábbis lefizetett besúgója. Az "érintettség" kérdését maga a rendelkezés, illetve az Országgyűlés 41/2002 (VII. 12) határozata is félreérthetően (vagy félrevezetően?) fogalmazza meg: a volt ügynökök érintettségét vizsgáló bizottság feladatává teszi, hogy vizsgálják meg, kik voltak az előző rendszerben bizonyos területen dolgozó főhivatású "ügynökök", kik adtak jelentést, kik kaptak ezért fizetést, kik írtak alá hálózati feladatra vonatkozó nyilatkozatot... és a b) pont: kik "szerepelnek a felsorolt szervek hálózati nyilvántartásában". Tehát az "ügynök" megbélyegző címszó alá sorolhatók teljesen vétlen emberek: 1. Olyanok, akiknek hozzájárulásuk nélkül beírták a nevét a jelzett szervek nyilvántartásába. 2. Vagy olyanok, akikből a titkosrendőrség valamilyen semleges témában aláírást, illetve esetleg beszámolókat csikart ki, de ők másnak ártó nyilatkozatot vagy jelentést nem tettek. Példák a manipulációra Lássunk a téma hamis, félrevezető voltára néhány példát: Keresztes Sándort, az Antall-kormány vatikáni nagykövetét eltiltották a politikai tevékenységtől, mert úgymond: "érintett az ügynöktörvény alapján, vagyis besúgó volt". (A cikk írója személyesen ismeri, tiszteli a nevezettet, rokonai plébániánk közösségéhez tartoznak.) - Keresztes Sándor a következőket mondta erről a Kossuth rádióban, a Reggeli Krónikában (2000. VIII. 30. 8. 49 - vö. Observer RTV hírfigyelés): Az 56-os forradalom után börtönbe zárták. A börtönben, 1957-ben felajánlották neki, hogy amennyiben hajlandó együttműködni a hírszerző, illetve titkosszolgálattal, esetleg szabadon engednék. Ő visszautasította az ajánlatot. Ekkor a nyomozótiszt kijelentette: Egy dolgot nem utasíthat vissza: minden magyar állampolgárnak alkotmányos kötelessége jelenteni, ha tudomására jut valamilyen, a Népköztársaság elleni szervezkedés. - Erre ő aláírt egy lapot, amelyen ígéretet tett, hogy ha megtudna valamilyen Népköztársaság elleni szervezkedést, ezt jelenti. Mindehhez kapott egy fedőnevet is. Keresztes Sándor - vallomása szerint - soha senkinek nem ártott, senkiről nem tett terhelő jelentést (s ilyen téren nem is vádolták őt). De a törvény alapján mégis III/3-as ügynöknek számítják, mert az 1957-ben kelt írásos ígérete megtalálható a III/3-as ügynökök iratai között. (Keresztes Sándor jelezte, hogy az Alkotmánybíróság előtt megpróbálja megtámadni ezt a jogszabályt, mert emberi jogokat sért; mert nem mérlegeli, hogy valaki tényleg vétkes-e.) Hasonló Nógrádi Lászlónak, az Orbán-kormány miniszterének története. Nógrádi a Magyar Hírlap 2002. augusztus 24-i számából értesült (pontosabban barátai hívták fel rá figyelmét), hogy néhány fideszes vagy MDF-es politikussal együtt azzal gyanúsítják, hogy III/3-as ügynök volt, s ezt ország-világ előtt megszellőztették. Nógrádit évekkel korábban ugyancsak többször megkörnyékezte - mint oly sokakat - a titkosrendőrség. Pannonhalmi diák volt, s mint ilyet nem vették fel az egyetemre. Közben vallásos könyveket próbált Erdélybe kivinni, s ezért 1968-ban eljárást indítottak ellene "a szocialista államrend elleni felforgató tevékenységért és vallásos irodalom terjesztése miatt". A titkosrendőrség felajánlotta neki, hogy bejuttatják őt az egyetemre, ha együttműködik velük. Ő nemet mondott, s széttépte a rendőr felajánlott névjegyét. Kilenc évig nem is jutott be egyetemre, segédmunkásként dolgozott. Sosem írt alá semmit a titkosrendőrségnek. Amikor Medgyessy miniszterelnök titkosszolgálati múltja nyilvánosságra került, egyszerre sürgőssé vált, hogy a korábbi "beépített" emberek mindegyikét nyilvánosságra hozzák. Így került a sorozatba a 2002-től kormányon levő pártok ellenzékéből is jó néhány személy: Nógrádi László, Rabár Ferenc, Kádár Béla... - Nógrádi néhány társával a Mécs-bizottsághoz ment tiltakozni. Kiderült, hogy semmiféle ügynök voltát igazoló irat nem létezik. Egyetlen feljegyzést találtak róla egy elhárítótiszt füzetében 1970-ből: hogy a titkosszolgálati munkára ki van szemelve. Majd 1971-ben e jelöltek sorából is törölték. A média azonban a III/3-asok közt emlegette őt. A Mécs Imre vezette bizottság válasza a tiltakozásra az volt: hogy bár bűntelenek (ők maguk semmit nem tettek ügynökként), de "érintettek", mert a nevük szerepelt ilyen összefüggésben. Tudatos hamisítások Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal megalapítója és első igazgatója megdöbbentő tényekről számolt be egy interjúban az ATV Napkelte című műsorában 2002. augusztus 9-én 7.15-kor. Elmondta, hogy ők a Nemzetbiztonsági Hivatalból igyekeztek eltüntetni a számukra fontos személyekre vonatkozó adatokat, az ügynökök kartonjai közé viszont betettek olyan neveket is, akik nem voltak ügynökök. Céljuk a szándékos félrevezetés volt, az okirat-hamisítás. S erről ő büntetlenül nyilatkozhatott. Bartus László riporter megkérdezi tőle: "És akkor az az X. Y., aki a dologban teljesen ártatlan, most hirtelen érintetté válik, mert önök ilyen trükköt alkalmaztak?" Nagy Lajos válasza: "Előfordulhat... Ezért nem hitelesek ezek a nyilvántartások. Én már máskor is mondtam, és mindig is mondom, hogy nagyon nehéz most már hitelesen feltárni a múltat. Mert én nem tudom, hogy mások hol alkalmaztak ilyen (módszereket), én most a hírszerzés területéről beszélek..., nem tudom, hogy ezt hogyan csinálta a belső elhárítás..., mert én azon a területen nem dolgoztam..., de hogy nagyon sok anyagot megsemmisítettek, az biztos." Riporter: "Önök ezt azért tették, hogy ne kerüljön veszélybe saját ügynökük. De hát így akkor veszélybe sodortak valaki mást, aki ráadásul nem is volt az ügynökük." Nagy Lajos: "Éppen ezért tettük, hogy ha már nem vállalta, akkor kerüljön ő most gyanúba..." Riporter: "Ön tett egy olyan kijelentést, hogy az első magyar parlamentnek mintegy nyolcvan százaléka volt valamilyen formában érintett a volt nemzetbiztonsági szolgálatokat illetően. Tessék mondani, önnek erről egy listája volt... vagy ezt csak úgy saccolta?" Nagy Lajos: "Nem tudom, hogy készült-e ilyen lista... Én mindezeket gondoltam. A nyolcvan százalék természetesen csak egy sacc... De arra emlékszem, hogy amikor az első parlamentről vetített képeket nézegettem, akkor rendkívül sok ismerőst láttam..." A diktatúra egy magas beosztású embere - mint a Nemzetbiztonsági Hivatal megalapítója és első igazgatója - ma cinikusan megvallja, hogy hivatala miként csalt a levéltári adatok retusálásaiban, vagy hogy ő "természetesen csak saccolta" azt az óriási súlyú kijelentést, hogy a képviselők nyolcvan százaléka ügynök volt. Mi lehet a véleményünk a letűnt rendszer "legmagasabb szintű és legavatottabb" képviselőinek hasonló nyilatkozatairól? - Lehet-e ilyen körülmények között, ilyen meghamisított dokumentumok birtokában tisztán látni? Igazságos-e a megzsarolt egyház esetleges gyengeségeit nagyító alá venni, amikor magának a zsaroló és embertelen rendszernek és funkcionáriusainak, a zsarolók felelősségre vonásáról szó sem esik? (Folytatjuk.) Tomka Ferenc
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||