|
|
Fedezzük fel egymást! A kommunizmus öröksége, hogy gyanakvóak, bizalmatlanok lettünk egymás és a világ iránt. Nem azt mondom, hogy nincs rá okunk, de abban biztos vagyok, hogy túlzásba visszük önféltésünket, s tehetetlenségünk leplezésére érvként használjuk kiszolgáltatottságunk, veszélyeztetettségünk eltúlzását. Annyira elszoktunk attól, hogy rajtunk múlik, vagy legalább rajtunk is múlhat sorsunk alakulása, hogy mindent és mindig eleve levajazottnak gondolunk. Ez nem jó. Az uniós csatlakozásról szóló népszavazás előtt a saját környezetemben végzett - tehát nem hivatalos és nem reprezentatív - felmérés egészen más kimenetelt sejtetett, mint ami végül a népszavazás eredménye lett. Vagyis az volt a tapasztalatom, hogy a vallásukat gyakorló keresztények többsége vagy nemmel készült szavazni, vagy az urnától való távolmaradásával kívánta kifejezésre juttatni bizonytalanságát, illetve elutasító hozzáállását. Mikor pedig megismerhettük a végeredményt, az alacsony részvétel melletti elsöprő igen többséget, többektől hallottam, hogy csalás történt, bárhogy is szavaztunk volna, úgyis ezt az eredményt hozták volna ki... Ez nem jó. Ez olyan védekezési reflex, amely gátja a cselekvésnek, az értelmes és körültekintő belső és szűkebb-tágabb környezetünket alakítani kívánó építkezésünknek. Összességében azonban azt hiszem, az ország jó érzékkel és meggyőző arányban hozta meg döntését a magyar jövőről. Az egységesülő Európában való magyar részvételről: megmaradni, gyarapodni, értékesebb életet élni akarásunkról. A jövő elkezdődött. S ez a jövő a mi felkészülésünk, hozzáállásunk, emberi szolidaritásunk szerint lesz tartalmas, tervezhető és emberi folyamat, vagy rossz esetben kudarcok, sikertelenségek, csalódások sorozata, egyszóval tehetetlen sodródás. A katolikus egyház vezetése, kezdve a pápától a püspöki konferenciákig fontos részkérdésekben kritikusan, de összességében egyértelműen támogatólag viszonyul az európai egyesülési folyamathoz, illetve az unió bővítéséhez. Történelmi tapasztalata ugyanis a katolikus egyháznak, hogy egymás ellenében a földrész népei nem boldogulhatnak, egymásba kapcsolódva viszont nagyszerű lehetőségek nyílnak meg számukra. S az egyház ennek érdekében cselekedni is kész. Például a május végén kezdődő és egy esztendeig tartó Közép-európai Katolikus Találkozó rendezvénysorozatával, amely térségünk nyolc országát, az egykori Osztrák-Magyar Monarchia régiójának népeit, katolikus helyi egyházait kívánja egymással megismertetni, egymással megértetni, közös és együtt gondolkodását elősegíteni. Ezen időszak alatt az Új Ember is igyekszik minél bővebben bemutatni a szomszédos vagy majdnem szomszédos országok, az ott élő keresztények életét helyszíni riportokkal, történelmi, kulturális összeállításokkal. Közelebb hozni az egyébként hozzánk földrajzilag közeli, tájékozottságunk fogyatékosságai miatt azonban bizony alapjában véve ismeretlen ismerőseink, testvéreink mindennapjait. Hogy felfedezzük egymásban önmagunkat és közös értékeinket, érdekeinket. S lebontódjanak végre a kommunizmus által közénk és bennünk épült falak, gátak és gátlások. Szerdahelyi Csongor
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||