És utána?...

- Műfajt teremtettél! - A jeges mondatairól nevezetes ítész az unokáimról szóló könyvet lobogtatta. - Műfajteremtő alkotás!

Fél szemmel a tükörbe pillantottam. Mégis egy műfajteremtő már nem akárki... A tükörből szemüveges kerek arc tűnt elém. Semmi rendkívüli. Kár.

Andris lesett be az ajtórésen. A nagypapa a kagylót szorongatja, hátha még valami szépet hall. Csalódottan a konyha felé indul, és a nagymamára önti rá bőven termő gondolatait. Borzasztóan büszke magára.

- Képzeld, nagymama, még a képek is hasonlítanak ránk!

A választ nem hallom. Valószínűleg azért nem, mert Andris lelkesült magyarázatai elnyomják. Innen a szobából csak unokámat hallom, aki túlesve a tollbamondásra kapott jegy kissé megalázó élményén, kivirágzott, azaz még közlékenyebb a szokásosnál.

- Tudod, melyik képet szeretem a legjobban? Amelyiken a focikapuban állunk a nagypapával. Ő mindig álldogál. De én akkora gólt lövök neki... figyelj, nagymama, ilyet!

Riadt tiltakozás foszlányai. Megmutatta, és ez jogos aggodalmat keltett. A rezsón ételek melegszenek, de ez Andrist nem szokta zavarni.

- Várjál, elmondom, miről szól az a rész.

Csönd. Minden valószínűség szerint a nagymama belevágott a történetbe, hogy elkedvetlenítse unokáját. Akkor talán egyéb elfoglaltságot keres magának.

- Nem! Nem úgy van! Kifelejtetted azt a részt, amikor...

Te jó ég! Ez a gyerek szóról szóra emlékszik az olvasottakra! Ha nekem ilyen emlékezetem volna... Aggodalmasan gondolok meséimre, amelyeket elfelejtettem. Most már értem, miért méreget elnéző tekintettel, amikor ugyanazt még egyszer megpróbálom elmondani.

- Menj be a nagypapához. Már nem telefonál.

Na persze. "Menj be a nagypapához!" Mintha szegény nagypapának nem lenne ezernyi dolga. Sebesen egy könyvbe mélyedek. Ám Andrist az ilyesmi nem hátráltatja. Elhelyezkedik a fotelban. Szemlélődik, nem zavarja a nagypapát, dehogy zavarja!

- Nagypapa, mondhatok valamit? - Ennyi udvariasságnak nem lehet ellenállni. Kiemelkedem olvasmányomból. Várakozva tekintek unokámra. - Ha nagyobb leszek, akkor is történik velünk valami érdekes? - Így mondja: velünk.

- Persze. Mindig vannak érdekes, izgalmas események.

- De ha még nagyobb. Akkor miről írsz majd?

- Egy íróról. Az a foglalkozásom.

- Te másodállásban vagy csak nagypapa?

- Nem. A nagypapaság fontosabb.

- Akkor jó. - Leszáll a fotelból. Az íróasztalhoz óvakodik, onnan figyel.

- És ha nagyon nagy leszek? Ha nekem is lesznek gyerekeim? Őket megírod?

- Nem hiszem. Akkor már...

- De onnan is vigyázol ránk, ugye? - Az égre néz.

- Igen, vigyázok.

- Gyere játszani! - Kézen fog, és maga után vonszol. Süt a tavaszi nap.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu