A füstölt kolbász és a karalábé között is jelen van az Úr

Verbita szerzetesek itthon és a nagyvilágban

Wirth Vilmos tartományfőnök - indiánok között Dél-Amerikában (jobbra)

Kőszegen, az elegáns épület emeleti ablakán nézünk ki Halász Lajos atyával. Mennyire megnőttek, mondja, és a ház előtti hatalmas fenyőfákra tekint. Majd így folytatja: amikor gyerekként ebbe a házba kerültem, még csak csemeték voltak. Közel ötven esztendő elmúltával tért vissza a missziós szerzetes oda, ahonnan elindult... Emlékszem, mondja Halász atya, boldogan mentem haza az egyik nap és újságoltam el szüleimnek, amikor hírül vettem, hogy felvételt hirdettek a kőszegi missziós házban: pap szeretnék lenni. A helyi esperes plébános írt a gyermek érdekében. Hamarosan megérkezett a válasz, s az, hogy mekkora öszszeget kell fizetni felvétel esetén. Úgy emlékszem, folytatja az atya, huszonnyolc pengőt kértek. A plébános kérdezte szüleimet: mennyit tudnának ebből fizetni? Édesanyám számolgatta, hány tyúkot és tojást kell eladnia, azután közölte: a felét. A másik felét, mondta az esperes, ő fizeti. Halász Lajos, az Isteni Ige Társaságának tagja, verbita szerzetes 1938. augusztus 24-én lépte át a ház küszöbét. Akkor még aligha tudta, valójában kik is azok az SVD-s atyák.

Missziós lelki napok Nagykanizsán

A szerzetesközösséget Arnold Janssen német pap alapította 1878. szeptember 8-án, elsődlegesen azzal a céllal, hogy mindenütt jelen legyenek a világban, ahol az egyháznak szüksége van erre. A mintegy hatezren lévő verbiták ma valamennyi földrészen működnek: Európában 22, Amerikában 15, Ázsiában 10, Óceániában és Afrikában 11 országban. Magyarországon először Máriakéménden vállaltak lelkipásztori munkát. Az első missziósházat 1924-ben Budatétényben nyitották, majd 1929-ben Kőszegen felszentelték a Szent Imre Missziós Szemináriumot. A sok jelentkező miatt 1942-ben Kiskunfélegyházán új házat nyitottak a gimnazista növendékek számára. 1950-ben, a szétszóratás idején harminckét tagja volt a magyar rendtartománynak. A szerzetesközösség nagy ünnepe lesz október 5., amikor a rendalapító Arnold Janssent és első kínai misszionáriusukat, Josef Freinademetzet szentté avatják.

Kilenc évig tanultam itt, veszi vissza a szót Halász atya. Rövidesen azonban a háborús évek következtek.

Halász Lajos atya - bennszülöttek között a Fülöp-szigeteken (jobbra)

"1944 őszén haza kellett térnünk, mert a nyilasok behívtak bennünket, fiatalokat - nyolcan-tízen lehettünk - a közeli zsidó tábor őrzésére. Négy-ötezer zsidó asszonyt tartottak fogva Kőszegen. Elöljárónk, Wachter István novíciusmester kiadta az utasítást: a legközelebbi vonattal feltűnés nélkül mindenki utazzon haza.

A fiatal verbiták jelenetet mutatnak be az élet értelméről

Tudtam, mi történik a táborban. Az épület negyedik emeletén a sarokban volt a szobám, s onnan figyeltem a közeli zsidó temetőt: naponta harmincöt-negyven embert temettek ott."

A kőszegi Szent Imre-ház

Egyed falut, szülőhelyét a nagyhéten foglalták el az oroszok. A fiatal szerzetesnövendék, amint lehetett, lovaskocsival, gyalog, azután Szombathelyről már vonattal viszszatért Kőszegre, hogy folytassa tanulmányait, ne veszítsen évet.

A domonkos nővérek iskolájában délután tanítottak a bencés atyák, s a nővérek adtak szálláshelyet: a földön, szalmazsákokon. 1946 őszén visszakapták házukat. Halász Lajos 1947-ben érettségizett, s "az utolsók között voltam társaimmal, akik még útlevelet kaptunk Ausztriába". Azután egyre rosszabbá vált a helyzet, a fiatal szerzetesek titokban menekültek Ausztriába, de az oroszok hírt szereztek erről - Ausztria egy része orosz megszállás alatt volt -, mire tovább kellett menekülniük Németországba. Néhányukat elfogták, rájuk többéves magyarországi börtönbüntetés várt. Köztük volt Gréger Árpád Mihály, aki ma a kőszegi ház lakója.

Keresztállítás a majdan épülő templom területén, Nagykanizsa keleti városrészében

Mödlingben, a Bécshez közeli nagy missziós házban működött a rend szemináriuma. Halász atya itt fejezte be 1953-ban a tanulmányait, egy évvel korábban pedig pappá szentelték. "Angliába küldtek nyelvtanulásra, mert a Fülöp-szigetekre szólt a küldetésem."

1954-től 1992-ig a Fülöp-szigetekhez tartozó Mindoro szigetén élt és misszionált. A sok hivatás következtében a rend legfőbb elöljárója ma fülöp-szigeteki, aki Rómából irányítja a missziósok munkáját.

Halász atya vasárnaponként a hivatalos, tagalog nyelven misézik a mintegy hatvan Magyarországon élő fülöp-szigetekinek. Az ázsiai országban ugyanis több mint hatvan nyelven beszélnek.

1898-ban, a spanyolok elűzésével a misszionáriusok is elhagyták az országot, a templomok romokban hevertek, ötven évig nem láttak katolikus papot arrafelé. "Mi kezdtük a munkát - karnyi fák nőttek már a hatalmas templomfalak között." Halász Lajos atyáé volt a Fülöp-szigetek legnagyobb területű plébániája: kezdetben utak nélkül.

A hegyi őslakóknál egy-egy kunyhóban négy-öt család lakott, a kunyhókat egy méter magasra építették a mérges kígyók és az esős időszak elleni védekezésül. "Amikor láttam a nyomorúságukat, megkérdeztem tőlük: mit tesztek, ha nincs elegendő ennivalótok? Így válaszoltak: amíg egy családnak van ennivalója a közösségben, addig senki nem éhezik. Előtörtek a könnyeim, s azt mondtam nekik: ti jobbak vagytok, mint sok esetben a keresztények."

Az őslakóknak ma már iskoláik vannak a verbita atyák segítségével, a német támogatással épített kórházat pedig bennszülött domonkos nővérek működtetik.

"Munkánkra ott van a legnagyobb szükség, ahol még nem hirdetik az Evangéliumot, vagy nem úgy hirdetik, ahogy kellene. Budapesten két éve egy fülöp-szigeteki miniszter nemzetközi tanácskozáson vett részt. Utána találkoztam vele. Örültem, amikor azt mondta: majdnem ötszáz éve, hogy az európaiak fölfedezték a szigeteket, és elhozták a kereszténységet. Most a mi feladatunk, Ázsia egyetlen keresztény többségű országáé, hogy segítsük Európát az újraevangelizációban."

Nagykanizsa: a tizenötezer lelkes lakótelep közepén új templom építését kezdik el hamarosan, Fliszár Károly plébános vezetésével. Hatalmas keresztet állítanak föl: megjelölik vele a helyet. Három napig jelen vannak a verbiták is a lakótelep közepén, mint Lányi Béla novíciusmester mondja: felrázni a környék vallási életét, közben megismertetni az emberekkel a szerzetesrendjüket.

Hogyan lett verbita - kérdem a felvidéki, ötgyermekes családban született Juhos Ferenctől.

"Mezőgazdasági szakiskolába jártam, majd dolgoztam, de mindig úgy éreztem, pályatévesztett ember vagyok. 1988-ban bevonultam katonának. Szerettem volna változtatni a sorsomon. Húszéves koromig klasszikus párostánc versenyző voltam, s egy fúvószenekarban játszottam. Amikor a révkomáromi magyar színház pályázatot hirdetett segédszínészi állásra, azért nem jelentkezhettem, mert nem volt érettségim."

A katonaság után újra a mezőgazdaságban dolgozott, közben "egyre komolyabban vettem a vallást." 1991-ben, a taizéi találkozó után kapta a hívást. 1992 februárjában a Losonc melletti Videfalvára, az ottani verbiták házába került.

1998-ban tett örökfogadalmat, s kinevezése - a rend egyetemes jellegéből adódóan - Magyarországra szólt, de kerülhetett volna Dél-Amerikába vagy Afrikába is.

Puskár Tamás négy éve van a rendben, harmadéves teológus. Papszentelése után szeretne kijutni Brazíliába. Az egy-két havonta megismételt missziós lelki napokat - mint amilyen a nagykanizsai is - Battonya plébánosa kezdeményezte: hívta a verbitákat, népmisszióhoz hasonló módon rázzák föl az emberek lelkiismeretét. "Kimentünk ott is a piacra, hiszen a füstölt kolbász és a karalábé között is jelen van az Úr."

A missziós szerzetességben föllelhető a kalandvágy is, kérdezem Brinkács Krisztiántól, aki egy hónapja lépett a rendbe, jelöltidejét tölti.

"Valószínűleg ez is közrejátszik. Kárpátalján születtem, Nyíregyházán jártam gimnáziumba, megszoktam a változtatást: itthon vagyok Magyarországon, de ugyanúgy Ukrajnában is. Egyszer majd talán Afrikába vagy Ázsiába szeretne menni, de mint mondja: "oda kerülök majd, ahol a legnagyobb szükség van rám".

Burbela Grzegorz, vagyis Gergely atya két és fél éve él Magyarországon. Lengyelországból érkezett, rövidesen Kőszegen, a lelkigyakorlatos házban vár rá feladat.

- Magyarország mennyire tűnik missziós területnek?

"Az első, ami megdöbbentett: az igen sok üres plébánia látványa. Nagyon hiányzanak a papok. A külföldről érkező lelkipásztorok más kultúrát hoznak, másként látják az egyházat is, s ezáltal a magyar egyház gazdagodik."

Két indonéz fiatal tűnik föl a verbiták között, akik alig fél éve élnek Magyarországon, de máris meglepően jól beszélik a nyelvet. A világ legnépesebb mohamedán országában néhány százalék a katolikusok aránya. Mégis, a verbiták között ők adják a legtöbb szerzetest. Közel ezren vannak a hatezres közösségben. Németországban, a társaság szülőhazájában ma nincs hivatás...

A budatétényi Názáret missziós ház igazgatója Rostás Sándor atya, a ház prefektusa pedig Lányi Béla szerzetestestvér. Évekig Fehéroroszországban szolgált. Az építészmérnöki kar elvégzése után két évig a szakmájában dolgozott, majd 1987-ben lépett be a verbiták közé Ausztriában. 2001-ben tért haza.

A fiatalok nevelését végzi, s mint mondja: "Igyekszem segíteni a misszió föllendítésében, hogy új hivatások szülessenek. Mindig bántott, hogy nálunk az egyház mintha passzívan működött volna, míg a missziós aktívan mozgósítja az embereket. A missziós lelki napok célja: fellendíteni a környéken a hitéletet, olyanok figyelmét is felhívni az egyházra, akik egyébként nem mennének el a templomba. Az a módszer, hogy megjelenünk a piacon, az iskolában, vagy most itt, a jövendő templom helyén, azt eredményezi, hogy számos járókelő kíváncsiságból is megáll, kérdéseket tesznek föl, amilyeneket a templomba járók nem tennének föl. Előbb meglepődnek, ha azt tapasztalják, hogy a sokszor egyházellenes gondolataikat valaki egyházi ruhába öltözve türelemmel és szeretettel meghallgatja..."

A missziós lelki napok másik célja: a fiatal szerzetesek ismeretlen környezetben, idegen kultúrában is képesek legyenek kapcsolatot teremteni, ismerjék meg az ott élő emberek gondjait, úgy tudjanak alkalmazkodni, hogy közben nem adják föl katolikus meggyőződésüket.

Wirth Vilmos tartományfőnök évtizedekig a világ egyik legszebb helyén, a paraguay-i őserdőben élt az indiánok között. Élete legszebb, leggazdagabb évtizedeit töltötte ott az 1992-es hazaköltözésig.

"A világ a mi plébániánk. 1990-ben a rendtestvérek fele külföldön élt, a többiek idehaza, egyházmegyei keretben szolgáltak. Az újrainduláskor hazajöttünk: Argentínából, Paraguayból, Új Guineából, a Fülöp-szigetekről és Olaszországból. Annyi idő után többünknek nehezére esett a magyar nyelv használata."

1992-ben tartományi káptalant tartottak, s imádság közben arra keresték a választ: mit kíván tőlük Isten, mire van szüksége a magyar egyháznak? Seregély István érsek a következő gondokat említette a szokásos római, pápánál tett látogatás alkalmával: égető probléma a vallási tudatlanság, a súlyos paphiány, az olykor ellenséges politikai magatartás, negyedszer pedig szembe kell nézni a Nyugat káros befolyásával: a konzumizmussal, materializmussal, ateizmussal.

"Mi az első pontnál maradtunk: az Isten igéjének hirdetése a Cursillo Mozgalom segítségével. Három nap alatt olyan istenélményt igyekszünk továbbítani, ami annyira megragadja az embert, még ha ateista is, hogy kívánja a Jézus Krisztussal való találkozást."

A kőszegi missziós házban mintegy tízezren fordultak meg a cursillókon. De Sopronban, Győrben, Egerben, Szegeden, Ásotthalmon és Tihanyban is lelki központokat alakítottak ki.

"Az egyházmegyés papok nem vehetnek részt ezeken, mert nincs, aki helyettesítse őket. Ezért mi készek vagyunk a cursilló idejére a helyükbe lépni."

A kőszegi ház mögött hatalmas garázsépületet emeltek az ingatlan korábbi, ideiglenes birtoklói. Ezt most átalakítják, ahol táborozó fiatalokat fogadhatnak.

"Sok függ tőlünk, papoktól. Paraguayban úgy hívják a papot: istenke. Ez a megbecsülés jele, ugyanakkor nekünk olyan istenkének kell lennünk, aki teljes szívvel és lélekkel éli az Evangéliumot, akiben valóban megláthatják Isten képviselőjét."

Elmer István

Fotó: Cser István, Elmer, archív

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu