Krisztus a lakótelepen

Kopogtatás Káposztásmegyer 7900 ajtaján

"Örültünk ennek a missziónak, erősebb lett bennünk a felelősség ezért a városrészért. Ez a szűkebb hazánk, itt élünk. Bár a ťkopogtatásŤ lezajlott, úgy érzem, ez csak a kezdete valaminek. Szeretetünk kinyilvánítása lakótelepünk felé. Az első lépés. A magvetés. Hála érte a Mennyei Atyának!" - "A magot sokfelé elvetettük. Ilyenkor még nem látszik semmi. Tapasztalatunk, hogy az ily módon elvetett mag sokszor évek múlva kel ki."

A két idézet budapesti "misszionáriusoktól" származik. Néhány héttel ezelőtt, az Új Ember március 2-i számában adtunk hírt a káposztásmegyeri lakótelepen készülődő és azóta már lezajlott ökumenikus kezdeményezésről, melynek keretében katolikusok és protestánsok két hétig délutánonként kettesével kopogtattak be hétezer-kilencszáz otthon ajtaján, hogy az ott élőknek átadják a közösségükbe és Krisztus Evangéliumának megismerésére szóló meghívójukat. Amint korábbi írásunkban megígértük, a résztvevők vallomásai alapján beszámolunk a "kopogtatók" tapasztalatairól, melyet benyomásaik, feljegyzéseik nyomán osztottak meg egymással a két hét minden estéjén, a napot záró imádság és beszélgetés során. Az alábbiakban néhány beszámolóból idézünk, amelyek híven tükrözik, hogy a lakótelepi misszionáriusok milyen fogadtatásban részesültek, és hogy vajon milyen eredményt sikerült elérniük.

"A ťbekopogásŤ könnyebb volt, mint gondoltuk. Csak kevés helyen üvöltöttek ránk vagy zavartak el bennünket, például kutyával fenyegetve. Sajnos sok helyen voltak közömbösek, vagy éppen csak elfogadták a meghívót. A legtöbben mégis udvariasan fogadtak. A felkeresettek 50-60 százaléka vette át a meghívót. Egy-két helyre be is hívtak, megkínáltak és hosszabban elbeszélgettünk. Azonban érezhető volt, mennyire zárkózottak az emberek, félnek a betöréstől, és elegük van a szórólapokból, amelyeket minden utcasarkon ontanak feléjük. Néhol csendben matattak az ajtón belül, mégsem nyitották ki. Tapasztaltuk azt is, hogy lakótelepünk sok házában katona- és rendőrtisztek családjai laknak, akik hosszú időn át hivatalból nem tarthattak kapcsolatot semmiféle vallással. Voltak köztük, akik elküldtek bennünket, mondván, hogy őket ilyen témák nem foglalkoztatják. A felkeresettek csaknem egyharmada nem volt otthon, nekik postaládájukba vagy az ajtójukba dugtuk be levelünket. Azóta már volt olyan is, aki telefonon hívott fel bennünket, hogy sajnálja, hogy nem volt otthon, és látogassunk el hozzá."

A "kopogtatók" elmondták, hogy mindennap volt olyan találkozásuk, amelyért megérte végigjárni a délutánt: magányos idős házaspárral, fiatal édesanyával, egyedülálló beteggel, középiskolás érdeklődő diákkal, akik örültek a megszólításnak, és akik közül többen szeretnének elmenni a helyi keresztény/keresztyén közösségekbe. A találkozások között akadt örömteli, megindító, barátságos és fájdalmas is.

*

"Az egyik férfi ajtót nyitott, végighallgatott, aztán azt mondta: - Én nem vagyok megkeresztelve, de vannak itt ruhák, elvinnék? Magukra bíznám."

*

"Százkilencven lakás után Isten egy olyan helyet is adott ajándékba, ahol így fogadtak: - Olvastunk magukról az Újpest újságban. Már vártuk magukat, jöjjenek beljebb! Mivel kínálhatjuk meg Önöket? - A nemrég ide költözött párral megegyeztünk, hogy együtt megyünk majd a hirdetett előadásokra."

*

"Az egyik helyen egy édesanya szinte várakozva kérdezte: - Bejönnek? - S hosszan beszélgettünk az életükről."

*

"Saját lépcsőházunkban jártunk, majd átmentünk a szomszéd házba is. Mindenki ismert bennünket, mint lakótársakat. Az otthonlévők mind örömmel fogadták a meghívót. Több család behívott minket, és érdeklődött a keresztény közösségi élet felől. Néhány lakóval későbbi időpontot beszéltünk meg. Sokuknak tetszett, hogy más felekezetekkel is szoros kapcsolatot alakítottunk ki. Több helyen meséltem a baba-mama klubról, ahol együtt voltunk a reformátusokkal. Két kismama érdeklődését is felkeltettük."

*

"Egy református testvérrel mentem. Emeletenként váltottunk, hol ő, hol én beszéltem. A lépcsőfordulókban imádkoztunk azokért, akikhez bekopogtunk."

*

"Az egyik helyen sokat beszélgettünk az ajtót nyitó rokonszenves középkorú férfival. Elmondta, hogy igazán nincs semmi baja Istennel. Úgy hiszi, léteznie kell, mert elképzelhetetlen, hogy ez a bonyolult világ magától jött volna létre. De neki sajnos annyi elfoglaltsága van, hogy nem ér rá Istennel foglalkozni."

*

"Amikor átnyújtottuk a szórólapot, a lakó megkérdezte: - Csak ennyi? - Érezni lehetett: örül, hogy nem vagyunk erőszakosak, rámenősek."

*

"Fiatal családapa nyitott ajtót, mögötte pici gyerekek. - Mi ilyen helyre nem járunk - mondta a bemutatkozáskor. Kértem, hogy csak olvassa el a meghívónkat. Elfogadta. Amikor a házból jöttünk kifelé, ismét összefutottunk. Köszönt, és azt mondta: Jó annak, aki hinni tud."

*

"Egy ateista család - orvos-katona házaspár - nagy szeretettel fogadott. Megvendégeltek, és a doktornő a beszélgetés során magának bizonyította be, hogy Isten nélkül semmilyen rend nem működik. Azonban ők szeretik egymást, egymásban hisznek, mindenük megvan, tehát nincs szükségük Istenre."

*

Eredményes volt-e a kopogtatók munkája? Milyen gyümölcsök érlelődését várják mostani kezdeményezésüktől? És egyáltalán: vajon mérhetőek-e ezek az eredmények?

Az első gyümölcs, amelyről a kopogtatók beszámolnak, közösségeik erősödése és egymás iránti bizalmuk növekedése. A kopogtatás során a lakótelepen élő Krisztus-hívők közül csaknem kétszázan néztek szembe azzal a kérdéssel, vajon van-e bátorságuk ilyen módon tanúságot tenni arról a hitről, amely életük alapját alkotja. E tapasztalat közelebb vitt egymáshoz katolikusokat és reformátusokat. Azok, akik közül korábban a legtöbben csak egy-egy embert ismertek a másik felekezetből, most felfedezték, hogy többen is egy háztömbben laknak, összefutnak a közértben, a postán, és megismerik, köszöntik egymást. Megtapasztalták, hogy mélyebb kapcsolat fűzi össze a Krisztusban hívő különböző felekezetű embereket, mint gondolták volna, és szeretnék e szálakat szorosabbra fűzni.

Egy-két új személy, család máris megjelent a közösségekben. Volt, aki új emberként vasárnap már elment a vasárnapi szentmisére... A kopogtatásban részt vevő Evangéliumot Minden Otthonba mozgalom központjába érkezett olyan kérés, hogy küldjenek nekik evangéliumot. Néhány embernek, aki kérte, konkrét segítséget is tudtak nyújtani bajaik orvoslására.

"Bár bizonyos vagyok abban, hogy a kopogtatás során sokan részesültek kegyelemben, mégis bizonyára azok kapták általa a legtöbbet, akik bekopogtak." - Ez a vallomás is mutatja: a közös keresztény/keresztyén "akció" egyben maga az eredmény is. Köszönet érte a káposztásmegyerieknek, akik irigylésre és követésre méltó küldetésben vettek részt.

Szigeti László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu