LITURGIA

A nem múló öröm

A húsvéti idő harmadik vasárnapján imádkozzuk a liturgia bizonnyal egyik legszebb könyörgését: Istenünk, te úgy akartad, hogy néped szüntelenül vigadozzék, mert visszaadtad lelke fiatalságát. Engedd, hogy akik most a fogadott fiúság dicsőségének örvendeznek, a biztos remény örömével várják a feltámadás napját. A latin, ha lehet, még ennél is lendületesebb: Semper exultet populus tuus, Deus.

Az évek múlásával az egyik legnehezebb lelki tapasztalat azzal szembesülni, hogy folyamatosan öregszik a lelkem. Sokféle helyzetben meg kell élnem tehetetlenséget, bénultságot, azt, hogy nem tudom megtenni, ami az adott helyzetben szükséges volna, hogy belekérgesedem megszokásaimba, hogy nehézkesnek, rosszkedvűnek és fáradtnak érzem magam.

Jártomban-keltemben emellett sok megöregedett fiatallal, korai öreggel találkozom. Olyanokkal, akik valaha nagyon akartak élni, akik nemrég még lázasan álmodtak és szomjasan keresték az életet. De mostanra nem maradt a lelkükben hely az elevenségnek.

Néha azonban örökké-fiatal lelkekkel is összefutok, akik gyakran egy idős néni vagy bácsi képében élnek valahol feltűnés nélkül, a világ buta-nagy versenyfutásától visszavonultan. És amint az a gyermeki lelkekkel lenni szokott, hasonlíthatatlanul önfeledten tudnak kacagni.

A húsvéti idő szövegei és énekei visszhangoznak a túláradó örömtől. A Lélek-ittas örömtől, amit a világ fiai öszszekevernek a részegséggel, talán, mert ők csak némi alkohol társaságában tudnak hasonlóan felszabadultak, boldogok lenni.

Két hete, a szent éjszakán a húsvéti gyertyáról lángra lobbantott égő gyertyákkal a kezünkben nem egyszerűen csak emlékezetünkbe idéztük, hogy valamikor mi is részesültünk a keresztség szentségében, hanem amikor a szertartás során megújítottuk elkötelezettségünket, akkor mintegy Isten is megújította hűségét. Az örökké jelen idejű isteni cselekvés pedig nem fukarkodik elevenítő erejével.

Ötven napon át szemléljük és énekeljük meg ezt a valódi csodát: Isten hűsége fiatallá teszi kérges lelkünket, hús-szívre cseréli a mellkasunkba dermedt kődarabot. Az egyház pedig, akinek Isten most ilyen nagy örömet okozott, ujjongva mutatja be neki eucharisztikus adományait.

De azt is hozzátehetnénk, hogy ez mind semmi, mert a végső feltámadás napja, amire már most a biztos remény örömével várakozhatunk, még hátra van.

Káposztássy Béla

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu