Egyház és eucharisztia
II. János Pál 14. enciklikája
A Szentatya nagycsütörtökön, az ünnepi szentmise keretében írta alá pápaságának 14. tanító körlevelét, melynek latin címe Ecclesia de Eucharistia (Az egyház az eucharisztiáról). Walter Kasper bíboros szerint a pápa személyes hitvallása mindenekelőtt az eucharisztia és az egyház összetartozásáról. Ez a misztérium bizonyos értelemben az egyház legnagyobb kincse. Pozitív hangvételű összefoglalása az egyház tanításának. Az ökumenikus párbeszéd szempontjából nem jelent visszalépést mindattól, amit a II. vatikáni zsinat, illetve 1995-ös Ut unum sint kezdetű enciklikája mondott, inkább bizonyos előrelépést, amenynyiben nem ellenzi, hogy egyes esetekben (nem általában) bizonyos előfeltételekkel nem katolikus személy is szentáldozáshoz járuljon. Az eucharisztia görög szó, jelentése hálaadás. A szentmisének és az Úr teste és vére szentségének egyaránt ez a neve. A szentmisét bemutató felszentelt pap a kenyeret és bort lényegileg Jézus testévé és vérévé változtatja át. Ez tehát nem csupán Jézus keresztáldozatára és feltámadására való emlékezés, hanem annak megjelenítése a szentségi jelenlét révén. A szentáldozáshoz járulni csak a "kegyelem állapotában" lehet, vagyis súlyos bűn esetén előbb gyónni kell.

A királynék városa Gizellára emlékezik
A Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentjének ünnepét május 3-án, szombaton tartják. A székesegyházban a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise ünnepi szónoka Szabó Tamás tábori püspök. Másnap, május 4-én, vasárnap fél 12-kor pedig Márfi Gyula érsek mutat be ünnepi szentmisét Szent István hitvesének ünnepe alkalmából.

II. János Pál pápa Spanyolországban
Május 3-án és 4-én a Szentatya immár ötödik alkalommal keresi fel Spanyolországot. Szombaton, 3-án délben érkezik repülőgéppel a madridi repülőtérre. Miután találkozott José Maria Aznar miniszterelnökkel, késő délután a fiatalokkal imádkozik.

Fedezzük fel egymást!
A kommunizmus öröksége, hogy gyanakvóak, bizalmatlanok lettünk egymás és a világ iránt. Nem azt mondom, hogy nincs rá okunk, de abban biztos vagyok, hogy túlzásba visszük önféltésünket, s tehetetlenségünk leplezésére érvként használjuk kiszolgáltatottságunk, veszélyeztetettségünk eltúlzását. Annyira elszoktunk attól, hogy rajtunk múlik, vagy legalább rajtunk is múlhat sorsunk alakulása, hogy mindent és mindig eleve levajazottnak gondolunk. Ez nem jó.