Jegyzetlap

Mi az egyház? A keresztény ember ezt a kérdést éppoly egzisztenciális felelősséggel teszi föl, mint ezt: Jézus Krisztus, ki ez az ember? S amilyen bizonyos választ ad ez utóbbira, mivel hisz: Jézus Krisztus, ez az ember az Isten Fia, a Megváltó, a mi Istenünk, ugyanolyan bizonyos választ ad az előbbire is, mivel keresztény: az egyház anyaszentegyház, az Isten műve, Krisztus misztikus teste. A hívő keresztény válaszai azért bizonyosak, mert a kinyilatkoztatásból valók, s - különös módon - éppen ezért kimeríthetetlenek. Amíg nincs kérdés, addig válasz sincs. Mihelyt fölmerül a kérdés, az egyik is, a másik is szükségképpen olyan jellegű, hogy csak magával a léttel, a létezésünkkel válaszolhatunk rá. Ez a fajta válasz pedig amilyen egyetlen, olyan kimeríthetetlen. Azaz: Jézus Krisztus egyházának tagjaként az ember örök célt, föladatot, hinni- és töprengenivalót, tanítást és értenivalót, föl-föllobbanó kihívást és áldást kapott; de segítő kegyelmeket is. Szentségeket.

A segítő kegyelem azonban nem abban segít, amit emberi képességeinknek kell megoldaniuk, hanem abban és ott, ahol s amiben az emberi képességeknek már nincs - vagy alig van - dolguk, ahová már nem érnek el. Éppen a segítő kegyelem nem dolgozhat helyettünk. Semmilyen módon nem járul hozzá, hogy megtakarítsuk az igazság kutatásának lelki, szellemi energiáit, időbefektetését, a nagylelkű megértés kockázatait, a fogalmi megkülönböztetés világosságát, a kritikát, a vitát, az ellenvéleményekre irányított figyelmet, a saját érvek szemlélődő fölülvizsgálatát, magát a gondolkodást, ami nemcsak jog, hanem kötelesség is, az újrakezdést, a napról napra reménykedő és tényleges előrehaladást. "A Szentlélek... ebben a szövevényben fejti ki munkáját."

Az egyház annak az Istennek a műve egészében és részleteiben, közvetlenül és közvetetten egyetlen tagja és ezermillió körüli élő közössége (s ki tudja, hányszor ezermillió elhunyt tagja) számára, aki éppen azért immanens, jelen lévő Istene a szívnek, mert maga a Transzcendencia, a Távollévő. Isten minden egyes teremtményét belülről s kívül is láthatóan szabadon vezeti. "Az emberek játsszák emberi játszmájukat", terveznek, kombinálnak, döntenek, lépéseket tesznek, de Isten is játssza az emberi játszmát, együtt a teremtményeivel, s általában láthatatlanul; e játszmában játssza a sajátját. Gondot visel. "Minden emberi, minden történelmi. Ám... az Isten kijelölte cél felé halad, s e célért Ő maga kezeskedik." (Yves Congar: Szeretem az egyházat című műve alapján - Vigilia, Bp. 1994.)

Vasadi Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu