Weöres Sándor

Ábrahám áldozása

Izsáknak hátán rőzseköteg

s én hozom a lángot az éjben.

Szent bérced, Uram, rideg-meredek.

Szikláin az űrbe fölértem.

Kifullad a mell, elcsuklik a térd,

megroskad, aki a csúcsra fölért,

metsző nyilalás a szívében.

Elhoztam a kést és egy-fiamat,

hogy törlődjék az adósság.

Máglyámon a lángoszlop kifakad,

mint ágon a nyíló rózsák.

Ott fönt mindent beborít a halál,

ébren csak a hűség csillaga áll,

hűs csillagod, állandóság.

Gyermekgyilkos mindannyi szülő:

nem-lévőt létbe rántott,

és meghal, aki e világra kijő -

Te rended ez így; legyen áldott.

Parancsod, Uram: kit egy éj gyönyörén

megöltem már, másodszor is én

öljem meg e gyermek Izsákot.

Parancsod, Uram, szentség nekem,

nem kérdezem én, mivégre,

pengémet a gyönge torokra teszem,

pernyén sercegjen a vére!

Majd hajnalod újra fejemre hull,

s mint elszáradt fa magtalanul

tárulok a sugaras égre.

Jó vagy - tudom én, de nem érthetem:

ím nyílik a mennyek boltja,

és éledez, örvend, zeng a szívem!

Gödölyét küldtél a bokorra;

minket fölemelsz és áldozatul

értünk ártatlan gödölye hull

vergődve a vérbe, pokolba.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu