Tizenkét éve a magyar egyház szolgálatában

Egy belga nővér, aki megszeretett minket

Piroska. Mindössze néhány szót tud magyarul, de örül, ha így szólítják. Az utóbbi tizenkét évben értünk él. A magyar egyházért, azon belül a hazai női szerzetesrendekért. Pályafutásának a harmadik nagy szakasza ez. Közel ötvenszer járt már nálunk, átlagosan minden második alkalommal kamionnal érkezett. Orvosai tilalmának dacára olyan lendülettel rakodja a kamionokat, mint egy zsákolómunkás - mondta egyik első hazai "kapcsolata", Kálmán Orsolya szociális testvér.

Priscilla Celi nővér Belgiumban született. Édesapja olasz, édesanyja belga. A Jézus és Mária Szívéről nevezett irgalmas rend tagja. E kongregációt a belgák "Páli Szent Vincéje", bizonyos Triest kanonok alapította 1803-ban. A világ számos országában és valamennyi kontinensén misszionálnak, de hazánkban és más közép-európai országokban sohasem telepedtek meg. Nem is tervezik. Hogyan talált ránk mégis?

A Jó Pásztor nővérek oltára

Fiatal korában klasszika-filológusnak és régésznek tanult, majd misszionáriusként másfél évtizedet töltött Kongóban, egy háromezer fős iskola igazgatója volt. Amikor a misszionáriusokat kiutasították, visszatért hazájába, és a katolikus televíziózás és rádiózás lett a szakterülete. Tizenkét évvel ezelőtt ismét változás történt életében.

A berlini fal leomlásakor ugyanis rendi elöljárói első kézből szerették volna tudni, hogy mi a helyzet az egykori vasfüggöny túloldalán. Különösen a betiltott rendek üldözött tagjainak sorsára voltak kíváncsiak. A provinciálisa megbízta tehát Priscilla nővért, hogy utazzon Magyarországra, és tájékozódjon. Puskely Mária Kordia iskolanővér címét tudta, aki korábban a Vatikáni Rádiónál dolgozott, és közismert volt róla, hogy a szerzetesrendek történetének alapos ismerője. Ő mutatta be Kálmán Orsolya szociális testvérnek, aki akkor a női rendek konferenciájának vezetője volt. Segítségükkel ismerte meg lépésről lépésre, utazásról utazásra a ma működő több mint hatvan magyarországi szerzetesrend helyzetét, gondjait és örömeit.

Rettentő szegénységben éltek akkor sokan a nővérek közül. Kis, komfort nélküli lakásokban összezsúfolódva, romos épületszárnyakban éltek, még olyanokkal is találkozott, akiknek egy sekrestye volt az otthonuk. A mindenükből kiforgatott szerzetesi közösségek mégis éltek, hittel, bizakodással ismerkedtek az 1989 után megnyíló új lehetőségekkel.

Kérdezett, jegyzetelt, bátorított, és cselekedett. Összegyűjtötte, hogy a legrászorultabb közösségeknek mire van szükségük az újrainduláshoz, és hazájába visszatérve nagy energiával mozgósította az ottani szerzetesi közösségeket, civil szervezeteket, hogy segítsenek. Számos magyar szerzetesház, induló egyházi iskola, szociális intézmény az ő, illetve a belga egyház segítségével jutott egészségügyi eszközökhöz, iskolai berendezésekhez, autóhoz, korszerű konyhához, stb. Összesen huszonhét kamionnyi segély érkezett áldásos közreműködésével.

Tíz évig tartott a "kamionos korszak". Priscilla nővér mostanában évente négy-öt alkalommal jön Magyarországra. Ma már azonban a kapcsolatteremtést, a továbbképzési lehetőségek megteremtését, a nyelvtudás erősítését tekinti fő feladatának. Anyagilag úgy-ahogy egyenesbe jöttek a hazai szerzetesrendek. Amire most szerinte szükség van, az a több évtizedes elzártságunkból adódó hátrányok és az ezzel járó tájékozatlanság és előítéletek leküzdése.

Az utóbbi két évben főleg azzal foglalkozom, hogy kapcsolatokat teremtsek a magyar és a külföldi szerzetesi közösségek között - mondja Priscilla nővér. Azt is tapasztaltam ugyanis - folytatja -, hogy torz kép alakult ki sokakban Nyugat-Európáról. Azt gondolják, hogy ott az emberek már elvesztették a hitüket, mindenki csak a fogyasztásnak él. Ez így nem igaz. Természetesen súlyos bajok vannak Nyugaton, de az egyház él, és képes megújulni. Ugyanakkor a nyugatiak sem ismerik a volt szocialista országok egyházi helyzetét. A reális ismeretek és a jó kapcsolatok kialakulásáért indítottam el a Hidacskák című magyar és francia nyelvű folyóiratot. Az a célom, hogy a kölcsönös megismerés révén baráti szálak szövődjenek a francia nyelvterület és a magyar egyház, a magyar szerzetesnővérek között - öszszegzi legújabb terveit Priscilla nővér.

A magyarországi szerzetesközösségek helyzetét firtató kérdésre azt mondja, hogy egy kongregáció léte nem annyira a mi dolgunk, hanem inkább az Úré. A múlt visszasírása nagy kísértés - véli, fontosabb, hogy a szerzetesi közösségek a nehézségeket vállalva nyitottak legyenek a mai világ realitásaira. Nem szabad félni, s a korábbiaknál határozottabban kell a lelki életre összpontosítani, hagyni, hogy a Szentlélek szabadon működhessék.

Márciusban a püspöki konferencia a magyar egyházért végzett kiemelkedő munkájáért Pro Ecclesia Hungariae díjjal tüntette ki Priscilla nővért. Kissé zavarban volt a díj átadásakor, úgy fogadta, hogy az a magyarországi misszióját segítő szerzetesrendeknek és sok-sok világi munkatársának elismerése is egyben. "Hogy földi értelemben siker kíséri-e a mi munkánkat, az másodlagos. Az az Úrra tartozik. A szerzetesi élet folytatódik akkor is, ha új közösségekben, új formákat találva halad előre. A bizalom a legfontosabb. A többi nem lényeges" - vallja a mindig jó kedélyű, sokaknak biztos támaszt jelentő Priscilla-Piroska nővér legutóbbi, szeptemberi magyarországi látogatása során.

Szerdahelyi Csongor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu