Égi és földi igazságosság

Évközi 25. vasárnap

Az utolsó órában meghívottakról szóló példabeszéd meglepetésére készít fel az első olvasmány. "Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én utaim nem a ti utaitok, mondja az Úr". (Iz 55,8)

Érdemes lenne feltérképezni ezzel a példabeszéddel kapcsolatban a vallásos ember igyekezetét, hogy az Úr szinte megbotránkoztató magatartását kimagyarázza, hogy az isteni igazságosságot, az emberi, jogi igazságtétel méreteibe beszorítsa, vagyis elválassza a végtelen jóságtól; hogy megérthetővé tegye azt, amit nem megérteni kell, hanem szemlélni; definiálja azt, amit nem definiálni kell, hanem megcsodálni, és így Isten minden értelmet meghaladó valóságának közelébe jutni.

A félremagyarázásokból csak két példát említek. Az egyik zsidó példa, a másik keresztény. A rabbinikus irodalom is ismeri ezt a példázatot, amely egy fiatalon elhunyt rabbi temetésén hangzott el, és amely éppen abban különbözik az evangéliumban levőtől, hogy hozzáteszi a következő magyarázatot: az utolsó órában meghívottak szorgalmasabbak lévén egy óra alatt dolgoztak annyit, mint a korán reggel munkába állók.

Ez az, amit elfogad az igazságosságra törekvő emberi erkölcsi érzék.

A másik, a keresztény magyarázat, mely szintén minden áron megoldást akar találni (és így természetesen kiüresíti az isteni kinyilatkoztatást, mert az emberi logika szintjére degradálja) az én egyik régebbi kísérletem. Úgy gondoltam, hogy a piacon való ácsorgás, az egész napi tétlenség már elég bűnhődés azoknak a szegény napszámosoknak, hiszen ők maguk mondják szomorúan: "Senki sem fogadott föl minket". Bevallom, ma sem tartom teljesen elvetendőnek ezt a kísérletet, hiszen magára a példabeszédben elhangzó kijelentésre épít, mégis belátom, hogy ez a "megoldás" nem ér fel a példabeszéd isteni kinyilatkoztatást adó, megdöbbentő és váratlan magasságáig. Miért? Mert a szolgára figyel, nem az Úrra, az emberre, nem az Istenre. Márpedig ez a példabeszéd elsősorban az Úrról, Jézus Atyjáról, a mi Atyánkról szól - és éppen az a lényeg, hogy döbbenjünk meg azon a jóságon és irgalmasságon, amelyet senki sem várt. Sem a korábban meghívottak (a zsidók), sem az utolsó órában meghívottak (a pogányok), vagy a mai időkre alkalmazva; sem a hívő keresztények, sem az egyházon kívül állók.

Egyedül Jézus áll azon a szinten, ahol a Mennyei Atya, amikor Atyjának irgalmasságát kiárasztja Magdolnára és a jobb latorra, aki valóban földi életének utolsó óráját tölthette a "szőlőben", vagyis a meghívott szentek közösségében, és mégis ugyanazt a jutalmat kapta: Isten örökkévaló országát, a mennyországot.

Úgy látszik tehát, hogy mi, akiket Isten igen korán meghívott szőlőjébe, nemcsak azt a föladatot kaptuk, hogy dolgozzunk, hanem fejlődjünk is, és felnőjünk meghívó Urunk végtelen jóságának színvonalára, hogy ne nézzük rossz szemmel, hogy ő jó!

Isten nem rontja le az igazságosság földi rendjét, hiszen a megegyezést betartotta a korábban meghívottakkal, de azt akarja, hogy vegyük át az ő örökkévalóságának, az ő végtelen irgalmasságának szemléletét is. Úgy nézzünk a kívülállókra, mint akikre Isten meglepő kegyelme vár. Jézus elvárja tőlünk, hogy ne csak saját szemünkkel, hanem Isten szemével is nézzük az embereket, és magát a történelmet.

Van-e aktuálisabb üzenete ma az Evangéliumnak, mint éppen ez itt és most nekünk, magyar keresztényeknek?

Barsi Balázs

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu