 |
 |
 |
 |
2002.01.20
|
|
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||
|
|
|
Megbékélés többség és kisebbség között Cigányok - magyarok: együtt vagy egymás ellen A cigányság lélekszáma az 1993-ban végzett átfogó szociológiai fölmérés szerint négyszázötvenezerre tehető. Ha ehhez még százezret hozzászámítunk, akkor sem éri el számuk a hatszázezret. A társadalmi békétlenség egyik forrásaként mégis egyre többen a cigánykérdést emlegetik. Sokan Magyarország négerkérdésének nevezik. Lehetséges-e a társadalmi béke, megbékélés többség és kisebbség között? - ezt kérdeztem Báthory Jánostól, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökétől. Cigány vagy roma? Már az elnevezés mögött feszültséget, valamiféle békétlenséget lehet érezni.
- Felváltva használjuk a cigány és a roma elnevezést. Magyarországon a cigányok jó része magát cigánynak nevezi. Aki azonban kívánja, azt romának szólítjuk. A roma önelnevezés a romani nyelvű cigányok esetében élő kifejezés. A magyar anyanyelvű cigányok ellenben magukat általában cigánynak nevezik. Az ilyen - önmeghatározó - folyamaton minden öntudatra ébredő nép vagy népcsoport keresztülmegy. A valamikori - elnyomatásnak érzett - életét oly módon igyekszik elhagyni, hogy megváltoztatja a nevét. Más magyarországi kisebbségek esetében is találkozunk hasonlóval: a tizenkilencedik század második felében a "tót" elnevezés nem volt elmarasztaló, de később azzá vált. A cigány és magyar lakosság között erős társadalmi feszültség mutatkozik. Álságos lenne elhallgatni ezt. Mi lehet az oka az egymás mellett élés során jelentkező békétlenségnek, haragnak, sőt olykor gyűlöletnek? A kulturális különbözőség, vagy az öntudatra ébredés kísérőjelenségének fogható föl? - Az elmúlt tíz év öntudatosodási folyamatának eredményeként a cigányok egyre nagyobb számban vallják meg kilétüket, miközben túlnyomó részük magyarnak mondja önmagát. Cigány-magyar ellentétről már csak ezért sem lehet általánosságban beszélni. Kívánatos volna, hogy a többségi lakosság magyarként fogadja el mindazokat, akik annak vallják magukat. Szerencsére sok jó példa van erre. A mindennapok gyakorlata ennek mintha ellentmondana... - Nem kívánom elfedni, hogy az együttélés feszültségekkel terhes. Ez a feszültség részben abból adódik, hogy a cigányság már nem fogadja el azt az általuk másodrendűnek nevezett társadalmi pozíciót, amely a jelenleginél nagyobb békesség alapja volt. Lázad korábbi sorsa ellen. A feszültség másik forrása a nem cigányokban kétségtelenül meglévő előítélet. Ennek mértékét sem szeretném azonban eltúlozni. Nehezen tudok hitelt adni annak a felmérésnek, amely azt mutatja, hogy a pedagógushallgatóknak csupán öt százaléka nem rasszista. És a cigányságban a nem cigányokkal, megfogalmazásuk szerint a magyarokkal szemben táplált előítélet? Az indulati érzelmek nyilván mindkét oldalon jelentkeznek. - Az öntudatosodási - az európai dokumentumokban "awareness" kifejezéssel jelzett - mozgalomban, amelynek fölívelő szakaszában vagyunk a cigányság esetében, pozitív hatásai mellett kikerülhetetlenek a negatív jelenségek. Pozitív oldala az, hogy energiát ad, és ez segíti társadalmi mobilitásukat. Ugyanakkor jelentkeznek a mellékhatások: a kisebbségben lévők a többségi emberben ellenséget látnak. Az egyszerű emberek körében ez megbocsátható, de az értelmiség szintjén veszélyes felelőtlenség ezt a tévhitet táplálni. Milyen irányba halad az öntudatosodási folyamat? A feszültségek, sőt olykor az ellenségeskedések feloldásának irányába, vagy ellenkezőleg, ezek erősödéséhez vezethet? Gondolva arra, hogy a cigány lakosság lélekszáma nagyobb ütemben növekszik a nem cigányokéhoz képest. - Ezzel kapcsolatban valóban él egy mítosz, amelynek természetesen van bizonyos valóságalapja. A mítosz a cigányság számbeli növekedésével szemben a magyarság kihalásának sötét képét vetíti elénk. Ez így nem állja meg a helyét. A magyar lakosság népesedési mutatóinak rosszabbodása együtt jár azzal, hogy ma már a cigány lakosság körében sem általános a sok gyermek. A közhiedelemmel ellentétben a cigányoknál is a két-három gyermekes családmodell vált uralkodóvá, miközben a magyar családok egyre számottevőbb részében egyáltalán nem születik gyermek. Mindez nem jelenti azt, hogy a cigány lakosság túlszaporodásától kellene tartani. Ugyanis, ha a születendő gyermek rendes nevelést kap, jó iskolába jár, hasznos tagja lesz a szűkebb és tágabb környezetének, akkor lényegtelen kérdés, hogy milyen színű a bőre. Az öntudat növekedése azzal a veszéllyel is együtt járhat, hogy az öntudatosodó csoport több, egyre több jogot követel magának, különösen, ha ezt egyes politikai csoportok még erősítik is. - Fontos fejleménynek tartom, hogy a cigányság öntudatosodási mozgalma közjogi és politikai kereteket nyer. Az elmúlt hetekben ebből a szempontból jelentős eseményekre került sor: úgy tűnik, a politikai pártok integrálják a cigány mozgalmat. Ez azzal jár, hogy az öntudatosodási folyamat első, kaotikus szakasza után letisztulás következik. Az értékek tisztázódnak, s különbséget lehet tenni az öntudatosodás pozitív és negatív jelenségei között. Az öntudatosodás téves értelmezése vezethet olyan gondolatokhoz, hogy egy cigány többet engedhet meg magának, mint egy magyar. Nagy bűnt követett el a magyar jogrend és a cigányok ellen is az, aki valamikor 1994 és 1998 között kitalálta a megélhetési bűnözés fogalmát. Az átlagember számára ez a fogalom azt az üzenetet közvetíti, hogy a cigánynak szabad azt, amit a másiknak nem. Egyébként pedig az olajmaffiózó is a megélhetéséhez szerzi meg a javakat. Az etnikai öntudatosodás mögött nem ismerhető-e föl politikai manipuláció. - Hiba lenne tagadni ezt. Ennek részben ideológiai okai vannak. Egyesek szerint a magyar politikai fejlődésben a legkárosabb jelenség a nemzeti integráció általuk káros nacionalizmusként értelmezett folyamata. Feltételezésük szerint ez szükségképpen kisebbségellenes, s ezért a cigányság növekvő öntudatát - ellensúlyként - szembe kell ezzel állítani. Ez a gondolatmenet már csak azért sem fogadható el, mert a cigányságot eszközszerepre ítéli, s ezáltal leértékeli. A legújabb példa, amikor az etnikai kártya politikai célokat szolgál: a státustörvénynyel kapcsolatos vitákban egy közismert ellenzéki politikus a román-magyar egyetértési nyilatkozat támadása során azzal ijesztgette a közvéleményt, hogy Romániából hamarosan cigány tömegek áramlanak be az országba a státustörvény előnyei miatt. Igen veszedelmes az etnikai kártyával való ilyen "játék". Az öntudat növekedése a cigányság elszigetelődéséhez vagy asszimilációhoz vezet-e? - Mindkét jelenség egyidejűleg megfigyelhető. Az asszimiláció sikerességét sajnos a többségi lakosság ellenállása fékezi. Kisebbségi jogi szempontból az asszimiláció önmagában nem elítélendő, amennyiben nem kényszer hatására, hanem szabad döntés alapján választ valaki identitást. Sok esetben az identitásmozgalom túlzásai segítik elő az asszimilációt, mert az egyén nem hajlandó követni a radikális kisebbségi vezetőket. Hogyan vélekedjünk az elmondottak fényében a zámolyi és ahhoz hasonló jelenségekről? - Annak ellenére, hogy Zámoly reflektorfénybe került, az igazán fontos események nem ezek. Összehasonlíthatatlanul nagyobb jelentősége van a sikeres cigány foglalkoztatási programoknak, annak, hogy ma valamennyi cigány gyermeket beiskolázzák, s nagy részük elvégzi a nyolc általánost. Többségük utána középfokú oktatási intézménybe kerül, egy részük pedig egyetemen, főiskolán tanul tovább. Idén ezer fölött van azoknak a száma, akik állami ösztöndíjban részesülnek egyetemi és főiskolai tanulmányaik során. Az állami ösztöndíjas cigány fiatalok összlétszáma pedig meghaladja a tizenkétezret. A jövő tehát az oktatás és a nevelés, amely elsősorban kormányzati felelősség, de a civil társadalom szerepvállalása sem hanyagolható el. Sajátos az egyházak és az egyházhoz közel álló civil szervezetek felelőssége: ígéretes kezdeményezéseik vannak, de a lehetőségeknek még töredékét sem használták ki. A korrekt kormánypolitika mellett szükség lenne olyan lakossági támogatásra, amely a cigányság alkalmazkodási törekvéseire pozitívan válaszol. Elmer István Fotó: Cser István
|
|
|
|
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
