Uj Ember

2002.01.20
LVIII. évf. 3. (2790.)

Főoldal
Címlap
Assisi: közös ima a békéért
Január 24.
"Háttérbe szorítják Európában a vallásokat"
A béke vonatán
Lelkiség
A mindennapokat vezérlő hit
Mibe kerül a békességszerzés?
Énekek az ökumenikus imahétre
A hét liturgiája A év
Katolikus szemmel
Szorosabban kötődhetnek az anyaországhoz
Püspökkari közlemény a státustörvényről
Jegyzetlap
Béke
~~~~~~~ Sodorvonal ~~~~~~~
Séta Zsuzsival
Lapszél
Csalódások
Élő egyház
Takács József öröksége
Emberközpontú ápolás
A Római Katolikus Szeretetszolgálat jelenéről
Vértanúk és hitvallók krónikása
Hetényi Varga Károly (1932-2002)
Az ökumenizmus rövid története
Bibliai szövegek a nyolc napra
Élő egyház
Közép-Európa püspökei találkoztak Budapesten
Közös katolikus nagygyűlés - Krisztus Európa reménye
Az argentin püspökök az ország válságáról
A moszkvai pátriárka felhívása
A KGB ügynökeiről
Fórum
"Jó kedvvel, bőséggel"
Jól értjük-e a Himnuszt?
Kultúránk hajszálgyökereiről és jövőjéről
Beszélgetés Fröhlich Idával, a katolikus egyetem bölcsészkarának dékánjával
Fordulatok
(ezerötszáz gyors)
Az Olvasó írja
A magyar Himnusz Dél-Afrikában
Fórum
Száz éve született Boldog Josemaría
Az Opus Dei Magyarországon
Egyházat, a Szentatyát és az embereket...
Útban a határ nélküli Európa felé
- az Ipoly völgyében is
Fórum
Igen, de hogyan?
Megbocsátani és kiengesztelődni a családban
"Nemzetiségi és vallási megkülönböztetés nélkül volt a népek jótevője"
Nyolcvan évvel ezelőtt halt meg XV. Benedek pápa
Magyar imakönyvet állíttatott össze
"Akaratom ellenére..."
Fohász a déli végeken
Fórum
Megbékélés többség és kisebbség között
Cigányok - magyarok: együtt vagy egymás ellen
Az igazságért fegyvert kellett fogni
Végvári Vazul ferences szerzetes 1956-ban fegyverrel harcolt Budapesten, majd a forradalom bukása után évtizedekig Ameri
Ifjúság
Segítünk, hogy te is ott lehess!
Pályázat!-----Pályázat!-----Pályázat!
Szent Margit és az amerikai palacsinta
Megszülettél
Rockoratórium a Budapest Kongresszusi Központban
Európa-ház
KRAKKÓI JEGYZETEK
Rejtvény
Tíz év alattiaknak
Kultúra
Reményik Sándor emlékezete
Sík Sándor keresztény optimizmusáról
Tíz mondat a negatív vértanúságról
Égi szerelem
Fórum
"Újuljatok meg lélekben"
Felszentelték az új tábori püspököt
Az áldás az emberekre irányul
Szabó Tamás tábori püspök békéről és katonaságról
A zsoltárfordítás
"Hiteles liturgiát" (5)
Mozaik
Bezárt a magyar kiállítás a Vatikánban
Szentmise a doni hősökért
Árpád-kori templom újraszentelése Gelencén
Ökumenikus "karrier"
Mindennapi történet

 

Jegyzetlap

Kis híján fél éve egyfolytában Thomas Mertonnal vagyok, illetve, ha Tomas d´Aquin lehet aquinói Tamás, akkor talán Thomas Merton is lehet Merton Tamás; szóval vele vagyok, s kötetéről kötetére "alászállok rejtelmeibe" (József Attila). Jól összejöttek ők hárman. De most nem erről szeretnék beszélni. Nagy lelki-szellemi élmény ez. Most csak annyit mondanék, hogy Merton - hitem szerint - a modern értelemben vett mai és holnapi életszentség nagymestere, életműve kiaknázatlan, hallatlan mély, tágas és nagy, s bizonyos, hogy a boldoggá avatás küszöbéhez érkezett; hitem szerint, mondom, ami sok is, kevés is. Tudom, észre lehet venni, hogy ő is, mint minden jelentős vallásos gondolkodó a legnagyobb, szükségképpen számtalanszor emlegetett szentjeink és Newman (egymásra örökített) köpenye alól jött elő, de olyan átütő eredetiséggel, mint például Simone Weil vagy Edith Stein. Ahhoz, hogy ismerjük őt, őket valamennyire, el kell merülnünk benne, bennük. Merton Tamás két idézetét szeretném ideírni: az egyikben a papságról, a másikban Szent Ferencről elmélkedik.

Papnak lenni "...szép és félelmetes hivatás". Egy ember, aki olyan esendő, gyönge, mint a többiek, átlagosak a képességei, talán átlagosabbak azokéinál, akikhez küldetett, s lehet, még az erényeiben is éretlenebb, "egyszerre csak a menekülés minden reménye nélkül ott találja magát fogva Krisztus végtelen irgalma és az emberi bűnnek szinte végtelen borzalma között." Nincs egyetlen ellenérve önmaga mellett. Már nem is nagyon érti, mit jelent ez a szó: önmaga. Ezentúl hogyan lehetne az? "Megérintette" - megégette - "őt Krisztus kimondhatatlan szeretete a bűnösök iránt", s ez "Isten Lelkét arra sürgeti, hogy az áldozat tüzében eméssze el a bűnt. Ugyanakkor átéli az emberi gyöngeségnek, határozatlanságnak, nyomorúságnak minden konfliktusát, a bizonytalanságnak, a védtelenségnek, a kiszolgáltatottságnak és a rettegésnek szorongását, a szenvedélyek elkerülhetetlen kísértéseit". A Krisztussal, sőt a Krisztusban átélt szoros testi-lelki kapcsolata révén "még gyűlöletesebbé válik... mindaz, amit gyűlöl magában".

Egyetlen dolgot tehet a pap: valóságosan és határozottan szembe kell néznie azzal, hogy a bűn jelen van "benne és másokban. Hivatásánál fogva kötelessége megküzdeni ezzel az ellenséggel. Nem kerülheti el a harcot, és egyedül sohasem győzhet." És ami a legmélyebb ebben a feszültségben, hogy "rá van kényszerítve: magát Krisztust hagyja harcolni a benne lévő ellenséggel. A harcteret nem ő választotta, hanem Krisztus. Ez a Kálvária hegye, a kereszté. Mert a papi hivatásnak egyszerűen nincs más értelme a világon, csak az, hogy a pap újra és újra megismétli magában a kereszt áldozatát, és meghal Krisztussal a kereszten azokért, akiket Isten általa akar üdvözíteni."

"Senki sem válhat Krisztus apostolává, ha nem tölti el a Szentlélek... Szent Ferencben az a csodálatos, hogy míg mindent föláldozott Krisztusért, a szó szűkebb értelmében lemondott minden »hivatásról« is. Alázatosságból a papságról is, mert tudta, hogy fölötte áll a hivatásoknak... Miközben járta Umbria tájait, halvány fogalma sem volt arról, hogy neki »ferences hivatása« van. Valóban nem is volt. Ruháival és egyéb birtokaival együtt eldobta magától a hivatásokat is. Nem apostolnak tekintette magát, hanem csavargónak. Nem tartotta magát szerzetesnek sem... Látnivalóan nem azzal a tudattal élt, hogy ő »szemlélődik«.

Nem hasonlítgatta a szemlélődő életet a tevékeny élethez. Mindkettőt egyszerre élte a legtökéletesebb fokon. Semmi jótól nem idegenkedett: nincs az irgalmasságnak egyetlen testi vagy lelki cselekedete sem, aminek ne lett volna helye az ő gyönyörű életében." Szabad ember volt. Magához ölelt mindent. "Szent Ferenc sosem misézett - alig hiheti el az, aki behatol az ő lelkivilágába."

Azt hinné az ember, maga az Úr Jézus misézett szerelmes édesöccsének, hogy öröme még teljesebb legyen. Ha Ferenc törődött volna állapota milyenségével, rájött volna, hogy próféta volt; "Illéshez és Elizeushoz hasonlított."

Vasadi Péter

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu