"Nemzetiségi és vallási megkülönböztetés nélkül volt a népek jótevője"

Nyolcvan évvel ezelőtt halt meg XV. Benedek pápa

Az első világháború kirobbanása után egy hónappal, 1914 szeptember elején lépett a pápai trónra XV. Benedek pápa. Hét és fél éven át vezette az egyházat rendkívül nehéz időkben. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1922. január 22-én hunyt el. A pápa és a Szentszék helyzete a világháborútól függetlenül is igen kényes volt azokban az években. Franciaországgal tíz évvel korábban megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok, a Szentszék szuverenitását csorbító olasz állammal feszült volt a viszony. Mindez azonban nem gátolta meg a pápát és a Szentszéket abban, hogy a világkonfliktus során valóban szuverén módon, semmilyen hatalomnak nem alárendelten fejtse ki tevékenységét, és következetesen a semlegesség politikáját kövesse. S közben nagy erőfeszítéseket tett a béke helyreállítására, valamint a háború áldozatainak megsegítésére.

XV. Benedek, polgári nevén Giacomo della Chiesa, 1854-ben, Genovában született, arisztokrata családban. Polgári jogból doktorált, majd a papi hivatást választotta. A pápai Gergely Egyetemen és a pápai diplomataképző akadémián tanult. Ezt követő életútja szorosan kapcsolódik a századforduló egyházának egyik legnagyobb hatású személyiségéhez, Rampolla bíboros államtitkárhoz, akinek először a madridi nunciatúrán, majd a vatikáni államtitkárságon közvetlen munkatársa, 1901-ben pedig a bíboros államtitkár helyettese lett.

XV. Benedek síremléke a békéért fáradozó pápát ábrázolja, Pietro Canonica szobrász alkotása. A mély áhítattal imádkozó térdeplő bronzszobor mögött az olajággal a Béke Királynője és az ágyús harcmező látszik.

X. Piusz 1907-ben Bologna érsekévé nevezte ki. 1914-ben kapta meg a bíborosi rangot, mindössze három hónappal pápává választása előtt. Így a pápai évkönyv idő hiányában bíborosként nem is regisztrálhatta. Az "ifjú" kardinális pápává választását az egyik bíboros így indokolta: "Háborús körülmények között tapasztalt diplomatára van szüksége az egyháznak".

A Benedek név választásával tisztelegni kívánt a magához hasonlóan a bolognai érsekből Szent Péter székébe jutó XIV. Benedek előtt, aki 1740-1758 között állt az egyház élén.

Szúrós tekintetű, zárkózott személyiség, megjelenése fejedelmi volt. Alacsony termete miatt "piccoletto" volt a kúriában a beceneve. Páratlan emlékezőtehetség jellemezte. Előre elkészített beszédeit egyszer átolvasta, majd fejből mondta el, úgy, hogy betűről betűre megegyeztek a leírtakkal.

A háború sújtotta világban az egyházon belül fő törekvése a püspökök Rómával való egységének megőrzése, a papi engedelmesség értékének felmutatása, valamint az egyházi tanítás tisztaságának megőrzése volt, a modernizmus veszélyeivel szemben. Az ő idejében jelent meg az új, egységes kánonjogi kódex. Megalapította a Keleti Egyházak Kongregációját, és a római Kelet Intézetet. Sokat tett a misszió ügyéért, és a bennszülött papság képzéséért.

A pápát és az egyházat mindegyik háborús fél szerette volna a maga oldalára állítani, és mivel ez nem sikerült, kölcsönösen az ellenfelük pártolásával vádolták a Szentszéket.

XV. Benedek nagy erőfeszítéseket tett a hadifoglyok szenvedéseinek enyhítése érdekében - mindkét oldalon. A pápa felállított egy hivatalt a Vatikánban, amelynek feladata a foglyok családjukhoz való hazasegítése volt. Több mint százezer hadifogolynak tudtak segíteni.

1917 augusztusában a szövetséges és a központi hatalmakhoz eljuttatta hét pontból álló békejavaslatát. Ennek lényege az volt, hogy a béke az igazságosságon és ne a katonai győzelmen alapuljon. A nagyhatalmak azonban elutasították ezt az álláspontot. Franciaország és Anglia azért, mert a győzelmet a birtokukban érezték, a központi hatalmak pedig azért nem fogadták el, mert a cári Oroszország belső válsága miatt akkor esett ki a hadviselésből, s ez ismét megcsillantotta számukra a győzelem lehetőségét. Németország meg is kísértette a pápát, beígérve számára, hogy támogatás fejében visszaállítják az olasz egység előtti Pápai Államot.

A diplomata pápa azonban következetes maradt az általa meghirdetett elvekhez. Ezért mindkét oldal ki akarta rekeszteni a Szentszéket a nemzetközi életből. Nem is vehetett részt a béketárgyalásokon. Az egyház nem támogatta a nyilvánvalóan nem az igazságot szem előtt tartó békeszerződéseket, hanem továbbra is következetesen a nemzetközi kiengesztelődésért tevékenykedett.

Azonban nem csak kudarcok érték. Pápasága alatt 14-ről 27-re nőtt a Szentszékkel diplomáciai kapcsolatot teremtő államok száma. Az ő uralkodása alatt helyreállt a Szentszék kapcsolata Franciaországgal, és kétszázötven év után Angliával. 1920-ban születtek meg a diplomáciai kapcsolatok a Monarchiából kiváló Magyarországgal. Ezenkívül komoly lépéseket tett a Szentszék és Olaszország közötti kapcsolatok normalizálódása érdekében.

Élete utolsó időszakában a Szentszéknek nagy nemzetközi tekintélye volt. A pápai székben őt követő XI. Piusz szerint úgy kormányozta az egyházat, hogy nem csak a katolikusok szeretetteljes ragaszkodását vívta ki, de az egyház ellenfelei is tisztelettel és csodálattal tekintettek Rómára. Miközben a háborús gyűlölet tombolt, ő lankadatlanul a béke megteremtéséért és az áldozatok megsegítéséért fáradozott. A háborút követően ez a magatartás az egyház számára megteremte gyümölcseit.

E tisztelet szép példája, hogy az örmények még halála előtt szobrot emeltek tiszteletére Isztambulban, melynek talapzatán ez áll: "A háborús tragédia nagy pápájának..., ťa népek, nemzetiségre vagy vallásra való tekintet nélküli jótevőjénekŤ".

Szerdahelyi Csongor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu