Szarvasbőgés

Néhány éve Gemencen jártam egy barátommal szeptemberben, a szarvasbőgés idején. Kellemes, kora őszi idő volt, de az éjszakák már hűvösek és hajnalra kelve olyan sűrű köd ereszkedett le, hogy az orrunkig se láttunk. Amint azonban a nap magasabbra emelkedett, oszladozni kezdett a párafüggöny, és nemsokára már csak milliónyi, a fűszálakon és a néhol már sárguló leveleken kapaszkodó, a napfényben szikrázó vízcsepp emlékeztetett az erdő és a folyó felett gomolygó ködfüggönyre.

Délelőtt a területet jártuk, majd kora délután egy erdővel körülzárt hatalmas tisztás szélén álló magaslesre ültünk fel. Nagyszerű kilátásunk volt, és teljesen rejtve maradtunk. A magaslesen ülve mindig akad látnivaló, az ember soha nem unatkozik. Mögöttünk a fák között harkály kopogott, a tisztás felett fecskék suhantak dél felé, a magasban fekete gólya keringett, nem sokkal később lusta szárnycsapásokkal fehér farkú öreg rétisas repült át az erdő felett. Az egyik oldalon, a fák előtt sűrű bozótos húzódott. Valami mozdult odabent, és amikor a távcsöveket arrafelé fordítottuk, egy koca fejét és szimatoló hosszú orrát pillantottuk meg. Gemencen rengeteg a vaddisznó, napközben is jó néhányszor láttuk a nyiladékokon hol kocogva, hol szaladva átváltó kisebb-nagyobb csoportokat. Az öreg, sokat tapasztalt koca a tisztás túlsó szélén óvatos volt.

Bent állt a sűrűben, néha nagyokat fújt, de nem mozdult. Habozás nélkül kiszaladt viszont a tisztásra hét süldő, valószínűleg az évi malaca. Döfködték egymást, játszottak, majd gondtalanul turkálni kezdtek. Ezt látva a koca is előbbre mozdult, és minden irányban szimatolva kibújt a bokrok közül.

A napsugarak már rézsút érték a tisztást, amikor az első bika megszólalt. Mély hangú nyögéssel kezdte, de amikor a távolból váratlanul válasz érkezett, kihívó, fenyegető bőgése végigmennydörgött az erdőn. Vártuk, hogy előbukkanjon a fák közül, de helyette csak tehenek jöttek. A tisztás szélén megálltak, hosszasan figyeltek, aztán megnyugodva előbbre jöttek és legelni kezdtek. A bika a fák közül valószínűleg figyelte őket, mert amint a tehenek biztonságukról meggyőződve csipegetni kezdték a füvet, nyomban megjelent. Szép terpesztésű koronás fejdíszét a magasba emelte, egy ideig szobormereven állt, majd lassan megindult a tehenek felé. Sorra végigszaglászta őket, majd pár lépéssel odébb ment és fejét felemelve bőgni kezdett. Láthatatlan riválisa azonnal válaszolt, és a hangja már jóval közelebbről jött.

Néma csend volt, amikor megjelent az erdőszélen. A nap már eltűnt a fák mögött, de még világos volt, mindent nagyszerűen láthattunk. A jövevény lassú léptekkel közeledett vetélytársa felé, és már mellette állt, de még mindig nem történt semmi. Mintha csak két jóbarát találkozott volna. Aztán a teheneit féltő bika hirtelen szembefordult, és a következő pillanatban már lökték, taszították egymást. Hátulsó lábaik megfeszültek a nagy erőlködéstől. Mellettem halkan berregett a filmfelvevő, barátom megörökítette a küzdelmet, ami sajnos nem tartott soká. A kihívó hátrálni kezdett, majd hirtelen megfordult és futva indult az erdő felé. A mi bikánk nem követte. Mindössze néhány lépést tett, aztán mennydörgő diadalkiáltása megrázta az eget. Győzött, és ezzel, legalábbis erre az őszre, az erdő uralkodója maradt.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu