Fekete Földek "kis" virága

Lisieux-i Szent Teréz

Semmiképpen sem volt kicsi: Teréz (= nyári hő) volt, és nagy a szenvedésben, a próbatételek elviselésében, a termésben is magasabb a társainál.

Aki Normandiában a Gyöngyház-part felé közeledik, térjen be a kisvárosba, Lisieux-be, a Fekete Földek dombján álló, vakítóan fehér bazilikába, s ha benső késztetést érez, mondjon el egy fohászt a jelenkorért, vagy látogassa meg a Kármelt, ahol Louis Martin órásmester leányának ereklyéit láthatja egy tartóban. Teréz 1873-ban született, s már 1925-ben szentté avatták. Életprogramját talán Babitscsal fogalmazhatnók meg legpontosabban: A jelen kincs / mint a jó levegő, nem elég soha! Többet, örökké / Többet, amíg élünk! A sziget nem elég magas...

Ez bizony nem afféle rózsaszirom-hullogatás, ahogyan Lisieux modern misztikusának egyik mondását félremagyarázták. Az eredeti így hangzik: a mennyországban a szeretet rózsaleveleit szeretné Jézus elé hullatni, ahogyan kislányként az úrnapi körmenetben tette. A kor vallásos gondolkodása, de főleg gyakorlata hajlamos volt a negédes katolicizmusra, abból a bénító ultramontanista felfogásból eredő bezárkózottságra, amely Prohászka Ottokár műveit is a tiltott könyvek jegyzékére tétette. Az egyház jogi oldala került fénybe, s ez elég nagy árnyékot vont a józan értelmet követő teológiai gondolkodásra is.

Persze, sok szempontból érthető az egyház védekezése; igaz, amit Harsányi Lajos Kis Szent Teréz versében megfogalmazott: A kornak méhe háborút dübörgött. / Az emberek és rendszerek inogtak. / Az eljövendő rettentő kínoknak / Villámait markolta már az ördög. Söveges Dávid bencés tudós pontos korképet ad a restauráció idejéről (Fejezetek a lelkiség történetéből), magáról a vallásosságról, s ha valaki nem restelli elolvasni Lisieux-i Szent Teréz önéletrajzát, rádöbben: etika, misztika napi áldozatvállalások apró tömegében válik igazán érthetővé-követhetővé a modern nemzedéknek, nem pedig jámbor-kegyes szerzetesnők, s nyomukban mit sem tudó, rosszul "nevelt" hívők legenda-csinálmányai nyomán. Nem vád ez, nem vita tárgya, hanem tény - ha a XIX. század sodró áramlását figyeljük a szellem optikájával. Volt teológus, J. M. Sailer, akit megróttak, elcsaptak, mert a kispapok kezébe adta Goethe vagy Lessing szépirodalmi műveit; volt ifjúsággondozó nagy lélek, Don Bosco, akit el akartak tenni láb alól a gonoszság megszállottjai, s volt vincés nővér, Labouré Szent Katalin, betegápoló; látomásait csodás érmékkel "igazolta". (A teste épségben maradt a sírban is.) Az éremből Babitsnak a halálos ágyán egyet a kezébe adtak. Udvariasan megköszönte. Aztán meghalt...

Korának ellentmondásait Teréz ösztönösen érezte, de kimaradt bármiféle ütközésből. A misztika számára sem látomások sorozata, hanem benső lefoglaltság a kegyelem által; nem vált teológussá, de azokat a különös ismeret-üzeneteket mégis követte, amelyek a legnagyobb teológusok elismerésére számíthatnak. Nem rajz- vagy költői tehetsége az (meglehetősen gyönge versikéket írt, naiv képeket festegetett), amelyből az elferdített életrajzok nyomán szinte stílust fabrikált az elfogultak sereglete. Sok szenvedésben van része. Nemcsak a betegség, hanem élete utolsó másfél évében hitellenes kísértései vannak: amiért élt, mind csak képzelődés, a mennyország csak vágyálom, stb...; hűségesen és erősen mindvégig kitart Isten mellett - írja Söveges Dávid. Nincs szó érzelgősségről, romantikus érzelmi kitörésekről, csak józan megéléséről a kegyelem indítékainak, alázatosságról, amelyről Eckhardt ezt írja: "Az alázatnak nevezett erény gyökere az Istenség mélyén van". Ahogyan a megújított gótika, Teréz is a fény és az arány összefüggésében ismerte fel az embert:

"Megértettem, hogy az igazi nagyság a lélekben lakik és nem a névben, mint ahogy Izaiás mondja: ´Az Úr más nevet fog adni választottainak´, és Szent János is mondja: ´A győztes egy fehér követ fog kapni, amelyre új név van írva, amelyet senki sem ismer, csak aki kapja´."

Természetesnek fogja fel a hivatását, amely a természetfölöttivel folyton találkozik: Azzal, hogy (a szerzetes) Istennek adja magát, nem veszíti el a szív természetes gyöngédségét, sőt, ellenkezőleg, ez a gyöngédség csak növekszik, egyre tisztábbá és istenibbé válik.

Mennyi erő kellett ehhez, mennyi küzdelem!

A Fekete Földek bazilikája s a Kármel a Normann-tengerparthoz közel ma sem üzen többet. S mintha Lisieux-i Teréz életművéhez csatlakoznék korunk gondolkodója, amikor ezt írja: "Nem dolgozhatom azért, hogy diadalra vigyek egy értéket, például az igazságosságot anélkül, hogy valami módon meg ne halnék."

Teréz a mindennapi feladatok áldozatában vált szentté.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu