Nem magánügy...

Tarjányi Béla biblikus professzor a Biblia fordításáról

A Biblia ma is csaknem egymilliárd ember életére és mindennapjaira van befolyással. Ez az egyetlen olyan könyv, amelyet (legalább részleteiben) már több mint kétezer nyelvre lefordítottak, és amelyből a világ számtalan nyelvén ma is évente több tízmillió példányt forgalmaznak és olvasnak. Az emberiség által beszélt mintegy ötezer nyelv közül csak azokra nincs átültetve a Biblia szövege, amelyeket mindössze ötven-százezren használnak. A Vatikánban hamarosan egy új bibliafordítás munkájának előkészítését kezdik el, melyek során az Ószövetség könyvei esetében figyelembe veszik a kumráni tekercsek szövegét, valamint az eddiginél nagyobb súllyal használják az első görög bibliafordítást, az úgynevezett Szeptuagintát. A Szentírás fordításának munkájáról, annak nehézségeiről, sajátosságairól Tarjányi Béla biblikus professzort, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat vezetőjét kérdeztük.

- A Biblia fordítása során egyedülálló követelményeknek kell eleget tenni. A Szentírást általában nem pusztán irodalmi, kulturális, tudományos vagy történeti érdeklődésből fordítják le, hanem hívő emberek végzik e munkát, vallásos céllal. A Biblia számukra ugyanis egyedülálló és szent irat, Isten üzenete az embereknek, mai szóhasználattal élve: a hívő közösség Istentől kapott "működési szabályzata", "intézményfejlesztési terve", alkotmánya, alapvető hittankönyve és életszabálya. Ezért a Szentírás fordítása mindig közügy, vallási aktus, tehát alá van vetve az értékítéletnek a közösség és vezetői részéről. Így például katolikus szentírásfordítás csak a helyi püspöki testületek jóváhagyásával jelenhet meg. Más vallási közösségekben másként, de szintén működik kontroll. Ez érthető, mert a Biblia fordításának elsődleges célja nem egy jó műfordítás létrehozása, hanem az isteni üzenet hiteles tolmácsolása a hívő közösség számára az adott nyelven.

Milyen "nyersanyagot", eredetit használ a Szentírás mai fordítója?

- Sokan azt gondolják, hogy a Biblia eredeti szövege egyszerűen hozzáférhető, csak le kell fordítani. Valójában csak X. századi (ószövetségi héber) és IV. századi (görög nyelvű Ó- és Újszövetség) kéziratos kódexekből ismerjük a szöveget. Az Újszövetség esetében a kéziratok sok helyen különböznek egymástól - tehát meg kell állapítani, hogy melyik szövegváltozat volt az eredeti. Ezzel foglalkozik a szövegkritika tudománya. Az Ószövetség héber szövege egységes, a II-VI. században zsidó tanítómesterek végezték el ezt a munkát. A kereszténység indulásakor még ebben is voltak eltérések: ezt bizonyítják a kumráni barlangban talált - a Krisztus előtti III-I. századból való - kézirattöredékek és az úgynevezett Hetvenes fordítás szövegének egymástól különböző részei. Ez utóbbi a Krisztus előtti III. században készített görög nyelvű Ószövetség-fordítás, eredeti nevén a Szeptuaginta. A keresztények az első három században nem a héber szöveget használták, hanem a Hetvenes fordítást. Sőt, a Vulgáta - a Szent Jeromos-féle latin nyelvű fordítás - közvetítésével ez volt a keresztények Bibliája egészen a népnyelvi fordítások megjelenéséig. Ez a hébertől sok helyen eltér, és ahhoz képest további könyveket, részleteket tartalmaz. Mai fordítások készítésénél általában az Újszövetség kritikai kiadását, az Ószövetség héber szövegét szokás alapul venni, valamint a Hetvenes fordítás többleteit. A protestánsok Bibliáiból ez utóbbiak kimaradnak.

A "biblia" szó jelentése: könyvek. Aki más nyelvre akarja átültetni a Szentírást, valóban nem egy könyvet fordít, hanem hetvenhármat.

- Igen. Miután a fordító tisztázta az alapszöveg kérdését, eldöntötte, hogy milyen típusú fordítást kíván készíteni, figyel az őt megbízó hívő közösség fordítási hagyományaira és vallásos szóhasználatára, akkor kezdheti el a fordítást. És ekkor szembesül a műfordítók szokásos nehézségeivel, mégpedig hatványozott mértékben. Hiszen a Biblia könyvei igen sokrétűek: műfajukat tekintve találhatók köztük történelmi, költői, prófétai, apokaliptikus könyvek, illetve szövegek, értekezések, levelek, tanító elbeszélések. Többségük egy egészen más kultúrkörben keletkezett: a semita gondolat- és fogalomvilágot, kifejezőeszközöket találjuk meg bennük.

A teljes Biblia egy már létező közösség - az ősegyház - életének gyümölcseként született. Fordítása sem magánügy, hanem mindig egy kisebb-nagyobb vallási közösség feladata, érdeke.

- A Szentírás fordítása valóban közügy, olyannyira, hogy akár politikai jellegű probléma is előfordulhat e munka kapcsán. Így például annak idején a Német Demokratikus Köztársaságban megjelent fordításban nem szerepelhetett az a zsoltárrészlet, hogy Istenem által ugrom át a falat (18,30). Sőt, állítólag már a Hetvenes fordítás készítői is tekintettel voltak a politikai nagyságok érzékenységére: a tisztátalan állatok sorában az Arnébet (nyúl) szót körülírással adták vissza, a görög lágosz (nyúl) szó mellőzésével, mert a királyi ház törzsalapítója a Lágosz nevet viselte (Ptolemaiosz Lagú).

Egy nép, egy nemzet nyelve, kultúrája elválaszthatatlan a Biblia gondolataitól, képétől, szellemétől.

- A Szentírás fordítása azért is közügy, mert nyelvteremtő ereje van. A most készülő cigány bibliafordítás kapcsán szembesülünk mi is azzal a problémával, ami e munka végzése során mindig visszatér: hogy a befogadó nyelvnek nincs megfelelő, illetve elegendő szókincse ahhoz, hogy mindent könnyedén le lehessen fordítani. A cigányban olyan alapvető szavak hiányoznak például, mint az ország, a nép, a jutalom. A fordítónak képzéssel, régi és tájszavak átvételével, végső esetben idegen kifejezések honosításával kell megoldania az ilyen problémákat. Ezzel valójában új nyelv is születik, új szavak kerülnek használatba, meglévő kifejezések új tartalommal telnek meg, és a Biblia rendszeres olvasása által közkinccsé válnak.

Némi túlzással azt lehet mondani: minden népnek az és olyan lesz a nyelve, amelyre és ahogyan a Szentírást lefordították. Gondoljunk csak a német Luther-Bibliára, a magyar Károli- és Káldi- vagy az angol King James-féle fordításra. Mert nem volt még egy könyv, amelyet annyiszor és annyian olvastak volna a századok folyamán, és olvasnak ma is, mint a Bibliát.

A fordítás típusai

Iskolás: az egyes szavak, szó- és nyelvtani elemek szolgai fordítása, nevezhetnénk szó szerinti vagy interlineáris fordításnak is. Prózai szövegeknél könnyebben alkalmazható.

Tudományos igényű: emelt szintű fordítás a szakszerű szentírásmagyarázat számára a szükségesnek ítélt szövegkritikai változtatásokkal. Ilyen fordítások találhatók például a Szentírás könyveihez írt kommentárokban.

Köznyelvi: a kor (beszélt) nyelvén, egyszerű stílusban készült fordítás, amely igyekszik áthidalni, közérthető megfogalmazásban visszaadni az elvont megfogalmazásokat, elsimítani a gondolati töréseket, világossá tenni a homályos, nehezen érthető részeket. Ennek során óhatatlan, hogy a közérthetőség csak a pontosság rovására érhető el.

Értelmező: A fordító aggódhat, hogy az olvasó nem fogja pontosan megérteni az egyszerű fordítást, ezért kiegészíti a szöveget, magyarázatokkal toldja meg az eredeti mondatokat. Ilyesmire mindig szükség lehet - az átadó és az átvevő nyelv között meglévő különbségek miatt. A Bibliában is találhatók olyan megjegyzések, amelyek a nem közérthető dolgokat magyarázzák meg (például Mk 12,42).

Szó- és formahű: a fordító törekedhet arra, hogy saját nyelvének szavait használva minél tökéletesebben érzékeltesse az eredeti szöveg szerkezetét, szóképeit, alakzatait, felépítését. Így például az Ószövetség fordítása során igyekszik pontosan visszaadni az óhéber gondolkodás- és kifejezésmód nyelvi és stilisztikai elemeit. A fordítás elsődleges alapelve ez esetben a formális ekvivalencia.

Tartalmilag hű: ez esetben a befogadó nyelv áll előtérben, kerüli az attól idegen nyelvtani formák, stilisztikai eszközök használatát, igyekszik az eredeti szöveg tartalmát hűségesen és pontosan visszaadni, akár egészen más fogalmakkal, képekkel, kifejezőeszközökkel. Ezt nevezzük dinamikus ekvivalenciának.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu