Élet és liturgia

Szentáldozás régen és ma (1.)

Tizenöt évvel ezelőtt, 1986 szeptemberében engedélyezte a püspöki kar a szentáldozás formájának megválasztását: az oltáriszentségnek a nyelvre való helyezése mellett a hívő kérheti, hogy a kezébe helyezzék, és így vegye magához a legszentebbet. Ezzel kapcsolatban érdemes újra felhívni a figyelmet az egyház tanítására, de nem árt foglalkozni azokkal a problémákkal is, amelyek komoly gondot okoznak.

Szokatlan, hogy a szentáldozás két lehetséges módja közül a kézbeáldoztatás a csodálattól a legsúlyosabb megbotránkozásig mindenféle érzelmet kivált - írja Adreien Nocent, a néhány éve elhunyt világhírű bencés professzor egyik cikkében. Ennek okát az egyéni érzékenységben és a kézbeáldozás történetének nem ismerésében látja.

Természetes, hogy a szinoptikus evangéliumok csak a tényre utalnak, hogy Jézus kezébe vette a kenyeret, megtörte, tanítványainak adta, odanyújtotta e szavakkal: ez az én testem. Szent Pál a korinthusi hívekhez írt levele szövegének összefüggéséből következik, hogy az Úr parancsa szerint történik mindez.

Tudjuk, hogy az ősegyházban a beavatás szentségeire (keresztség, bérmálás, eucharisztia) hosszabb-rövidebb ideig készültek. Rómában a 3. század elején ez közel három évig tartott, és húsvét éjszakáján történt a szentségek kiszolgáltatása. Még jobban meg akarták azonban erősíteni az új keresztényeket, ezért részben megismételték az eddig szerzett ismereteket, de tovább is tanították őket.

Ennek egyik szép példája Cirill (Kürillosz), Jeruzsálem szent püspökének működése és tanítása. Jeruzsálemben vagy környékén született 313 körül, szerzetes, diakónus, majd 343-345 között pappá szentelik. 348 körül tartja híres katekéziseit, és 350-ben választják püspökké. Az 5. misztagógikus katekézisében így ír az Úr testének vételéről: Amikor odajárulsz, ne kinyitott tenyérrel és szétfeszített ujjakkal jöjj, hanem bal tenyered legyen jobb tenyered trónja, így fogadja az eljövendő Királyt, és tenyered hajlatába fogadd, vedd Krisztus testét, rámondva az ´Ámen´-t. Ügyelj rá, nehogy valamennyi is elmorzsálódjék belőle, az olyan, mintha saját testrészedet károsítanád meg. Mondd meg nekem: ha valaki aranyport adna neked, nem tartanád-e igen óvatosan, nehogy valami is elvesszen belőle és megkárosodj? Hát akkor nem fogsz-e még sokkal jobban vigyázni, hogy még egy szemernyi se essen le belőle, ami aranynál és drágaköveknél értékesebb?

A részletes és pontos előírással kifejezi, hogy az eucharisztia színe alatt a Királyt fogadja az áldozó. A századok folyamán egyre inkább érezték, hogy erre a bensőségességre és nagy kiváltságra méltatlan a bűnös ember. Így vált általánossá a IX. századtól az oltáriszentségnek a nyelvre való helyezése, a XIV. századtól pedig ez térden állva történt. 878 körül az egyik roueni zsinat kifejezetten előírta, hogy sem a férfiak, sem a nők nem kaphatják kezükbe az eucharisztiát, hanem csak a nyelvükre lehet helyezni. Ez lett az előírás annak ellenére, hogy számos templom bejáratánál lehetőség volt a kézmosásra.

Jelentős szerepet játszott az eucharisztiáról szóló teológiai tanítás egy másfajta tisztelettel együtt. Rettenetes misztériumként kezelték, ezzel egyre jobban tudatosítva a hozzá közeledő ember méltatlanságát. Ezt fejezzük ki Kisdi: Cantus Catholici (1651) egyik szép énekével: Leborulva áldlak, láthatatlan Istenség, Kenyér és bor színben elrejtezett emberség. Noha itt nem láthat, meg nem tapasztalhat az emberi gyengeség.

(Folytatjuk.)

Verbényi István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu