Az üdvösség pillanata

A dúsgazdag és a szegény Lázár példabeszédében Urunk elítéli azt az életmódot, amelyben az ember mindennap bíborba és patyolatba öltözködik és lakmározik. Az evangélium sok-sok kijelentését bizony szó szerint kell venni. Ezt is. Ennek itt nincs átvitt értelme. Arról van szó, hogy van-e hétköznapi egyszerű öltözeted és hétköznapokon egyszerű étellel élsz-e, vagy naponta kiöltözködöl és lakmározol?

Urunk Jézus nemcsak szavaival mond kemény ítéletet az ilyen életmód felett, hanem életével is. A názáreti ház nem ismerte a mindennapi lakmározást, s a bíbort és patyolatot sem. Az ünnepi étel és az ünnepi ruha ünnepre való. Bizony, ilyen konkrét gyakorlat is az evangéliumi élet.

De továbbmegy az ítélet: ez a dúsgazdag az ételmaradékból sem adott a szegény Lázárnak. Az első század szentatyái azt tanították az Evangélium szellemében, hogy a gazdagnak a felesleget a szegények javára kell kezelnie, mert az tulajdonképpen nem az övé, mert Isten a földet Ádámnak, vagyis az emberiségnek adta. Ádám nemcsak a konkrét embert jelenti, hanem az emberiséget is. Hiszen mindannyian benne vétkeztünk, de akkor ez azt is jelenti: benne mindannyian közösen kaptuk meg Istentől a föld minden gazdagságát. Ez, és csakis ez a tulajdon szentsége.

Amikor VI. Pál pápa a Populorum progressio kezdetű enciklikájában ezt az ősi tanítást fejtette ki, kapitalista körök lekommunistázták. Mára világossá vált, hogy mindkét irány egy dúsgazdag csoport oldalán áll, mégpedig hazug és erkölcstelen módon. Krisztus követése nem a napi politika szintjén mozog, de igenis érinti az élet minden területét: például a gazdasági szintet is, mégpedig egy olyan éles megvilágításban, amelyben nem szoktuk szemlélni földi ügyeinket: az örök kárhozat, illetve az örök üdvösség szempontjából. Ugyanazok a próféták, akik elmerültek a szelíd és irgalmas, hosszan tűrő és kegyes Isten szemléletében, a legerőteljesebben emeltek szót, amikor látták a társadalmi igazságtalanságot. Nem akartak mindenképpen szalonképesnek lenni az olyan dúsgazdagok köreiben, akik fogadásról fogadásra járva, saját milliárdos ügyeiket intézik két whisky között, de a feleslegből se juttatnak a szegény Lázárnak.

Természetesen a próféta hitelessége nem a szavaiban van csupán, hanem életvitelében is. Ha mi mindannyian Krisztus prófétaságában részesülünk, akkor nem folytathatunk olyan életmódot, amelyben a "feleslegből" sem adunk a másiknak. Igen, ez még nem az Evangélium teljessége, de alapja. Mielőtt mindenünket szeretetből odaadnánk közösségünknek, családunknak, a mellettünk lévőknek (mert erről is szó van: Lázár ott volt a dúsgazdag ajtaja előtt), előbb legalább a felesleges erőnkből, időnkből, emberi törődésünkből, anyagi javainkból adjunk.

Minket, keresztényeket elvakítanak néha saját szép eszméink és elhatározásaink. A tettek mezejére lépve, ha van némi önkritikánk, beláthatjuk, hogy nem csupán a mindent megosztó szeretet nincs meg bennünk, hanem az alapvető irgalom is hiányzik. Egy férj, egy feleség, egy testvér ott éhezhet mellettünk egy életen át, a mi életünk lehulló morzsáit is megvonjuk tőle.

Az utolsó földi esemény a halál. A koldusról csak azt mondja Urunk, hogy meghalt, a dúsgazdag esetében megemlíti a temetést is, mert az eseményszámba ment. Az is pompás volt. Nincs förtelmesebb gusztustalanság, mint az önző, Isten törvényei ellen élők temetésének halotti pompája. Azt hiszem, ez az utolsó földi jelenet öszszefoglalja és leleplezi egész életüket azoknak, akik már haláluk előtt is meszelt sírok voltak, mert lelkük már a kárhozattal volt megbélyegezve.

A szegény Lázár nyilván a bibliai Jób lelki rokona, aki nem vétett a nyelvével Isten ellen. Halála után odavitték az angyalok, ahol lélekben e földi életben volt: Isten közelébe.

Lehetetlen Jézus példabeszédein úgy elmélkedni, hogy ne tekintsünk magára a példabeszéd módjára, a mi Urunk Jézus Krisztusra, aki a gonoszok és kivetettek közé soroltatott, és akinek ünnepélyes temetésben sem volt része, hiszen a szent asszonyok húsvét hajnalban azért igyekeztek a sírjához, hogy pótolják a temetés legalapvetőbb mozzanatait, például testének megkenését.

Jézus maga az, aki Lázár képében az ajtód előtt ül, sebekkel borítva. Ezt ki is mondja szavaival: "Amit egynek tesztek, nekem teszitek. Éheztem és ennem adtatok." A másik emberben Isten kér segítséget tőlem, és az üdvösség nagy pillanata nem a halálom órája, hanem az az óra, amikor átlépem önző életem korlátait, kinyitom életem ajtaját és megindulok a másik felé, hogy segítsek rajta. Milyen közel van a mennyek országa - néhány lépés -, és milyen kevésbe kerül üdvözülni.

Az örök élet a földi élet legnagyobb lehetőségének, annak a pillanatnak az örökkévalósítása, amikor Isten megadja indító kegyelmét, hogy felé közeledjék az ember, de ezt a dúsgazdag visszautasította.

A "Mózes és a próféták" a Szentírást jelentik. Ha Isten feltámasztaná Lázárt, annak az eseménynek nem lenne nagyobb meggyőző ereje, mint a Szentírásnak, csak egy újabb szenzáció lenne a média számára.

Jézus fel is támasztotta barátját, Lázárt, de nem azért, hogy a hitetleneket hitre vezesse, hanem, hogy az Írásokra irányítsa a figyelmet, ahol arról olvasunk, hogy a végidőkben, amikor eljön a Messiás, Isten általa kinyilvánítja örök életet adó hatalmát. Lázár feltámasztásának nem Lázár a főszereplője, hanem az a Jézus, aki így szól: "én vagyok a feltámadás és az élet". Ezt a Jézust, a mi föltámadásunkat és életünket az Írásokból ismerhetjük fel, mint most is, ezen evangéliumi részletről elmélkedve.

Barsi Balázs OFM

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu