Jelenpor

Csontváryt látogattuk meg a gyerekekkel múlt szombaton Pécsett. Csonka a kiállítás, akár egy király hajadonfőtt, hiszen a főmű, a Zarándoklás a cédrushoz, hiányzik, de ott a Tarpatak, a Marokkói tanító, a Panaszfal. Utóbbiról írta Hamvas Béla, hogy "aki ezt a képet megérti, egyszerre szerény lesz, még több, alázatos". Az ő megfigyelése, hogy ez a mű a "szellemben szegényeket" ábrázolja, akik sóvárogják az igazságot. Oly mohón, hogy arcuk levet minden pózt, közönségnek szóló gesztust, sőt belső tartást, mindent, ami fölösleges. Olyannyira kiüresítik magukat, hogy szinte széthullanak, mert fölismerték, hogy egyetlen kincs van a világon, az Igazság, ahhoz pedig úgy juthatunk, ha beismerjük szegénységünket: üres vagyok, Uram, helyet készítek magamban Igazságodnak. Immár csak ez érdekel. A kép bal oldalán (a néző szemszögéből) fohászkodó vak rabbinus szinte elolvad a vágyakozásban: mindenét odaadta már. Az ő sóvárgása él a többiekben, aztán tovább haladva lankad. A kép jobb oldaláról kívülállók, kackiás, fess turisták szemlélik a jelenetet. A mű roppant kérdése, hogy fölébred-e a szellemben szegénység tudata bennük?

Bennünk?

*

Füzér várának képe az egyik legszebb magyarországi történelmi látvány. Vulkáni kúp meredek csúcsán áll a romjaiban is büszkeséget, igazi lovagi szellemet sugárzó épületegyüttes. Alulról is sejthető, hogy a várban munkálatok folynak: tataroznak. Boldog örömmel kapaszkodunk föl a meredek szerpentinen, ahol emberen kívül talán csak zerge, esetleg öszvér tudna fölmászni. Végre kezdik megbecsülni a helyiek és a hivatalok történelmi örökségünket, hogy unokáink is láthassák.

A cél előtti utolsó kanyarban harciasan bájos sisakvirágok őrködnek. Odébb, a turisták által elérhetetlen sziklaoldalban még számos növényritkaság.

A kapubástya sarkát munkások javítják. A bejáratnál nem mutatok sajtóigazolványt, örömmel fizetem a belépődíjat, veszek képeslapot, színes füzetet, hogy támogassam a helyreállítást. Hanem odabent!

Betonoznak.

A nehézipar démona beszabadult a történelembe, és ahogy a démonok szokták, rombol. Hazugan, a javítás örve alatt pusztítja a megmaradt falakat, hiszen a beton kikezdi a követ, és rombolja az illúziót. Tudjuk, hogy a Notre Dame-tól Európa számtalan más műemlékében alig akad eredeti kő: századok óta cserélik folyamatosan a porladókat. Senki se gondol a betonozásra, sehol. Ez a démon nekünk lett kitalálva. Azt is szívesen hazudja, hogy ő nem akarja a történelmet meghamisítani. Ezért hamisítja meg a Salamon-torony koszorúját Visegrádtól Székesfehérváron keresztül országszerte. A füzéri várban a középkori illemhelyek teteje betonkupola, mi több, ugyancsak kupolás vasbeton épület pöffeszkedik a vár közepén a hajdani konyha maradványait védendő, jól tudjuk, rombolandó. Aki ilyen ötleteket kitalál (hazudik), s elrondítja velük örökségünket, az igencsak utálhat bennünket, történelmünkkel együtt.

*

Szép az, amit szeretünk.

Szubjektív? Van-e objektívebb annál, ami szubjektív? Tehát valóságosabb, ténylegesebb, lényegesebb, fontosabb, mint amire teljes lényemmel ráfeszülök, mert szeretem. Mi lehet ezen kívül az objektív? Amihez semmi közöm, ami nem az enyém, tőlem független, s ha tőlem, akkor az embertől, mindannyiunktól, akkor a Dolgoké. A szóban is benne van: tárgyilagos. Mi közöm a Dolgokhoz? Mi köze van a Dolognak a szépséghez? Ki látott már a lefolyócsőben gyönyörködő mosógépet?

Szép az, amit szeretek. Azért szép, mert szeretem. A szépség fölnyit engem, s bennem Isten leheletét, a szeretetet, vagyis hárman vagyunk egyek a szeretetben: a szépség, Ő és én. És ez az út viszszafelé is vezet: a szeretet teszi, hogy fölismerhessem a szépet. Kívülünk, az objektívben nincsen szépség, mert a hideg tárgyi-tárgyilagos érdektelen és jelentéktelen.

Czakó Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu