|
|
Tiszafüred Tiszafüreden augusztus 12-én a Nagyboldogasszony-templom plébániáját szentelte föl Seregély István egri érsek. A főpásztor imáiban kérte az Úr áldását a közösségi házra, amely egyben az ott élő közösség életének színtere, őrizve a kapcsolatot a múlt és jelen között. Varga Mihály pénzügyminiszter, a terület országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta a lelki megújulás fontosságát, és jókívánságait fejezte ki a tiszafüredi közösségnek, amely nagy anyagi áldozatot hozott azért, hogy az épület újjászülessen. Köszönet jár Bereczkei Miklósnak lelkiismeretes munkájáért, szervezőkészségéért, aki két éve a Nagyboldogasszony-templom plébánosa. A plébánia igazi közösségi házként működik majd, ahol kicsik és nagyok egyaránt otthon érezhetik magukat. A ház külföldi csoportok, lelkigyakorlatos közösségek (16 főig) fogadására is alkalmas, amire ezúton is szeretnénk mindenkinek a figyelmét felhívni. Reméljük, hogy sokan igénybe fogják venni ezt a lehetőséget.
Kovács Ágnes
|
||||||
Új Ember:ujember@drotposta.hu
| ||||||