Az Olvasó írja

Emlékezés Belkó Ágostonra

"Egyedül az Isten nagy" - ezekkel a szavakkal kezdte beszédét az iskolánkban tartott háború utáni első szentmisén Belkó Ágoston főtisztelendő úr. Igen. Egy magát mindennél többre, nagyobbra tartó földi hatalom és eszme, a nemzeti szocializmus elbukása is megmutatta: egyedül az Isten nagy.

Aztán megindult a tanítás. Nekünk, a gimnázium utolsó évében a hittanórák anyaga az apologetika (hitvédelemtan) volt. Előadássorozatát így indította a főtisztelendő úr (a Tiszi): "Fél évig szovjet fogolytáborban voltam, ahol megismerkedtem egy rendkívül képzett, intelligens ateista felfogású férfivel. Álmatlan éjszakáinkat azzal töltöttük, hogy egymásnak feszítettük, nem az indulatainkat, hanem a világnézetünket. Jelenleg tankönyvünk nincs, de szükség sem lesz rá, én most ezeket a vitákat fogom reprodukálni."

Ettől kezdve szinte két ember állt a dobogón, és vitatkozott, érvelt, indokolt a Tiszi akkora hévvel a másik fél szerepében is, hogy időnként olyan izgalmas előadásban volt részünk - elnézést a hasonlatért -, mintha egy krimi játszódott volna le előttünk. Még az az egy-két osztálytársnőm is, akik már az új rendszer új szellemét és erkölcseit kezdték hirdetni, a pad alatt kikészített egyéb olvasnivalót becsukták, és maguk is néma csöndben, előremeredten figyeltek.

Azt azonban tökéletesen megértettem és soha nem feledtem, hogy "egyedül az Isten nagy". Újabb bizonyíték rá, hogy azóta egy másik, ugyancsak megdönthetetlennek vélt eszmerendszer, a kommunizmus és szocializmus uralma is véget ért.

Most más szelek fújnak. Próbál hódítani a liberalizmus, de ami még veszedelmesebb, a tudomány és technika térhódítása során, ezek egyes művelői egyenesen Isten alkotómunkájába kísérelnek meg belekontárkodni, teremtő szerepét kisajátítani. Vigyázat! Higgyék el: egyedül az Isten nagy!

Sz.-né Balassa Éva, Budapest

Kedves Szerkesztőség!

Szent István napján szeretnék gratulálni Önöknek az Új Ember hetilaphoz. Nagyon sok színvonalas írást, érdekes témát találok benne, olyan újságot szerkesztenek, amelyet érdemes megvenni és elolvasni. Nagyon örülök a biblia-magyarázatoknak, az egyházmegyéknek szánt oldalnak, s rendkívül lekötnek Dobszay professzor írásai is. Szívből kívánok a szerkesztőknek és minden munkatársnak további áldásos tevékenységet.

Józsa Attila, káplán a szlovákiai Somorjáról

Levél a távolból

Mint 94 éves öreg szerzetes, évek óta díjmentesen kapom az Új Embert. Úgy érzem, ezt a nagylelkű ajándékukat meg kell köszönnöm. Pontosan, hiánytalanul, jó állapotban érkezik az én magyar örömöm, amely taralomban és kiállításban egyre tökéletesebb... Szép, üdvös munkát végeznek ebben a lelki, vallásos dolgokban bizonytalan korban. Áldja is meg érte kedves mindnyájukat az Isten, és továbbra is úgy segítse, hogy az Új Ember még sokáig Jézust hirdető, a hazát szolgáló lap legyen. Újra és újra köszönve a lapot, a szerkesztőség minden tagjára kegyhelyünk Máriájának áldását küldve. Magyar testvéri üdvözlettel, szeretettel:

Krupa Sándor, USA

Hármas ünnep Fülöpön

Fülöp községnek különösen emlékezetes ünnepe volt augusztus 20. Ötvenéves évfordulója volt annak, hogy a római katolikus egyházközség megalakult. Ennek emlékére a hívek adományaiból Szent István király szobrot emeltettünk, a mi szeretett templomunk elé. Templomunk belsejét kifestettük. A Debrecen-nyíregyházi püspöki helynök áldotta meg a templombelsőt és az új szobrot.

A szentmisét a templomkertben készített oltáron mutatták be. A mi plébános atyánk, Nagy István, nyolcvanévesen is fáradhatatlanul dolgozik immár negyvenhét éve - a lelkek üdvösségéért községünkben. A Jóisten áldja meg érte!

Köszöntöttük a mi kedves kántornőnket, Margit nénit, aki ötven éve hűséggel szolgál Isten dicsőségére. Nagy türelemmel tanítgat gyerekeket és felnőtteket a szép énekekre. Lelkiatyánkat és kántornőnket községünk polgármester asszonya és a református egyházközség elöljárói is köszöntötték.

Mitala Balázs , Fülöp

Tisztelt Szerkesztőség!

Itt, a távoli Kanadában kettős világunk van: a hétköznapi, hétfőtől péntekig reggel 8-tól délután 4-5 óráig. Ez az idő Kanadáé, a többi a magunké, a miénk, amikor házon és templomon belül, barátok közt magyarul éljük napjainkat.

Ez a körülmény már annyira természetes, hogy, ha otthon, Magyarországon töltünk időt - szinte hiányzik ez a kettősség. Az Új Ember nagyon beleillik ebbe a környezetbe. Olvasása közben otthon vagyunk, együtt örülünk vagy szomorkodunk testvéreinkkel, egyházunkkal. Mégis néha előfordul, hogy olyant olvasunk, ami miatt szeretnénk a szerkesztőket emlékeztetni, vigyázzanak és szűrjék meg a közlendőket! Olyan problémát, ami az olvasót nem érinti és nem is értheti, amelyen az olvasó nem is tud segíteni, azt talán jobb lenne elhallgatni. Vannak esetek, melyeket ott helyben kell orvosolni a megfelelő egyházi hatóságokon belül, bizalmasan. Nem titkolódzásra intek, hanem az olyan helyi problémák egyoldalú teregetésétől óvok, amelyek egyházon belüli személyes vitát eredményezhetnek, az olvasónak pedig csak rossz szájízt okozhatnak, ugyanakkor az ellenségeink kezébe fegyvert adnak. Mi, "felnőtt" katolikusok tudjuk, vannak szerencsés, kedves természetű, és vannak erőszakos, a saját hatalmuk biztos tudatában levő lelkipásztorok. Ők is emberek. Az őáltaluk előforduló problémákat ott helyben kell orvosolni, mondom - bizalmasan. További jó munkát, Isten áldását kérve mindnyájukra, tisztelettel:

Seibert Albert, Canada, Calgary

Mit tehetnénk?

Egy peremkerületi lakótelep különösen elhanyagolt panelháza egyikében lakom. Naponta tanúja vagyok a következő jeleneteknek:

Neveletlen ifjaink pusztítják, rondítják a ház külsejét, belsejét: a "törhetetlen" drótszálas üvegkapukat, bejáratokat rendszeresen betörik; a folyosón széttépett papírhalmazok, emberi és állati ürülék keseríti a járókelőket. A falakon graffitik, a liftfülke falán obszcén rajzok, a levélszekrények rendszeresen feltörve... Fültanúja vagyok, amint a felnőtt lakók szörnyülködnek és keseregnek - egymás között. Ezek a felháborodások jogosak ugyan, de teljesen hiábavalók.

Azt szeretném kérdezni Önöktől - és olvasóiktól, hogy vajon mit tehetnénk e fölösleges sirámok helyett?

A püspökkari konferencia a subsidiaritás elvére hivatkozva saját kezdeményezésre ösztönöz mindenkit a maga területén a hibák javítására, a káros és kóros jelenségek felszámolására. Én eddig csak annyira jutottam, hogy imádkozom a ház gyermekeiért, ifjaiért, akik mellett sietve megyek el, mert felfordul a gyomrom például a "szókincsüktől". Gondolom mindez nem egyedi jelenség, nemcsak a mi lakótelepünkön fordul elő. Szóval: mit tehetnék? Javaslatokat várok!

Vágó Mária, Budapest

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu