Lelki ismeret

Hagyomány, megszokás

Először Nyugaton láttam annak idején, kicsit megdöbbenve, hogy szinte minden árura ráírják feltűnő nagy betűkkel: új! Aztán mint minden, amit könnyű átvenni, utánozni, nálunk is megjelentek ezek a magukat és a termékeket kellető reklámok: ÚJ! Persze ez alatt az értendő, hogy jobb, mint a régi, mert minden új (természetesen) jobb is, hatékonyabb, hatásosabb, olcsóbb, nagyobb, ízletesebb, környezetkímélőbb, és így tovább. És most már felnőtt egy nemzedék, mely ezen már el sem gondolkodik. Ez magától értetődő alapigazság. Az új jobb, mint a régi, és a holnapi új jobb lesz, mint a mai új. Az új emberfajta nem érzelgős, nosztalgiázó, őrizgetős típus. Nem ragaszkodik semmihez, ami tegnapi, ami nem divatos. Tegnapi önmagát sem őrizgeti, nincs is hozzá köze. Csak olyasmit akar tudni, ami holnap is hasznos. Pragmatista nemzedék, politikában, szerelemben, kultúrában. Illúziótlan, realista nemzedék. Jogászok, közgazdászok, bankárok. Olyan céltudatosan haladnak az információs sztrádán, ahogyan mi annak idején a bicikliúton.

Leendő újságírókat vizsgáztatok XX. századi magyar irodalomból. Amúgy kedves lányok és fiúk, csak hát óráimon rémesen unatkoztak, szemlátomást, nem is titkoltan. Ők nem akarnak Ady, Móricz, Tóth Árpád nyomdokaiba lépni, újságíróként sem. Számukra igazából csak a rádió, a televízió létezik, a gyorsan elröppenő pillanat igézete. És nem tudnak megnevezni, egy-két kivétellel, egyetlen ma élő írót, költőt sem. Újságírók akarnak lenni, de még újságot sem igen olvasnak. Még az új-ság sem érdekli őket, mert jól tudják, minden hír azonnal elavul, mihelyt leírják, kimondják. Úgy suhannak végig az időben, saját idejükben, mint az állandóan költöző madarak. Nincs hol megállapodniuk, nincs hol párosodniuk, fiókákat nevelniük. Félelmetesen kevés útravalóval vágnak neki a világnak, a jövőnek. Számukra a történelem tanulságok nélkül való, mert nem ismerik a történelmet. Nekik a fasizmus, a kommunizmus ugyanolyan távoli, idegen szó, mint az expresszionizmus vagy a dadaizmus.

Nem ismerik a nagyszüleik, a szüleik történetét, történeteit. A hagyomány számukra maga a lusta megszokás. A templom nem vonzza őket. Ott mindig "ugyanazt" játszszák. Ami ott zajlik, annak nyelve, zenéje, ritmusa a számukra vontatott, unalmas, félelmetesen idegen. Nem új. Nem holnapi.

Aztán egyszer csak megtorpan alattuk az idő futószalaga, zökkenve megáll, egymásnak dől a sok újat akaró ifjú. És egymásra bámulnak: mind öregek. Nagyon öregek. És senki sem kíváncsi történetükre, történeteikre.

És a futószalagról nem lehet leszállni. Az elején már feltűntek az újabb nemzedékek, garantáltan új nemzedékek. Ártatlan arcúak, mosolygósak, tiszták, jó löltözöttek. Holnapiak.

Szentmihályi Szabó Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu