Krisztus nevében

Talán mindnyájan észrevettük már, hogy vannak olyan papok, akik megváltoztatják a szentmise imádságaiban még az állandó részeket is. Az egyik gyakori változtatás, amely sokak tetszését elnyeri, az, amikor a miséző pap a szentáldozás előtti kiengesztelődésre így szólít fel bennünket: Engesztelődjünk ki szívből egymással! A misekönyv szerint azt kellene mondania: Engesztelődjetek ki szívből egymással! A két felszólítás között - úgy tűnik -, hogy csak az ige személyragjában van különbözőség. Látszólag olyan kicsi a különbség, hogy "szóra sem érdemes". Sőt, sokak számára az első forma a szimpatikusabb, hiszen ebben a változatban a pap nemcsak bennünket, híveket szólít fel a megbocsátásra, hanem saját magát is. Ebben az esetben a pap nem mint kívülálló, nem mint a hierarchia megtestesítője, hanem mint az eucharisztikus közösség egyik, hozzánk hasonló gyarló tagja, a hitből fakadó testvériség jegyében ki akar engesztelődni velünk.

Szóvá kell tennünk ezt a helytelen gyakorlatot, még akkor is, ha csak egy személyragnyi változtatásról van szó. Madách szerint a niceai zsinat (325) idején egyesek egy "i" betű miatt még a halált is vállalták, mert meg kellett védelmezni a Fiú istenségét. Jelen esetben pedig ez az önkényesen használt formula a papságról szóló katolikus tanítást "veszélyezteti", mert azt sugallja, hogy a pap is csak "egy" a szentmisén jelenlévők között. A rosszul értelmezett keresztény testvériség és a demokratizmusra való törekvés címén nem feledkezhetünk meg arról, hogy az egyház Krisztus szándéka szerint hierarchikus felépítettségű, s ez a liturgia végzésében is megmutatkozik. A pap is az egyház tagja, sőt ezért a közösségért él, de - ellentétben a protestáns értelmezéssel - nem a közösségtől kapja hivatását, hanem Krisztustól, tehát a közösséggel való kapcsolatát egyfajta "szembenállás" is jellemzi. A felszentelés révén a pap Krisztus papságának részese lesz, s ez meghatározza helyét Isten népe körében. Az eucharisztia megünneplésében mindnyájan részt veszünk, de különböző módon, mindenki a sajátos papságának (a keresztségből fakadó általános papság; a felszentelésből következő szolgálati papság) megfelelően.

Az egyház hite szerint a miséző pap Krisztust képviseli a szentmise közösségében. Szentelésből fakadó küldetése, hogy szakramentális módon jelenvalóvá tegye Krisztust, az egyház fejét és pásztorát. A pap "Krisztusnak, a Főnek személyében" (in persona Christi) cselekszik. A papot arra szentelik fel, hogy Krisztus örök küldetését folytassa a világban. Már Jézus is utal erre, amikor azt mondja az apostoloknak: "Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket megvet, engem vet meg" (Lk 10,16). A pap, amennyiben Krisztust, az egyház legfőbb pásztorát képviseli, nemcsak "egy" a Titokzatos Test számtalan tagja között, hanem a többi megkeresztelttel szemben az egyház Fejét és Urát képviseli. Az igaz, hogy a pap is az egyház tagja, de több is annál. A papok arra kaptak meghívást és küldetést, hogy folytassák Krisztusnak, az egyetlen és legfőbb pásztornak a jelenlétét azáltal, hogy életstílusát megvalósítva láthatóvá teszik őt a rájuk bízott nyájban. A papok az egyházban és az egyházért a Fő és Pásztor Jézus Krisztus szentségi megjelenítői (Pastores dabo vobis, 15.)

A pap tehát Krisztus nevében, Krisztust képviselve szólítja fel a híveket a kiengesztelődésre! Ez a küldetése, ez a szentelésben vállalt szerepe. Nemcsak mint a helyi keresztény közösség buzgó és elkötelezett tagja, illetve az eucharisztia megünneplésének vezetője akarja a szentáldozás előtti kiengesztelődést, hanem azért, mert meg akar felelni Krisztustól kapott küldetésének. Jézus pedig a hegyi beszédben azt mondta: "Ha tehát ajándékodat az oltárhoz viszed és ott eszedbe jut, hogy felebarátodnak valami panasza van ellened, hagyd ajándékodat az oltár előtt, menj, békülj ki előbb felebarátoddal, aztán térj vissza és ajánld föl ajándékodat." (Mt 5,24) Az Isten Igéje kötelezi a papot arra, hogy szólítsa fel híveit a megbocsátásra. Erről a küldetéséről a szentmise bemutatásakor sem mondhat le.

A liturgia egyik alapszabálya, hogy a liturgikus közösségben a feladatokat és szolgálatokat mindenkinek az egyházban betöltött helye és szerepe szerint kell vállalnia. A liturgikus konstitúció szerint "a liturgikus cselekmények folyamán mindenki, a szent szolgálatban lévők éppúgy, mint a hívek, feladatuk végzése közben csak azt tegyék, de azt mind tegyék is meg, ami rájuk tartozik a dolog természete és a liturgikus szabályok szerint." (SC 28) Vannak a szentmisének olyan részei (eucharisztikus ima, könyörgések stb.), amelyeket csak a pap végezhet mint Krisztus személyének képviselője és az egész közösség elöljárója. Megvan a híveknek is a sajátos feladata (énekek, imák, olvasmányok olvasása, egyetemes könyörgés stb.) és szerepe a liturgiában az egyház, Krisztus Teste építésében a tagok és a feladatok különbözősége érvényesül, de egy a Lélek, aki gazdagságában az egyház javára nagylelkűen osztogatja ajándékait a szolgálatok szükségletei szerint. (vö. 1 Kor 12,1-11)

Dolhai Lajos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu